/a csendjével, lassan/

 

 Әбдіхамит Райымбергенов: Адай (Курманғазы и музыка Великой степи, 1997)
[Abdikhamit Raimbergenov: Adai (Kurmangazy and the music of the Great Steppe, 1997)]

szaladok, szaladok, ki mit tanul meg, szaladok, szaladok, felsüt a Nap, szaladok, szaladok, fák szaladnak a sötétbe, szaladok, szaladok, rásütök a Napra, szaladok, szaladok sötéten, szaladok, dobon szaladok! minden gondolatom zeng.

jönnek a hangosaikkal, jönnek az éhükkel, mögöttem szaladnak, nekem meg nincsen ház, nincs felhő, eső esik le, eső esik rám, nincsen eső nekem, nincs gödör, ha legalább beleesni, mellette elesni, eső leesni, szaladnak, szaladnak, felhők pihennek meg –

gyomlálok, gyomlálok, hurkot csinálok, madarat fogok, halat fogok! sietnek a halak, sietnek a madarak, ahogy szaladok utánuk. dobon szaladnak, hallom minden szaladásuk, hideg szél szalad, szaladok, szaladok az éhemmel, fodrozódik az erdő.

hurkot vetek, madarat sütök, halat főzök, vízben főzöm, égben égetem, szaladok, szaladnak – Nap keres, keres – nincsen nekem eső, nincs odú, lomb, szaladok – szaladok, éhes madarat eszem – éhesen repülök – bezárkózik az ég –

nincs dobom szaladni – kerekhold világítja meg a lement holdakat – kerekholdkor szaladok, minden szaladásom látják, akik elől futok – akik előlem futnak – futnak a gyomok, futnak a hurkok, sötét farkas fut sötétből sötétbe.

házában ül. megéhezik. épp hurkot fon, amikor vendég lép át a küszöb felett. embervendég. leteszi a hurkot. nem megy vadászni.

ugye te nem fogol embert megenni?

a farkas se kérdez semmit, mielőtt a levesében leszel virág.

ha levesszük a virágot, elvettük az életét. más élete kell az életünkhöz.

de akkor miért nem esszük meg a madárt, a lepkét, a farkast, az embert?

mi miért a virágot esszük?

ha megeszünk egy magot, meghal a növény reggeltől estig. ha egy gyökeret, estétől reggelig.

mit lehet enni, ami senkié?

ahol nincs virág, ott madárt kell enni.

azért nincs virág, mert nincs eső. ha nem esnek cseppek, nincs növés. ha csak sugárok esnek, száradozás van. minden élőben ott vannak a vizek, amiknek víz kell, hogy víznek maradjanak. a víz élete.

száradozok, nem tudok reggel szemet kinyitni.

ha nem lesz virág, halas lesz a levesem. nem akarom a szemüket, nem, hogy nézni kelljen, nem néznek már.

ha nem lesz eső, nem lesz hal se. semmi se, kő.

ha sugárok se esnek, akkor sincs növés.

jöttek a hangosokkal, a csattogással, porral, kővel, gyötréssel betegségesen, ezek más házak, bántják a földet, hallottam, ahogy nehezkednek bele, törtek, vágtak, tapostak, löktek, köröskörbe sebek, ordítás, ledobott dolgok, miközben új madárt láttam járni az égen, hogy fát keres, hogy kanyaros ágot meg színes levélt fészeknek, de a földhöz nem jöhetett le a csendjével, lassan, csendesen építgetni. ketten szálltak, fákhoz, csendhez. el.

azért nincs eső, a fákhoz esik le a víz, a vizekhez.

levettem a szememről, amivel bekötöttem.

meglátott, ahogy messziről szaladok felé, és én is megláttam, hogy látjuk egymást.

és így kellett megérkezni, kiérkezni a gyászból, és ő megvárt, de nem várósan, hanem úgy, ahogy Nap néz kihulló magokat, és ahogy a magok nézik magukat.

2019. 02. 16. 6: 14: 22–2019. 02. 28. 07: 08: 43

 

(Illusztráció: Martin Johnson Heade: Tropical Landscape with Ten Hummingbirds; Orchids and Hummingbird)

Vélemény, hozzászólás?