Ébredés

Párnámon hajszálaidat is összegyűjtöm,
újra itt, e ravasz, kétszínű Ma – bolond házba,
a szájakon zabla, kezeken bilincs,
örvendnek is ezek, mint valami drága ékszereknek,
nézd csak,hogy mennek szédelegve, vakon,
gyilkos tavak ingó peremei felé.
Talán én is mennék velük,
ha nem lennék a foglyod, álomvilágunkban összebújva,
de
nem kellünk mi ezeknek,
heverünk , mint elnyűtt játék
az elvetett holmik között
értékrongyainkkal.

 

Forgás

fojtogat emléked
zsírozza a nyaktilót
szalmaágyunkon orgiáznak
szellem angyalok

hideg vérünk
csordogál lét pusztán
megvakult szerelmünk
kíntól őrjöngve rám vadász

menekülök megállás nélkül
éhesen szomjan mezítláb
végtelen fekete lyukban
forgok eszméletlenül

 

Kettesben

amikor végre Veled is
lehetek
néma harangokat
és sovány ebeket
rajzolok

egy végtelen mosolyt ajkadra

(még azért is!)

ahogy szívod
magadba Világ
a csöndnek illatát

megnyugtat ez a kép

az ég asztala tele van
fénycsontokkal

 

 

(Illusztráció: Lovers, Jarek Puczel)