Néhány perccel 10 óra előtt szálltam le a sárga kombinóról a Corvin-negyed megállójánál. Tél volt, december eleje, adventi vasárnap, de sajnos a hó sehol, pedig az advent, s főként a karácsony akkor az igazi, ha a tájat puha, fehér fátyol takarja. Azért jöttem egyedül, mert Hildának Budapestre érkezett a lánya, aki ritkán jár templomba, megjegyzem, én sem túl gyakran, most is főként az Osztováta karácsonyi koncertje miatt. Az aluljárón keresztül jutottam el a Hőgyessy Ferenc utca sarkához. Néhány pillanatra megálltam, hogy újra megcsodáljam az Iparművészeti Múzeum kivételesen pazar épületét. A látvány szépségéből némileg levon az épület előtt álló fából készült, fedett gyalogút. Ez a tétovázás azt eredményezte, hogy elkéstem, hiába szaporáztam meg lépteimet. A nehéz kapun át jutottam be a tágas udvarra, ahol majdnem beleütköztem egy középkorú, olasz férfiba. Nem tudom, miért gondoltam olasznak, mert bár régies, de magyar öltözetet viselt, talán, mert a néhány méterrel odébb álló másik férfi Giorgonak szólította. Rajta is történelmi időket idéző öltözék volt, határozottan tudtam, hogy germán, az akcentusából ítélve, sváb, de inkább szász. Így visszagondolva érdekes, hogy meg sem lepődtem a két férfi különös ruházatán, történészi ismereteim alapján úgy ítéltem, a XVI. század végén, illetve a XVII. század elején viseltek ily gúnyát komoly, egyházi emberek Magyari-országon. Nem szeretek elkésni sehonnét, főként nem templomból, ezért kapóra jött számomra, hogy mögöttem sietett egy idősebb hölgy is. Gálánsan magam elé engedtem, így a belépéskor főként rá szegeződtek a kíváncsi tekintetek, miközben én gyorsan beosontam a hátsó padsorok egyikébe. Már javában tartott az istentisztelet. De mégsem tudtam teljesen észrevétlen maradni, ugyanis Donáth Zsuzsa, az Osztováta egyik énekese felismert, és széles mosollyal az arcán felém biccentett. Adventi novella bővebben…
