minden ami ezután következik
az csak a csönd játékában
képződhet meg
csak a zaj recsegése
a szavak belevacakolása a nyelvbe
ahogy szétfeszíti a
rácsokat mint állkapcsot
mint felleget
és most
szorít
úgy szorít ahogy
tartani sem bírod
tartani sem szabad
tartani sem lehet ezt
mert ránk záródik akkor
a tér és a félelemben csak
macskák születnek
csak tülkölés és manőverezés
most hova még
ha az utcák is bevizelnek
mint én is néha
de legalább meleg
ugye
meleg
egy darabig
mint a szó
mert ennyi marad ma belőled
csak a kertből kiásott földet viszed
haza a táskában
fogkefe és selyemzsinór
szabad a csonk
ez nem az a taszítás
ez nem az a vonzás
ez nem az a szuszogás
ez nem az a tagadás
most hova menjünk
ha a küszöböt elvitték
és nincs amin átlépni
pedig nem hazamenni hanem
átlépni akartunk
és akárhány testet jártunk körül
mindig a szív a legkisebb
de a májat sem szabad kifeledni
hallod
ugye
hallod
mert én nem igazán
de majd elmeséled nekem jó
el kell mesélned mert ha már te sem
akkor én ki vagyok nélküled
ha csak tükrök árulásában kell élnem
bár ha így már az is élet
el se néz se előre se hátra
de kivezet
ugye elmeséled majd az utat
elmeséled és lerajzolod és ha majd szó se lesz
és vers se lesz és kép se lesz és festék se lesz
akkor is elmeséled és lerajzolod
a nyelvedbe a nyáladdal
a húsodba a körmöddel
vagy az én húsomba
de én nem lehetek műalkotás
nem vagyok műalkotás
és akkor hova menjek
és most mondhatnám hogy én csak úgyis
úgyis csak ledarállak
ez viszont nem vezet sehova
és azt hiszed hogy jobb neked ha én is itt
és azt hiszed hogy jobb nekem ha te is itt
de én nem vagyok hangok de nem vagyok csend sem
én a hangok hiánya vagyok
én nem vagyok színek de nem vagyok árnyalat sem
én a fények hiánya vagyok
én a galambok tolláról lehulló
atkák zizegéséből
maradtam itt neked
csak te hiszed hogy közöm van még a madarakhoz
és nem mondhatom neked hogy
itt én öntöttem ki a sarat a földre
és beárnyékolt mindent
és nem volt mit együnk
mert én kiöntöttem a sarat
és nem mondhatom neked hogy
én zártam befőttesüvegbe a szavaid
és megpenészedett minden
és azt hitted nem értelek
mert én elzártam a szavakat
de attól még elzártam mindent és
kiöntöttem csak ezt
nem akarom hogy tudd
ahogy én sem tudom hogy például miért szállnak együtt a madarak
és hogy a galambok miért nem mennek a többiekkel
hogy gyengék vagy csak nem elég kitartóak
de nem számit mert most itt futok én is vaktában
hogy zárjak és öntsek
de én csak a galambokról tudok
de hát őket mindenki gyűlöli a főtéren
még én is és akkor most
hogy mondjam hogy mi vagyok
ha te nem rajzolsz
vagy te rajzolnál
de én nem értek a rajzokhoz
mert hozzám nem ér el a fény
és hogy mondjam hogy mi vagyok
ha te nem mesélsz
vagyis mesélnél
de elzártam a szavaid sárba
öntöttem ki a szét a szavakat
és össze
és akkor most hogy érjen el
hozzám a hang mert
az én hangom csak zajban él
nincsen sár
nincsenek szárnyak
csak hovatovább
az éjszaka pattanásai hunyorognak
én pedig lassan már
egyáltalán nem tudok
belelátni
a susogásaid illatába
csak saját magamnak ülök
háttal
(kép: Eliot Lee Hazel)