XL

 

Vedd el szerelmeim, szerelmesem,
mivel lesz több, mi már tiéd előbb?
Nem mély a szívem egy szerelme sem:
az már tiéd a többié előtt.
Szerelmemet szerelmemért ha kaptad,
és ezzel élsz, vádlottam nem maradtál;
viszont vádollak: önmagad becsaptad,
ha készakarva vágyod, mit tagadtál.
Hibád elnézem, gyengéd tolvajom,
bár elraboltad szegénységemet,
Cupidó tudja: mélyebb fájdalom,
szerelmünk gondja, mint a gyűlölet.
Kacér kegyes, hibád erény nekem:
megölhetsz, csak ne fordulj ellenem.

 

 XLI

 

Szabadságod sok szép csínyt elkövet,
ha néha szívedből hiányzom én;
bájadhoz és korodhoz illenek:
a kísértés mindenhová kísér.
Gyengéd vagy, tehát megszerezne mind,
szép vagy, így ostromra izgató;
s ha lány rajong, melyik nő-szülte int
fanyar búcsút, ha nője bírható?
De kár! Bár óvnád jobban jó helyem,
szidd bájad s kóbor ifjúságodat!
A lázadásuk elragadt, szívem,
hogy dupla szószegésre bírjanak:
övét, mert hűtlen – bájad csalta tett;
tiéd, mert hűtlen bájad csalfa lett.

 

XLII

 

A lány tiéd, de nem csak ez bajom,
igaz, mondhatni sokba’ fájt szeretnem;
övé lettél, ezért panaszkodom:
mélyebben érint elveszett szerelmem.
Szerelmes támadók, így mentegetlek:
imádod őt, csak mert imádom én is;
és ő csak kedvemért sértegethet,
barátom tűri – értem védi mégis.
Ha elvesztlek, szerelmemé leszel,
s barátomé lesz, ha elveszteném;
duplán vesztek: e pár egymásra lel,
s tőlük kaptam nehéz keresztem én.
Egy vagy velem, ez itt az élvezet:
szép öncsalás! Csupán engem szeret!

Fazekas Sándor fordításai

 

(Bélyegkép: W. Blake Shakespeare-illusztrációja)