A kutya ül
Zseblámpa fénye
riadt karsztnál
világít az éjbe
Templomba menve
hajad koszorúba
füzér a kezed
Hogyan hiszed el
Ima helyett
Isten ül melléd
a székre
Váratlanul fiatal
újfent néz rád
s lőn fény
sosem volt világosság
Kérdés helyett
a válasz
Arcra kapod
A múlt is üt
Rebben nagyot
Nem érti a grimaszt
A máz leolvad
s durva karja
mutatja az utat
Te csak kérleled
talán kelet arra van
holnap
De siess
mert itt és most
csak az öregember
marad
MADAGASZKÁR
Elmentem, hogy lássam
a megszámlálhatatlannak hitt
hegyet,
de semmi, semmi sem
maradt
neked belőlem.
Már csak a keret,
az üveg rég kiesett.
Álltam a szürkületi fényben
konokul,
remegett a körvonal,
mit a közeli esőszag után
húzott az ég és a föld közé
Mint minden, most minden
mindennel párhuzamos
Dőltem le, hogy az este
húzódjon alám
én meg
rajta, rajtad.