Jeltelen
Meddő,
porzó földutak.
Egy ember áll a tűző napon.
Hunyorogva nézi
a Teremtés határait –
túl éles a fény.
Túl nehéz.
Elindul
a lüktető nyárban:
lassan, ahogy a homok
a Bárány vérét,
fölissza
az ég.
Samsa/ra
Túl éles a fény.
Ezek a rovarszárnyak
nem az enyémek,
hová repülök?
(Illusztráció: David Friedman: Bright Morning – Koko Head)
William Shakespeare Szonettjei
Fazekas Sándor fordításában
8.
Zenét hallgatva bús hogyan maradhatsz?
Nem küzd a szép a széppel: élvezi.
Szeretni azt, amit jól nem fogadhatsz:
mért kell, mi szívedet feszélyezi?
Ha tiszta hangrend hű összhangja szól,
s jól egybekelve sérti meg füled,
azt jelzi lágyan, tőled szólna jól:
szép szólamod magány zavarja meg.
Figyeld: a húr és hű szomszédja hangja
hogyan pendül meg játszi rend szerint,
mint férj, a gyermek, s boldog édesanyja,
egy dallamívre énekelve mind.
…………..Szótlan daluk több, mégis egy marad;
…………..így énekel: „Magadban semmi vagy.”
128.
Gyakran zenélsz, zeném, s ha mozgatod,
dalolni kezd a jó fa-gépezet,
szép ujjaid ha lágyan ringatod,
húr-összhanggal fülem feszélyezed:
irigylem én a billentyűt, ha jár,
s finom tenyérhez érhet fesztelen;
szegény ajkam pont így aratna már,
s pirulva tűr: a tárgy de szemtelen!
Hogy így bizsergesd, átváltozna most,
s leváltaná a billentyűzetet,
gyors ujjaid futása dallamos:
a holt fa vígabb, mint ajkam lehet.
…………..Pimasz kérőid boldogok tehát:
…………..hadd jusson ujj nekik – nyújtsd csókra szád!
(Illusztráció: Johannes Vermeer: Lady at the Virginal with a Gentleman, ‘The Music Lesson’)
irodalmi félreolvasások 26.
hungarikum lett a pármai kolostor
(a karikás ostor)
*
nehéz megmondani miről szólnak a legényeim
(regényeim)
*
fecskefalat kaptak a parti költők
(költőfalat a parti fecskék)
*
előbb költeményt adott majd gólpasszt
(kötényt)
*
Önkény István Könyvesbolt
(Örkény)
*
szelid őz mészárolta le a nyúllakomára készülő sólymot
(vérengző)
*
korábban gondolati lírának nevezte ezt a fajta költészetet a recepciós
(recepció)
*
ki viszi át a szereldét?
(szerelmet)
*
Kartell Vilmos
(Tell)
*
Érdes Anna
(Édes)
*
szövegekkel bizonyította izzadságszeretetét
(szabadságszeretetét)
*
Veri a szeretet a feleségét
(az ördög)
irodalmi félreolvasások 27.
szűr-realizmus
(szürrealizmus)
*
A hülyeség kalapácsa
(helység)
*
kulturális hegedűvonó
(hegemónia)
*
a megfelelő hidratálás csökkentheti a szövegelégtelenség kialakulását
(szívelégtelenség)
*
szenved-e olykor alkotói kompetenciában?
(impotenciában)
*
költött fegyver
(töltött)
*
a kiadó strandja előtt dedikált
(standja)
*
a kiadó standja előtt delirált
(dedikált)
*
faragott Karinthy Frigyes a körúton
(ballagott)
*
meghosszabbítja a kormány a honoráriumot
(hitelmoratóriumot)
*
szeretettel szöszöljük szerzőinket
(köszöntjük)
*
szívemben mint száz Dózsa György virul a halk remény
(rózsatő)
(Illusztráció: Amanda Gosse: Swallow in Flight)
A férfi tűnődve nézett maga elé, jobb karját végignyújtva a pad háttámláján. Már legalább ötven éve ült ott, nézte a járókelőket, a téli ruhába öltöztetett kutyákat és a fák törzsét. Ismerte azokat, akik mindennap arra jártak, tudta, hogy mikor merre mennek, és hogy mikor vannak késésben. Volt, aki leült mellé, nekidőlt a karjának, és eltöltött vele egy pár percet csendben. A turisták fotózkodtak vele, átölelték, megpaskolták a hasát, ami talán tényleg egy kicsit gömbölyűbb volt a kelleténél. Szerelmek fonódtak és szakadtak szét a karja alatt, gyerekek másztak fel rá, és sikongatva ültek a nyakába. És a férfi szerette ezt a nyüzsgést, szerette, hogy szeretik. Figyelte a növények színének változását, ahogy elfonnyadnak, aztán újra kikelnek, és nem érezte az idő múlását.
Egy iskolás csoport vonult át a parkon, színes cipők toporogtak libasorban. A sor elejéről a tanárnő időnként hátrakiabált a gyerekekre.
– Figyelj oda! Ne maradj le!
Ahogy elhaladtak a pad mellett, az egyik kislány hosszan nézett a férfira.
– Tanár néni, ki ez? – kérdezte.
A tanárnő feszülten pillantott oldalra.
– Senki, csak egy szobor – felelte, és ismét odakiáltott a sor végén caplató gyerekekre.
A férfi még sokáig hallotta a zsibongásukat. A szél a lába elé sodort egy nejlonzacskót, azt figyelte. És lassan, ahogy a növények ősszel megsárgultak, rozsdásodni kezdett.
Anyák és fiúk
Sosem engedted, hogy felüljek Kincsem hátára.
Csak csodáltalak az erdei lovaglásokkor,
ahogy elvágtattok a bükkfák alatt.
Gengszter sosem maradt le.
Hiába zavart, nem lett volna otthon hagyni szíved.
Rászóltál, ha csípkedni támadt kedve,
és közben gyönyörködtél az ötéves csikóban.
Csutakolás után a legelőn hagytad őket szürkületig.
Ekkor értettem meg igazán,
anyák és fiúk elválaszthatatlanok.
Évelő
Az álmosodó legelőn tanítod a füveket.
Hasra fekve súgod nekik a lovak nevét.
Mikor látogatni kezdtem a tanyát, azt hittem,
a ménes tagjai egyformák,
a fű szúr, a föld pedig süket.
Egyszer megkérdeztem egy fentőfüvet,
hogy találtok meg mindenhol?
Évelő vagy te is,
suttogta a föld.
Zsurlók, lovak, szerelmek
Egyszer elújságoltam neked,
a mezei zsurlók rámtaláltak a réten.
Azt mondtad, ügyes vagyok.
Tanulom a zsúrlókat, a lovakat, a szerelmet.
(Illusztráció: Rachael Koppendrayer: Dala Horse: To Run with Endurance)
Az ágyamból
figyelek
3 madarat
egy
telefondróton.
Az egyik
elrepül.
Aztán
a másik is.
Egy itt marad még,
hogy azután
ő is
tovatűnjön.
Írógépem
lesz a sírkövem.
Talán.
És én,
én is madárrá lettem,
míg spiláztam a madarakat.
Csak gondolom,
azért létezem még,
hogy tudathassam ezt veled,
köcsög.
Márkus László fordítása
