Bartócz Ágnesnek

Atléta termetű. Kabátja mentazöld.
Fogat mos, mielőtt elindul.

Odakint kopasz fák.
Görbe ágaik szeszélyes, fekete
cirádaként kapaszkodnak fölfelé.

A vízen hattyú úszik. Hófehér,
gonoszul néz.
Lágy, esti napfény csillog.

Lenkékre festett csónakba száll.
Elszakad gondolataitól.
A mozgására figyel.

Törzsét, karját megfeszíti.
A lapátot alámeríti, húzza, emeli.
Sebesen siklik a folyó közepén.

Határvonalat húz az időben.

A jelen mégis szelíden leoldja magáról.

Nem ereszt a régi kötelék. Az emlék megfakul,
s mint a parton hagyott, vacogó gyermek,
összekucorodik, rejtőzködik. Követni fog.

A férfi leereszti az evezőt.

Szél támad. Végigszáguld a parton,
összetöri a karcsú nádszálakat.

---

 

A szerző fotója