Virrasztás

Csurog az ég, bogarak rajzanak,
Fáradt április zokniban szürcsöli a
Feketét. Lobognak friss, üres tűzfalak,
Nyitott ablakokból szökik az éji sötét.
Kvikkel egy bágyadt bagoly a
Hegyen. Nézem az arcodat, és
A tegnap elkent rúzsát az ajkadon.
Olyan nagyon gyönyörű, a bőre hideg
Márványnak látszik, közelről érezni, ahogy
Langyos levegő fekszik el rajta.
A haja beleakadt a kezedbe, ahogy
Vékony tagjaiddal próbálod felölelni
Íveit. Az ő márványsága él, te jeges
Ábrándnak tűnsz mellette, mintha
Nem melegítene arcának nyugalma.
Ismerlek, semmit sem változott a
Levegővételed ritmusa, még mindig
Magamban hordozom. Szeretnék
Kettőtök közt lenni a  vékony, gyűrött
Éjszakai emlékek, csókok illatát hordozó
Kedves bókokból szőtt lepedő.
Lábaidra tekerednék, ne fázz. Elfordítom a
Fejem. Lemászom a párkányotokról,
Repülök bele a nyers tüzű reggel fényeibe,
És már nem akarlak gyötrődve
Kiszakítani magamból, hagyom, hogy
Miattad tudjak venni levegőt, nem
Vádolom magam, hogy nem tudlak
Elfelejteni, hogy maradsz, az emlékedben
Még kislány lehetek, aligmellű, belenyugszom,
Hogy az ember első szerelméhez élete végéig
Ír verseket.

(Illusztráció: Catrin Welz-Stein: Venus Collage)

Vélemény, hozzászólás?