1.1. Ebben az időben a hercegnőnek volt egy kutyája és négy nagybácsikája, akik királyok voltak. Az első királyt Aligoténak hívták. Ő Zambezinek és környékének a királya volt. A második királyt Babylasnak hívták. Ő Ypermetropusnak és környékének a királya volt. A harmadik királyt Eleonornak hívták (e nélkül), a negyediket pedig Imogennek.

 Eleonor (e nélkül) és Imogen semminek nem volt a királya. Mindkettőnek volt ugyan egy-egy igen nagy és szép királysága, de a mese biztonsági érdekekre való tekintettel most nem mondja meg, hogy hol.

1.2. A mese azt mondja el, amit kell, és ahogyan kell, és a mese most azt mondja el, hogy Aligoté olykor meglátogatta Babylast a királyságában, vagy Eleonort ez utóbbiéban, vagy éppenséggel Imogent, és a mese azt mondja el, hogy ehhez hasonlóan megesett, miszerint Babylas látogatott el Eleonorhoz az ő királyságába, vagy Imogenhez ez utóbbiéba, vagy éppenséggel Aligotéhoz, és a mese még azt is elmondja, hogy némelykor Eleonor látogatta meg Imogent a királyságában, Aligotét ez utóbbiéban, vagy éppenséggel Babylast, valamint azt is, hogy Imogen olykor látogatóba ment Aligotéhoz a királyságába, Babylashoz ez utóbbiéba, és még Eleonorhoz is. Legalábbis ezt mondja a mese.

1.3. És amikor Aligoté király Babylasnál találkozott a hercegnővel és a kutyájával, és a hercegnő kiment, hogy a kutyájával labdázzon a lépcső előtti pázsiton, Babylas király azt mondta Aligoténak: “Kedves kuzinom, ugyan bemehetnénk az irodámba”. De itt a mese már nem beszél többet Aligotéról és Babylasról, hanem visszatér Eleonorhoz, aki látogatóba ment Imogenhez a királyságába.

1.4. És a mese azt mondja, hogy amikor Eleonor király Imogennél találkozott a hercegnővel és a kutyájával, és a hercegnő kiment, hogy a kutyával labdázzon a lépcső előtt a pázsiton, Imogen király azt mondta Eleonornak: “Kedves kuzinom, ugyan bemehetnénk az irodámba”. S amikor Eleonor és Imogen mindketten bent voltak az irodában és elfordították a kulcsot, forradalmaztak.

1.5. El kell Önöknek mondani, hogy ebben az időben a hercegnő nagy gondban volt. Mivel minden alkalommal, amikor a négy nagybácsi-király egyike – Aligoté például – meglátogatott a négy nagybácsi-király közül egy másikat – Imogent például – a királyságában és amikor ezek beléptek az irodába, miután kiküldték a hercegnőt, hogy a kutyájával labdázzon a lépcső előtti pázsiton, s amikor elfordították a kulcsot, forradalmaztak. A négy király – a négy nagybácsi! – egyike ellen forradalmaztak. Sőt mi több, az sem ment ritkaságszámba, hogy a királyok egyike – Eleonor például – önmagát látogatta meg a saját királyságában, a hercegnő és a kutyája kíséretében, s miután labdázni küldte a hercegnőt, kulcsra zárkózott saját magával az irodájában, hogy – forradalmazzon. Mindez rengeteg forradalmazással járt és a kutya torkig volt a labdázással.

1.6. A mese itt felidézi, hogy amikor Utherpandragon király halálosan megbetegedett, magához hívatta a hercegnőt és a kutyáját, valamint négy unokaöccsét, Imogent, Aligotét, Babylast, Eleonort (e nélkül), és ezt mondotta nekik: “Gyermekeim, gyermekem, kutyám, tudom, mi fog történni, tette hozzá a négy király, az unokaöccsei felé fordulva, amikor már halott leszek. Imogen látogatóba megy majd Babylashoz a királyságába a hercegnővel és a kutyájával, s hogy mit tesznek, mindjárt elmondom. Elküldik a hercegnőt, hogy labdázzon a kutyájával a lépcső előtti pázsiton, majd bemennek az irodába, elfordítják a kulcsot és forradalmaznak. Ki ellen? nem tudom, le van szarva, nekem tökmindegy. O.K., ebben úgysem befolyásolhatlak titeket. Halálos kór tört rám, meg fogok dögleni, Merlin azt mondta, már nincs segítség. De van egy szent szabály, amelyet emberemlékezet előtt Szent Benedek állított föl, és nektek meg kell esküdnötök arra, hogy betartjátok, mert csak így forradalmazhattok. O.K.?”. És Utherpandragon emelt hangon folytatta

1.7. Szent Benedek szabálya: vegyünk négyőtök közül három királyt: az első királyt, a második királyt, a harmadik királyt. Az első király nem érdekes, hogy melyik király, a második király nem érdekes, hogy melyik király (“a második király lehet ugyanaz, mint az első”, vágott közbe Eleonor; “of course”, mondta Uther), a harmadik király nem érdekes, hogy melyik király. Tehát: annak a királynak, akivel szemben az első király akkor forradalmazik, amikor meglátogatja azt a királyt, akivel szemben a második király akkor forradalmazik, amikor meglátogatja a harmadik királyt, tehát annak a királynak pontosan ugyanannak a királynak kell lennie, aki ellen az a király forradalmazik, aki ellen az első király akkor forradalmazik, amikor meglátogatja azt a másodikat, aki meglátogatja a harmadikat. O.K., mondta Uther, de ez még nem minden. Amikor egy király meglátogat egy másik királyt, mindig ugyanazon király ellen forradalmaznak. És ha két különböző király látogatja meg ugyanazt a harmadikat, az első soha nem forradalmazik ugyanazon király ellen, aki ellen a második. Végül mindegyik király ellen minden egyes király irodájában évente legalább egyszer forradalmaznak. Megmondtam (mondta Uther), O.K.? O.K., mondta Uther és meghalt.

1.8. A mese most azt mondja, hogy a hercegnő és a kutyája szerette volna tudni, ki ellen forradalmazik Imogen nagybácsi, amikor Babylas nagybácsit látogatja meg és kulcsra zárkóznak az irodában. És – valamelyest általánosabb szinten – a hercegnő tudni szerette volna, hogy például ha nagybácsikái közül adva van két tetszőleges nagybácsi, akkor az, aki ellen az első akkor forradalmazik, amikor meglátogatja a másodikat, ugyanaz volt-e vagy sem, mint az, aki ellen a második akkor forradalmazik, amikor meglátogatja az elsőt. Ien, mondta a kutya. Elcsípte a labdát a lépcső előtti pázsiton, és miközben nyála csordult, a szájában tartotta. “Ne beszélj tele szájjal”, mondta a hercegnő s hozzátette: “De miért igen, kérlek?” “Mert, mondta a kutya, egy égyeeű oály öeleően átozaanó”. Általában kitűnő volt kutya-magyar fordításban, amikor labdát tartott a fogai között. Ó, mondta a hercegnő. Uzsonnaidő volt. Így hát visszamentek a konyhába, ahol Ingrid királynő várta őket.

1.9. Merthogy, mondja a mese, Aligoté, Imogen, Babylas és Eleonor királyok elsőfokú unokatestvérek voltak és a négy feleség elsőfokú unokanővér. Adirondac, Botswanna, Eleonore (egy plusz e-vel) és Ingrid királynő. Adirondac királynő Zibeline y Zanivcovett-ben született. Botswanna királynő Yolande y Ygrometriában született. Eleonore (egy plusz e-vel) és Ingrid királynők szintén születtek, de a mese nem mondja meg, hogy hol, biztonsági érdekekre való tekintettel. A mese nyílegyenesen tör célja felé, és azt mondja, hogy amikor például Aligoté meglátogatta Imogent, kizárólag azért, hogy Szent Benedek szabálya szerint forradalmazzanak, Adirondac királynő meglátogatta Ingrid királynőt a konyhájában. És amíg a királyok kiforradalmaztak, addig a királynők befőztek. Annyit és olyan finomat, hogy miután Aligoté király távozott, rögvest a postára adtak egy csomagot a maradékból, abból a befőttből, ami nem fogyott el annak a királynőnek az uzsonnáján, aki annak a királynak volt a hitvese, aki ellen Aligoté Imogen irodájában délután forradalmazott. Mindez a lehető legszokványosabb módon történt, ahogyan lenni szokott.

1.10. A királyságokban minden a legjobb úton haladt. A királyok kiforradalmaztak, a királynők befőztek, a hercegnő labdázott a kutyájával a lépcső előtt az egészen zöld pázsiton, a kutya magyarról kutyára fordított és kutyáról magyarra, míg egy reggel
ÚTMUTATÁSOK, ARRÓL, AMIT A MESE MOND
I. Az, aki a mesét mondja

1. Aki elbeszél, az maga e mese, és az, aki elbeszéli e mesét, Emese. Labrador Emese. Hát ezért Labrador meséje e mese, mondja.

2. Amikor e mese azt mondja, amit e mese mond, akkor azt mondja Önnek: Íme, ez az, amit mond e mese. Ki beszél tehát, e mese? igen, de sose feledje, hogy e mese Labrador Emese.

3. Ez itt tényleg nem az a mese, amelyet akármilyen Emese mond. De kétségkívül ez a legelső olyan mese, amelyet Labrador Emese mond.

4. Lehetséges, hogy rosszul hiszi, miszerint e mese és/vagy Emese a történet szerzője, és amennyiben így hiszi, lehet, hogy alaptalanul hiszi így.

5. Gyanakvás! Gyanakodjék az olyan mesékre, amelyek meséjüket úgy mesélik el, mintha a mese e mese szerzője volna! Még inkább gyanakodjék Labrador Emesére!
II. Hogy a mese igazat mond

6. A mese mindig igazat mond. Amit a mese mond, igaz, mert a mese mondja. Egyesek azt beszélik, hogy a mese azért mond igazat, mert az, amit mond, a mese – igaz; mások azt, hogy a mese nem mond igazat, mert az igaz – az nem mese. De valójában az, amit a mese mond, igaz, mégpedig azáltal, hogy a mese azt mondja, hogy amit a mese mond, az igaz. Hát ezért mond igazat a mese.

7. E mese az igazat mondja. Ez nem jelenti azt, hogy Labrador Emese igazat mond. E mese igazsága nem mindig Emese igazsága. De ettől e mese még nem kevésbé igaz.

8. Az, amit e mese mond, azalatt történt, amíg e mese mondta. Azalatt, amíg e mese mondta, ugyanaz történt, mint amit mondott a mese. Ha valamiképpen, hát így igaz.

9. gyakran a mese hazudik

a mese hazudik gyakran

a mese gyakran hazudik gyakran

10. A mesében két mese van: az a mese, amelyik a mesét mondja, és a mese arról, amit a mese mond. Ez egyébként két mesénél jóval többet tesz ki.

11. A mese igaza benne van a mesében. Melyik mesében? No jó, hát a mesében, meg abban a mesében, amelyikről a mese szól. Így a mese igaza igazi igaz.

12. Amikor a mese hazudni fog, és fog hazudni, mert igazat mond, akkor lesz vége a mesének.
III. Az, ami a mesében benne van

13. Ebben a mesében az van benne, ami egy mesében van, tehát az, ami egy mesét mesévé tesz. És ez úgy határozható meg, mint ami egy mesében benne van. S mivel ez a mese egy mese, mindez benne van ebben a mesében. Íme ez az, ami ebben a mesében benne van.

14. Van ebben a mesében egy hercegnő, meg a kutyája. A hercegnő neve Hoppy. A mese címe: Hoppy hercegnő – a kutya nevét elrejtettük biztonsági okokból!

15. Ebben a mesében vannak királyok, királynők, s van egy csillagász. és még sokan mások. Valamennyi szereplő neve betűrendben áll. A királyok neve, a királynők neve külön betűrendben.

16. Ebben a mesében vannak rejtélyes rejtélyek. Időjárásjelentések. Átjárók és útkereszteződések. Jó pár papírra kiterjednek. Ezek az első olvasáskor kihagyhatók. De mindez benne van a mesében.

17. Az, ami nincs benne: kincs ebben a mesében, jól mondom, nincs ebben a mesében hózentróger, tehát ez az, ami nincs benne ebben a mesében.
IV. Amikor mond a mese

Amikor Önöket mondja a mese:

18. Amikor a mese szól, úgy kell a mesét mondani, hogy kitűnjék, a mese az, aki a mesét mondja. És ez így szabályos, mivel a mese az, aki azt mondja, amit mond a mese.

19. Figyelem: Figyelem! a mese néha figyelmet követel.

20. A mese olykor hibás útmutatásokat ad. Ebben az esetben a mese azt mondja, itt a mese hibás útmutatásokat ad. Olykor.

21. nyelv a mese nyelve a mese nyelvén beszél. A mese nyelve a magyar. A mese nyelve a kutya is. Mi a magyar? a mese nyelve. De mi a kutya?

22. előzetesek de mi nem előzünk

23. A mesemondáshoz rendeljen egy üveg bort. Ha nincs bor vagy ha nem issza a bort, ne mondja a mesét. Hacsak akkor nem vágyik beszélni, amikor M/maga a mese.

24. A mesét mondva mondja, mondja a mesét! Ne mondja Phillipe Sollers materializmusát, vagy az imát, hogy “a szamarakkal menjünk a paradicsomba”. Mondja a mesét!
V. Akiknek mesél a mese

25. A mese Önnek mesél. Ki ez az Ön? mindenki, akinek a mese mesél. Ha a mese Önnek mesél, ez annyit tesz, hogy nem más, mint Ön.

26. A mese azoknak mesél, akik idősebbek vagy fiatalabbak húszévesnél, idősebbek vagy fiatalabbak hatvannál, akik tizenhét évesek vagy idősebbek harmincegynél vagy negyvenegynél fiatalabbak vagy idősebbek tizennégy évesnél avagy fiatalabbak. Ez mindig ugyanaz a mese. De ők nem ugyanazok az emberek.

27. Ez a mese a sáskák számára van. Ez a mese egy sajátosan sajátos sáska számára van.

28. Azoknak, akiknek a mese mesél, ha meghallgatják, legyen benne köszönet. A köszönetek benne vannak a mesében. Hogy megérthessük ezeket, meg kell hallgatni.

29. Ebben az időben a mese mindenütt jelen volt, és mindenki belépett ide. Milyen időben?

30. Most ők, azok, akik számára a mese a mese, benne vannak a mesében. Kiknek van a mese?

31. az utolsó útmutatás

t( cea uc tsel rs
n neo rt aluot
ia ouna s ilel-
-rc oal ei ntoi

ez a kutyától való

Vége az útmutatásoknak arról, amit a mese mond.

MÁSODIK RÉSZ: MYRTILL ÉS BRILL

a legjobb / a legkegyetlenebb / hercegnőnek / szenvedéseim
eme myrtilljeit (LABRADOR EMESE)

EGY REGGEL
2.1. Szép májusi reggel volt és a madarak elragadóan énekeltek a négy fán. Némelyik keltául énekelt – ír, skót-gael, kumber, gall, korni vagy breton nyelven; a többi román nyelven – oilul, ocul, katalánul, spanyolul vagy gallego-portugálul. Egyikük sem énekelt kutyául. A fenyőfán egy mókus a Timest olvasta. Időnként kézbe vett két mogyorót a könyvtárában, közben gyorsan átfutotta a halálozási és a házassági rovatot a legelső oldalon. Az egyik szemet elropogtatta, a másikat bedobta a folyóba, ahonnan egy lazac dobta fel magát, hogy elkaphassa, mielőtt a szem a vízbe hullana. Kimondhatatlanul bájos pillanat volt.
BRILL
2.2. De Hoppy hercegnő nem volt elégedett. Ezen a reggelen Imogen nagybácsit kísérte el látogatóba, és ahelyett, hogy nyugodtan labdázott volna a kutyájával a pázsiton, aki csak erre várt, kénytelen volt az unokatestvérével foglalkozni. De unokatestvére, akit Brillnek hívtak, egy balettpatkány volt, fehér balettpatkány, – mindenütt fehér, két vagy három apró rózsaszín dísz kivételével; fekete lakkcipőt hordott, nagy szeme ibolyakék. És nem volt hajlandó labdázni a hercegnővel és a kutyájával, vékonyka, fanyalgó hangon, tágra nyílt, nedves szemmel jelentette ki: “bocsáss meg, de nekem patyolatfehérnek kell maradnom”, s ugyanezen okból nem akart úszni a folyóban és nem akart gwddbwllt sem játszani a négy fa – a fenyőfa, a mogyoró, a ciprus és a kókuszpálma – között, ahol a madarak rendületlenül folytatták az éneklést. A hercegnő nem tudta, mit tegyen.
A CSONTGYŰJTEMÉNY
2.3. A kutya legalább annyira elégedetlen volt, mivel csontokat kapart el a fák alá, és nagyon félt, hogy ellopják őket. Négyszer négy csontot spejzolt be a hercegnő nagybácsikáinak mind a négy ekvivalens pázsitja alatt. Minden egyes alkalommal, amikor a hercegnő meglátogatta valamelyik nagybácsikáját, ő kiásta a gyűjtemény legrégebbi csontját, hogy rágcsálhassa, és egy új csontot rakott a helyére. De jaj, tudta, hogy olyan ellenségekkel van körülvéve, akik csak a kedvező alkalomra lesnek, hogy ellophassák tőle a legbecsesebbet, azaz egészen pontosan a gyűjtemény legrégebbi csontját. Ezért mindegyik fa gyökere alá elkapart négy csontot, de nem egyforma mélyre, és más-más elrendezésben, ráadásul négy különböző csontfajtát, mert ezeket mostanában igen-igen kedvelte: egy bárány combcsontját, egy bálnacsontot, egy elefántcsontot és egy iguanodon csontját: “a bárányt az ízéért, a bálnát, hogy a bundám vízálló legyen, és az elefántét, hogy végtelen bölcsességre tegyek szert” (és az iguanodont miért, kérdik? ha-ha, lefogadtam volna, hogy megkérdik); ráadásul mihelyt kiásta a gyűjtemény legrégebbi csontját és mihelyt egy új csont ipso facto a legrégebbi csonttá vált, felmenő rendszerben átcserélte őket a fái alatt, hogy jól összezavarja a nyomokat: uom, ogy em esz így ó, mondta a hercegnőnek, kigörbítve a hátát, “e esz, ai esz”.
AJÁNDÉKOK ÉS PÁZSITOK
2.4. Ezen a helyen a mese azt mondja el, hogy amikor Babylas, Eleonor (e nélkül), Imogen és Aligoté megházasodott, Utherpandragon király meg akarta őket ajándékozni. Mivel valamennyien egyformán a kedvenc unokaöccsei voltak, elhatározta, hogy ugyanazt az ajándékot adja mindannyiuknak, és sok töprengés után még azt is elhatározta,, hogy pázsitot készíttet nekik. “What do you think, dear, is it a good idea?” “mit gondolsz, kedvesem? jó ötlet?”, szól a feleségéhez, Ygernhez. “if you think so, Uther, it must be so” (“biztosan, Uther”), feleli Ygern, aki sose szokta az Utherhez hozzátenni a Pandragont. Hívatja hát építész-tájrendezőjét és közli vele: “Építész uram! Azt akarom, hogy mindegyik pázsit pontosan 35 méter hosszú és 43 méter széles legyen”. “De Sire”, vetette ellen az építész, “egy téglalap alakú pázsit nem lehet szélesebb a hosszánál”. “Nem tesz semmit”, mondja Uther, “majd a biliárdposztóra emlékezteti őket”, “és”, tette még hozzá, “ne feldjük mindegyiknek megadni a 157 méteres kerületet”. “Ó, tudom”, folytatta, látván, hogy az építész megint tiltakozni készül. “35 + 43 + 35 + 43 egyenlő 156-tal. De ez a megkötés jól szolgálja a méreteket.” S így lőn. A kastélyok szépen emelkedtek ki a pázsitos szegély mellől. 35 méteres homlokzatuk volt, a folyók a fű túloldalán a kastélyoromzatokkal párhuzamosan folytak, és a fákat a szélességi oldalra ültették: az albinó fenyőfát az izlandi ciprussal szembe és a barométer-mogyorót a kókuszpálma-csipkebokorral szembe. Uther-pandragon ugyanis a kókuszpálmát keresztezte a csipkebogyóval, hogy a kókuszdiók tüskések legyenek, ami megóvja őket a kemény ütődésektől, ha az esős évszakban a földre hullanak.
A HERCEGNŐ ELGONDOLKODIK
2.5. A hercegnő elgondolkodott: megérett a kék áfonya a folyóparton, morfondírozott. A folyó túloldalán, az út és a folyó között a vörös áfonya is megérett. Az út túloldalán ott az erdő, és az erdőben a myrtill, azaz a fekete áfonya is érett. Hogy átjuthassunk a folyón, ott van Babylas nagybácsi kacsavontatású csónakja; hogy átjuthassunk az úton, ott áll a négyszínű jelzőlámpa és a sorompó. Miért ne mennénk át kék, vörös és fekete áfonyát szedni Ingrid néném befőttjéhez?
IGEN, DE
2.6. Igen, de, morfondírozott a hercegnő, Babylas nagybácsi csónakja egyszerre nem tudja átvinni a kutyát, az áfonyákat és Brillt. Ha mind a hármat magammal viszem, elsüllyed, ha csak kettőt viszek, imbolyogni fog, ami nem a legkellemesebb. Ha a kutyámat Brillel a parton hagyom, amíg átviszem az áfonyákat a túlpartra, a kutya felugrálhat rá, hogy összenyalogassa; nem sikerült rávennem Brillt, hogy ne egyen jégkrémet, mert a kutya tudni akarja, hogy vaníliás-e vagy citromos. Igen, de tegyük fel, hogy Brillt hagyom ott az áfonyákkal, amíg átviszem a kutyámat, akkor meg teleeheti magát bogyóval és teljesen összekoszolja magát. Másrészt ha az úton megyek át, kézen fogva kell vezetnem őket, és mivel egyik kezemet lefoglalja a kék áfonyákkal teli kosár, ha nem a vörös áfonyás, mihez kezdek majd? amíg eképp gondolkodott, a kutya megejtette a hetenként esedékes csontátrakást. Az áfonyák tovább folytatták az érlelődést. Brill egy barnásfekete selyempárnán üldögélt, édesanyja, Botswanna királynő varrta neki. Nagy türelemmel várakozott, éberen ügyelt a hófehérségére, hogy se egy levélről lehullott vízcsepp, se egy fűszál ne rontsa le a tökéletességét. Babylas nagybácsi irodájának ablaka résnyire nyitva állt, beszédfoszlányok hallatszottak ki, “de nem tehetem, na, mondta Imogen… és ráadásul vasárnap a vásárt! nem gondolhatod komolyan! kategórikusan visszautas…”. Ez még hagyján, folytatta a belső monológot a hercegnő, de mindezzel együtt hogyan hozom el a myrtilleket?”. Lemondóan legyintett. Ám nemsokára felvidult: ó! gondolta, nem számít! kutyám majd biztosan rájön a megoldásra.
CSÓNAKOK
2.7. Babylas nagybácsi csónakját, ugyanúgy, mint Eleonor, Imogen és Aligoté ekvivalens csónakjait, négy kacsa húzta. A kacsákat brikettel működő kis villanymelegítővel szerelték föl. Amikor a csónakot vízre bocsátották, a kacsák megnyomtak egy nikkelezett gombot a villanymelegítő hátulján, mire a szén sebesen felizzott. Majd gyakorlott mozdulatokkal megragadták a melegítőt, résnyire szétnyitották úszóhártyáikat és elöl elforgattak egy kis csavart. A vízzel érintkezésbe lépő égő brikett sisteregni, sziszegni kezdett és hatalmas gőzoszlop lövellt fel a bárka mellett. Mondjuk meg nyíltan, hogy ez a gőzoszlop egyáltalán nem a helyváltoztatást szolgálta, arra a kacsavontatás volt való a hátukra erősített bíborszínű szíjak segítségével, de a gőzoszlop ürügyén Babylas (akár Imogen, Aligoté és Eleonor) arra a kérdésre, hogy: és milyen hajója van? hazugság nélkül felelhetett úgy, hogy “ó, nekem bizony gőzmotorosom”, ami sokkal sikkesebb volt az “ó, egy kacsavontatású csónakom”-nál. Amikor a csónakot kikötötték, többnyire a tavirózsás parkolóban pihent, ahová a kacsák úgy állhattak be, hogy egy-egy pennyt dobtak a bejárót lezáró tavirózsa virágtölcsérébe. Mivel a tavirózsáknak négy óra kellett, hogy eredeti helyzetükbe visszaálljanak, ezzel az elmés és egyszerű berendezéssel Babylasnak egyszerre lett magánparkolója – csak egy csónaknak volt hely, a magáénak – és fizetőparkolója. Természetesen a pennyk a vízbe hullottak, de évente kikotortatta a folyómedret, hogy a pénzét visszaszerezze, néhány érme kivételével, mert ezeket bekapta a lazac.
Amikor beszállt a csónakba, Brill óvatosan felemelte a hátsó ülést borító takarót, óvakodva attól, hogy por vagy olajfolt illesse nagy fehér csendjét. Leült, ábrándos pillantást vetett a víz tökéletesen sima felületére, amit olykor megtört a kiváncsi lazac, “remélem, nem felejted el”, mondta a hercegnőnek Brill, “hogy patyolatfehérnek kell maradnom!”.
KÖNYVELÉS
2.8.A kutya a hercegnő lábainál hevert, megkönnyebbülten lihegve. Meglehetősen büszke volt a délelőttjére: neki köszönhetően telt meg a négy kosár (kék áfonyával, vörös áfonyával, banán-myrtillel és indigó-myrtillel), és ő rendezte el okosan őket az út mentén, míg várta a jelet a visszaindulásra. 899 kék áfonyát szedett, a hercegnő 101-et és Brill 3-at (hófehérségére való tekintettel). Szedett még 899 vörös áfonyát, a hercegnő 101-et és Brill 3-at. A vörös áfonyák ugyanígy kerültek át az úton a folyópartról. Végül a kutya szedett még 899 banán-myrtillt és ugyanennyi indigó-myrtillt, a hercegnő mindkettőből 101-et és Brill 3-at. Némi napfény tűzött át a lombokon. A kutya elnyúlt a hátára a mohán, a szemét elfödte a füleivel, hogy védje a fénytől (húzd be a lapátokat, mondta a hercegnő). Homályosan abban bízott, hogy míg felhangzik a jel a visszatérésre, a hercegnő odatesz egy lapulevelet felhevült pofájára.
JELZŐLÁMPA
2.9. Pontosan tizenegy óra negyvennégy perc volt, amikor a hercegnő a zebrához ért. A kereszteződésnél az átkelést Babylas nagybácsi négyszínű jelzőlámpája irányította. Egyik kezében a (banános) myrtilles kosár, a másikkal Brill kezét fogta, akinek nagy ibolyakék szeme mindig makulátlan fehérségén csüggött. A kutya várt, őrizte a másik három gyümölcskosarat. A mese pontosan megjelöli, hogy tizenegy óra negyvennégy perc volt, és ha a mese pontosan megjelöli az időt, azért teszi, mert az időpontnak pontosnak kell lennie a mesében, mivel ugyanolyan fontossága van a mesében, mint bármi másnak, ami benne van, és a mese most idekapcsolja, mert így kell, hiszen a haszontalan kitérőkben és a szükségtelen bővítésekben sem szokás eltüntetni a mese idejét, ahogy a hallgatókét sem szokás. Tehát a mese azt mondja, hogy tizenegy óra negyvennégy perc volt, akkor tizenegy óra negyvennégy perc volt, egyébként most már tizenegy óra negyvenöt. A jelzőlámpa szabadra váltott. El kell Önöknek mondani, hogy azon az úton, amely az erdőt a folyótól elválasztotta, s amely párhuzamosan futott a folyóval Babylas nagybácsi mezőjén, a forgalom nem volt jelentős. 8 órakor jött az elöljáró kocsija, 9-kor a péké, 1 órakor a sürgönykihordó, aztán egy ilóta tizenegy órakor, de gyalog. Néha délután feltűnt az útkaparó, talicskájáról egy mázsa sódert terített szét egy százméteres mezsgyén. Olykor, még ritkábban egy hasznavehetetlen Michelin-útikönyvvel felszerelkezett utazó. A karambol veszélye a lehető legcsekélyebb volt, csak akkor nőtt meg, amikor a mese minden évében, február elsején megjelent a fiatal Bartleby, a Babylas nagybácsi erdejében lakó sündisznó, akiről a Times nem tette közzé, hogy eljegyezte az ifjú Briolanját, az út és a folyópart között, a kastéllyal szemben lévő, “vörös áfonyás”-nak nevezett részen lakó sündisznókisasszonyt. A veszély megnőtt, mivel mint minden sündisznó, Bartleby egy kicsit rövidlátó, ráadásul elképesztően szórakozott is volt. Tehát szörnyű veszélyekkel járt, amikor elővigyázatlanul átment az úton, hogy jegyesét meglátogassa. Itt a mese a nyilvánosság erejét felhasználva megragadja a kínálkozó alkalmat, hogy ismételten felemelje szavát a sündisznocídium ellen, mely bűnt a gépkocsivezetők követik el Franciaország országútjain. Hazánk nagy gyalázata ez. A veszélyt elhárítandó, Babylas nagybácsi tüstént elhelyeztetett a hercegnővel és a kutyával egy jelzőlámpát, azt, amelyikről a mese most mesél. Ez a jelzőlámpa négyszínű volt, cinóbervörös, sárga, almazöld, szürke és csipkerózsaszínű – ez nem öt színt tesz ki -, a szürke nem szín. Bartleby igazából csak erre az utóbbira reagált, mert, mint mondta, menyasszonyának, Briolanjának a nyelvecskéjére emlékeztette. Bartleby tehát a rózsaszínen ment át, a hercegnő a cinóbervörösön, a postás és a lovaskocsik az almazöldön mentek át, senki nem ment át a sárgán, a csigák, a hangyák és a sáskák a szürkén mentek át. A külföldieknek szánt 1003 nyelvű felirat ismertette a használati utasítást. És ha Babylas király étkezés utáni sétáját végezte, a négy szín egyszerre világított. “Nekem négyszínű a jelzőlámpám”, szerette ismételgetni az elöljáró jelenlétében a megsokszorozott kastélyok nemzetközi kongresszusain. Tizenegy óra negyvenöt perc volt. A jelzőlámpa cinóbervörösre váltott.
DRÁMA
2.10. 11 óra 45 volt és a jelzőlámpa cinóbervörösre váltott. Egyik kezével Brillét fogta, a másikban a (banán)-myrtilles kosarat tartotta, amikor a hercegnő a zebrára lépett, hogy átmenjen az úton. Ekkor mennydörgő robaj hallatszott, és egy lovas tűnt föl a távolban. Fekete páncélt viselt. A lova fekete volt. A jobb kezében tartott lándzsa fekete. Balkezén a kesztyű fekete. De nem volt mindenütt fekete. Lova lélekszakadva vágtatott, fehér porfelhő kavargott a nyomában, fel a kék égre, majd szitálva alászállingózott a zöld fűre. Hihetetlenül röpke idő alatt tette meg a Babylas nagybácsi jelzőlámpájáig tartó távot, de ahelyett, hogy megállt volna, amint azt a feltűnő és jól belátható helyre kirakott 1003 nyelvű felirat olvastán tennie kellett volna, s amely felirat azt is rögzítette, hogy a cinóbervörös szín a hercegnőnek szól, nos, ahelyett, mondom, megrántotta a zablát a zebránál, ugratott, anélkül, hogy sebességén iótányit is csökkentett volna, és ugyanabban a pillanatban, ahogy átzúdult, balra kihajolt a fekete nyeregből, fekete kesztyűs bal kezével magához rántotta a szegény Brillt, kitépve őt a hercegnő kezéből, átvetette a nyeregkápán a reszkető testet, a paripa folytatta őrült vágtáját Babylas nagybácsi útján, majd nemsoká fehér porfelhőbe burkolózott, amely, amerre ment, keringett, föl a kék ég felé, hogy később közönyösen szállingózzon alá a rét zöld füvére. Tizenegy óra negyvenhat perc volt. A patadobogás elhalt a messzeségben. A jelzőlámpa “csipkerózsaszínűre” váltott. Ám a paták szétdúlt helyszínt hagytak maguk mögött: a myrtillek szanaszét a zebrán; a hercegnő megnémult a döbbenettől, a kutya hangosan vonított. Ebben a pillanatban a lassan enyésző porfelhőből kibukkanva megjelent, az ellenkező irányból, egy fiatalember. Az elébe táruló látványt egy pillantással felmérve rájött, hogy a mezőn dráma zajlott le, s így kiáltott: “mi ez? mi van önnel? mi történt?” “Ön kicsoda?”, kérdi a hercegnő. “Csillagász vagyok és Bagdadból jöttem”.

 

Szigeti Csaba fordítása