Pillantás a XX. század első felének magyar bábművészetére

OSZMI Bábgyűjtemény, Hincz Gusztáv hagyatéka. Ltsz.:73.50
Fotó: Szebeni-Szabó Róbert
Hány arca van a bábszínháznak? Mi volt a bábjáték helye a századforduló és a két világháború közti korszak színházi életében?
Talán most – hogy újra nagyobb figyelem fordul a bábszínház felé – jött el az ideje a magyar bábművészet „nagy korszakát” bemutató szöveggyűjtemény megjelentetésének. Galántai Csaba A Vitéz László Színháztól a Nemzeti Bábszínjátékig című könyve egyaránt szól a laikus és a bábos szakmai közönségnek. Az alcím, a Magyar bábművészeti antológia rávilágít a szerkesztő azon törekvésére, hogy a huszadik század első fele bábművészetének átfogó képét rajzolja meg.
A szerkesztő először is egy rövid időrendi alapján – az 1880-as évektől, a neves bábművész Hincz – család a Városligetben való letelepedésétől a Nemzeti Bábszínjáték 1945. szeptemberi bezáratásáig – követi nyomon a magyar bábszínjátszás fontos eseményeit. Sorra veszi a jelentős fordulópontokat, így az 1919-es évet, mikor a Belvárosi Színházban bemutatásra kerül a Wayang-játékok című szecessziós felnőtt bábelőadás, – melyről Karinthy kedves-ironikus írása, a Wayang számol be –, vagy 1937-es évet, a párizsi világkiállítást, ahol Blattner Géza és társulata arany oklevelet szerez Madách Az ember tragédiájának francia nyelvű bábelőadásával.

Az időrendi áttekintést meglepő módon egy lírai költemény, Tompa László Bábszínházról című verse követi, mely egyben meg is alapozza a kötet olvasásának módját: előbb beléptet, majd eltávolít a „csöppnyi színészek” világából – a bábok élettelen, a színpadon mégis megelevenedő voltát, az élő és élettelen világ közti határvonalat érzékelteti. Ez a „két világ közti” ingatag érzés áthatja a kötetben megjelenő szerzők bábhoz fűződő viszonyát, azt, és segít megérteni, mi köti a huszadik század első felének értelmiségi rétegét ehhez a látszólag gyermeteg művészeti formához, hogy miért is ír bábszínjátékot Kosztolányi vagy Karinthy. A tanulmányszerzők között sem csak a jórészt a bábszakma által ismert nevek szerepelnek, hanem „komoly” alkotók, mint Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső, vagy akár Szép Ernő, Szabó Lőrinc, vagy a képzőművész, A. Tóth Sándor, a neves színházi szakember, Hevesi Sándor.
Mert hiszen a képzőművészet, az irodalom és a színjátszás keresztútján megjelenő bábművészet felkeltette a szecessziós művészet képviselőinek figyelmét – nemcsak nézőként, hanem íróként, bábtervezőkét, bábosként is. A magyar szecessziós bábszínház emblematikus alakja, Orbók Loránd 1910-ben alapítja meg az első művészi bábszínházat Rónai Dénes fényképész Váci utcai műtermében. A társulata megújuló, művészi bibábó-játékátt elsősorban párizsi vásári bábelőadások ihlették, de Orbók olyannyira a hazai viszonyokra formálta ezeket, hogy előadásaiban még Babits Mihály is megjelenik, „a legsötétebb Afrikában” tett kalandjaival. A felnőttekhez szóló „művész-bábszínház” feléledésének jelentős állomása egy Váci utcai fényképész műterem, Az Orbók-féle bábszínházba meghívásos alapon érkezett a közönség, és gyermekek, felnőttek, írók, színészek, képzőművészek együtt nézték, nevették a bibábó-színházat. (A bibábó egyszerű báb, melynek testét a bábos keze adja, amire kis ruhát húznak, feje pedig szilárd anyagból – rendszerint celluloidból – készült, belül üreges, hogy a középső ujjra lehessen húzni, mint egy nyakra.) Az Orbók-féle Vitéz László színház aztán elindítója lesz annak a folyamatnak, mely végül egy budapesti önálló bábszínház felállításához vezet.

OSZMI Bábgyűjtemény, A. Tóth Sándor munkája Ltsz.: 73.85
A magyar bábszínjátszás fontos eseményei közül kiemelhetjük még Blattner Géza (bábművész, festő) és a Szivárvány Színház (Arc-en-Ciel) tevékenységét, akik Az ember tragédiája bemutatásával elnyerték a Párizsi Világkiállítás szakmai aranyérmét. A realista játék a báb természeténél fogva nem lehetséges, ezért aztán misztériumjátékként jelenítették meg a Tragédiát, ahol is az álomképek egyetlen átfogó képben, a sors forgó kerekének képében testesült meg. Blattner Géza nevéhez fűződnek a billentyűs marionettek, melyeket folyamatosan fejlesztve egyre kifejezőbbé, egyre részletesebben mozgathatóvá tett.
A magyar bábszínjáték történetében neves bábszínmű-szerzők is föltűnnek, ezek közé tartozott Rédey Tivadar, Orbók Lóránt testvére, Orbók Attila, de írt bábjátékot Szép Ernő, Balázs Béla is, de a korban született árnyjáték (Fitos Vilmos–Büky Béla), de bábopera is (Mohácsi Jenő–Ábrahám Pál). A kötet tanulmányai nagyon sokféle megközelítést kínálnak a bábszínházhoz. Erre a több szempontú megközelítésre különösen Orbók-féle bábszínház alkalmas. A bábjáték Orbóknál felnőttekhez és gyerekekhez egyaránt szólnak – akárcsak az ősi bábjátékokban, mert hiszen a spirituális jelentéssel felruházott ősi bábok (halottak szolgálóiként, ember helyett feláldozott áldozatként) sem elsősorban gyermekek játékszerei voltak.

OSZMI Bábgyűjtemény, A. Tóth Sándor munkája Ltsz.: 73.87
De korszakunkban a bábjáték, mint vásári komédia már tényleg elsősorban a gyermekek és a gyermekien naiv lelkű közönség szórakoztatását szolgálta. De a felnőtt nézőknek még ezek a gyerek-előadások is sokféle tanulsággal szolgálnak. Szép Ernő A halál a bábszínházban című cikke épp egy ilyen előadást örökít meg felnőtt szemmel. A kicsi, groteszk alakok játékának elbűvölő hatását írják le a kötetben szereplő szerzők egy-egy Vitéz László történetben. Ez a kis figura megteheti, hogy agyonüthet valakit „csak úgy”, mikor pedig érte jön a Halál, őt ládába zárja, s ezen tetteiért még a közönség tapsára is igényt tart, felszólítva a közönségét „Tapsoljatok, gyerekek!” – ilyenkor nemcsak a gyerekek, de a felnőtt nézők is önfeledten tapsolnak.
A kötet kitér a pedagógiai bábjáték elméletére is. Vágó Elemér cikke, a Bábjáték az iskolában kifejti, hogy a báb, mint a láttatás eszköze, fontos szerepet tölthet be a klasszikus pedagógiában a gyermekek értelemfejlesztésében is. Vágó szerint a bábjátéknak „nem szabadna hiányoznia egyetlen iskolából sem!”, hiszen ez a gyermeki emlékezet és a szóbeli kifejezési készségek fejlesztésére a legjobb módszer.
Marionett, kesztyűbáb, árnyjáték, bibábó… de vajon csak bábos szakemberek foglalkoznak bábokkal? Hevesi Sándor tanulmányait olvasva eszünkbe juthat Heinrich von Kleist, aki A marionettszínházról szóló, híres tanulmányában felveti, hogy a tökéletes grácia csupán az akaraton, a személyiségen, a tudaton túl lehetséges. Hevesi A színjátszás művészetében kifejti, hogy a bábban megtestesül a tökéletes stilizáltság, hiszen az nem játszik, nem mímel, nem utánozza, csak jelképezi az embert. Egy Craignek írt levelében így fogalmaz: „Az a gép, amely ember módra akar mozogni, természetellenes. Sőt: a marionettek több, mint természetesek, nekik stílusuk van, azaz egységes kifejezőeszközük és ezért a marionettszínház igaz!” Ez az elgondolás igen közel áll Craig Übermarionette-elméletéhez. Erre a sajátos esztétikai megközelítésre amúgy a magyar irodalomban is találhatunk példá, gondoljunk csak Karinthy Frigyes Utazás Faremidóba szereplőire, a doszirékre. A báb nem a realizmus szolgálója, az embert nem utánozhatja, a felülről vagy alulról, valaki más által dirigált mozdulatok, a tudattalan engedelmesség hasonló az emberi kiszolgáltatottsághoz, a sorshoz, amivel szemben tehetetlenek vagyunk.

OSZMI Bábgyűjtemény, Hincz Gusztáv hagyatéka. Ltsz.: 73.26
Fotó: Szebeni-Szabó Róbert
A huszadik század első felének gondolkodó, töprengő értelmiségétől talán nem áll távol a fenti gondolatmenet, és mi úgy véljük, ez vezetett el a bábszínjátszás intézményesüléséhez. 1941-es év, a Magyar Bábszínjáték megnyitása mérföldkő a magyar bábművészetben. A nyitóelőadás Arany János Toldijának bábjáték előadása volt, Blattner Géza billentyűs marionett alakjaival. A bábjáték akkori népszerűségét mutatja, hogy csupán ezt az egy darabot aztán négy év alatt (a Bábszínjáték bezárásáig) hétszázötvenhatszor játszották.
A múlttal való szembenézést aktuálissá teszi, hogy a realista színjátszás eszköztára már nem adja meg a ma emberének a szembesülés és eltávolodás egyidejű lehetőségét, a „sarkaiból kifordult”, való világ hiteles megjelenítését. Talán a bábszínház megint a „felnőtt közönség” önmagára ismerésének eszköze lehet.
(A cím idézet Tompa László Bábszínház című verséből való /1921./)
A Vitéz László Színháztól a Nemzeti Bábszínjátékig: Magyar bábművészeti antológia, vál., szerk., jegyz., bev. Galántai Csaba, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest, 2012.