DAL A VISSZATÉRÉSRÖL AZ EGÉSZRŐL ÉS A RÉSZEKRŐL

reánk a visszatekintő szemek múló időből néznek,
olykor nyissátok fel szemetek.
visszarémlik a száj is, megszólal – önmagáról beszél.
a múlt sosem egész, ami megmarad az néhány rész
nézed a részeket, a libegő szitakötőket a rét felett
egy kézmozdulat – kezedhez gyász tapad
így válik múlttá a jelen. A múlt a holtak szemét
felnyitja, kezeket is ad a megboldogultra
egy időre
és mielőtt a látomás eltűnne,
és jön a nagy semmi. A nagy rejtvényben keresd utadat,
mely minket maga körül forgat.

TÉLI TÁJ

Téli táj

a távolság mintha emlékezne
az idő – nem is fáj
a szerelem, mintha nem is gyötörne
drága ércek buzognak fel, lám
a Tejút dübörgő kútjai, a nyár
emléke: madarak, zenék, percek, órák
a folyó köves medre, meg az iszap
és megsimítottad homlokom
vagy egy szellő volt, már nem tudom
riaszt a talaj jeges hidege
kezemben kő, vagy pihe,
minden csak kísértet.

Gágyor Péter fordításai