Becsy András, noha különböző folyóiratokban megjelenő verseivel már közel tizenöt éve jelen van az irodalmi életben, első önálló kötetével mégis csupán 2010-ben jelentkezett.
Így lehet a Franciakrémes címet viselő kötet a költői életút első jelentős állomásaként egyben annak összegzése is, mely ebből következőleg izgalmas beszédhelyzetet ígér. A három ciklus átgondolt felépítése, a versek érett, letisztult formái is nagymúltú költői tapasztalatról árulkodnak. A Franciakrémes, ahogy az ajánlón is olvashatjuk: „régóta várt meglepetés”. A borítón látható elhagyott, alakra és színre különleges módon épp franciakrémesre emlékeztető állomásépület távolba vesző, elkanyarodó, egymásba fonódó vágányaival Becsy András költészetének jellemző motívuma is lehetne. A romos épületet „díszítő” egyetlen graffiti, a nagy szív ugyancsak egy másik fontos központi témára hívja fel a figyelmet: a szerelemre.
Az R küldemények ciklus címzettje a magyar és világirodalom egy-egy költő vagy író óriása, a nagy elődök, kiknek hatását, még ha nem is válnak példaképpé, lehetetlen figyelmen kívül hagyni (József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Szabó Magda, Szilágyi István vagy Ernest Hemingway). Az R küldemények egy-egy klasszikussá vált művet vagy annak szereplőjét is megszólítja, mely játékos dialogicitást eredményez kötet és kötet, szereplő és szerepet játszó költői én között (Széljegyzetek A lóvátett lovagokhoz, A sok hűhóhoz, Tonio Kröger levele). Ez a rész, ha a könyvet, mint jelképesen a költői életút folyamatát felvázoló történetet tekintjük, a költői szárnypróbálgatás, tanulás, különböző stílusok mentén való kalandozás és egyensúlyozás szakaszának feleltethető meg, mégis ettől jóval többnek. A szerző egészen rendkívüli stílus- és formaérzékével, empatikus képességével
„… arcodnak kamaszos mosolyával / súgod, hogy nincs semmi, mitől tartani kéne, / tartani fogsz, felemelsz, ha a sárba rogyok, s ihatóvá / szűröd a megposhadt pocsolyát” [Százsoros ekloga (Radnóti Miklós évfordulójára)]
és játékos kedvével
„Bóbita büszke: dalának / már mobilja a háza, / film-zene dallam a fanfár, / egyre csak azt dudorássza.” [A törpe (Weöres Sándor részére)]
nemcsak felidézi, hanem meg is idézi a választott példaképet vagy művet. A homéroszi eposz formáját imitáló, Odüsszeusz és Krúdy Gyula szellemét egyszerre megidéző cikluskezdő „invokáció”, valamint Márai Sándornak címzett záróvers foglalja keretbe az R küldemények darabjait. A címzetteket, bár eltérő idő és tér a sajátjuk, mégis összeköti az elvágyódás, a hosszadalmas utazás és a szerelem toposza. A költői én is utazó, méghozzá szerelmes, „kis gyáva hamiskártyás utazó / aki poggyászában hordja, akárhol jár is, gesztenyebarna hajadnak a jambikus ívét” [Franciakrémes (Márai Sándor részére)]. Az imént idézett címadó Franciakrémes közvetlen kapocs a két egymást követő ciklus között, ugyanis a Zsena-történetek előzménye olvasható ki belőle: „Húsz perc.” – arra is elegendő, hogy a költői én meglévő szerelmét feladja egy másikért, egy akkor, húsz perc alatt kibontakozóért: „(franciakrémest ettetek épp kolleganőddel, / … ő az, igen: Zsena! – baklava-íz’ neve balzsam a nyelven)” … „Kérlek, könnyítsd tűrni hiányod! / S add meg a számát!” [Franciakrémes (Márai Sándor részére)]
A Zsena-történetek huszonegy darabja egy-egy apró történet, életkép egy beteljesült, mégis kiábrándító szerelemről, arról, hogy mit jelent a költői én számára Zsena és arról is, hogy mit nem. Arról, hogy próbál közeledni a nőhöz: „kövek vagyunk gyémánttá csiszoltak / rácsos szerkezetem hajszálrepe / déseiből burjánzó indák in / dulnak szigonyként feléd kötni” (Zsena Pest felé), mennyire vágyik rá: „időtlenül szívott be már az ágyad” (Zsena és a karóra) és hogyan távolodik el tőle: „… látja, / hogy időről időre / egy másik asszony várja, / hogy verssé forrjon főztje,” (Zsena és a töltött káposzta), „Aztán te arra mentél, én meg erre, / … te / mentél pont erre, / s én pedig amarra” (Zsena és a tévedés). A Zsena-versek kísérletként is felfoghatók, melyek annak megfejtésére irányulnak, hogy kit, hányféle arcot és tulajdonságot takar a francia hangzású és „baklava ízt” idéző név. Zsena, a szerető, az anyáskodó, a házias, a rendetlen, a barát, az ellenség, a tiszta, a romlott, a szép és a rút, ő ez, mind-mind egyszerre és még ki tudja mi minden. Akinek a személye ennyi mindent jelenthet a másik számára, attól nehéz, vagy talán lehetetlen is végérvényesen elválni, így az utolsó, Hátrahagyott versek című ciklus egyes darabjaiban is fel-feltűnik alakja, de már csak mint az elválás utolsó stációjának szereplője – ottlétének nincs már se súlya, se értelme.
A ciklus többi költeménye egy-egy hétköznapi, kávéházban, a szabadban vagy a költői én életében játszódó életképet mutat be. Bár ezzel a résszel lesz kerek egész a kötet, és minden egyes versében találni sorokat, melyek igazi meglepetésként hatnak, mégsem tudják feledtetni azt az érzésemet, hogy ez a rész, bár csak egy verssel tartalmaz kevesebbet, mint a második, mégis kevésnek érződik.
Összességében elmondható, hogy Becsy András költészetének különlegessége, hogy egy-két erőltetettként hangzó rímpártól eltekintve költeményei ritmusa és verselése könnyed, sodró és magával ragadó. Mindvégig, még a legkiábrándítóbb, legcsalódottabb szerelmi jelenet leírásában is ott lappang a játékosság. Minden szóban a ritmust, a verssé komponálás lehetőséget látja a költő: „a Nagy Bevásárlóközpontban / a név védett, nem írom itt le / … pe- / dig egészen jó jambus lenne, mert ránézésre az van benne)” [A gyűrű 1 (Szökés az életből)]. Becsy vonzódik a klasszikus metrumokhoz és kötetével azt is bizonyítja, hogy az ősi hexameterek, ritmusok és szabályos rímelés pontos használata a modern tartalommal karöltve a XXI. század költészeti áramlataiban is megállja helyét.
Az egész könyv majdhogynem egy franciakrémes kényelmes elfogyasztásához szükséges időn belül elolvasható. Az olvasó érzése – miszerint a krémes és a baklava émelyítő párosítása ellenére sem volt elég a versekből – is azt mutatja, Becsy András számára ez a kötet nem lehet végállomás. Én személy szerint a könyv olvasásával hasonlóképpen voltam, mint magával a süteménnyel. A teteje (az első része) a legfinomabb. Becsy András kötetét nemcsak édesszájúaknak ajánlom, hanem minden utazónak, szerelmesnek és épp nem szerelmesnek, verset kedvelőnek vagy épp nem kedvelőnek egyaránt. A Franciakrémes igazi desszert, érdemes belekóstolni.
Becsy András, Franciakrémes, Budapest, Kortárs Kiadó, 2010.