A nevek tényleg megkötözik az embereket? Örökre meghatározzák a tetteinket?
Miért ragaszkodnak egyes asszonyok a gyerekeikhez? Mások meg miért szabadulnak meg tőlük olyan könnyen, mint a fák, amelyek szerteszórják a leveleiket?
Azt sem érti senki, hogy ragadhatnak bele a sértések és bántások a gyerekekbe. Hogy képesek mások szívében a szavak fullánkokká változni? Vagy a szavak is élőlények, mint a szúnyogok vagy a skorpiók?
A gyerekek, akiket nem tanítanak beszélni a felnőttek, az angyalok nyelvén szólalnak meg?
A lepra tényleg a lelkifurdalásból származik? És mi lehet az oka a pestisnek és a hetednapos láznak?
Hogy lehetnek ledönthetetlenek azok a falak, amiknek a habarcsába emberi hajat vagy szőrt kevernek?
Mi módon élvezhetik a zenét a velejéig gonosz emberek?
Ki oltotta belénk a törvényt, hogy csak a magunkfajtával párosodhatunk? Hiszen ha a sas párosodna a bikával, aztán a leghatalmasabb cettel, akkor a magzatuk legyőzhetetlen lenne.
Mivégre van ez a rengeteg só a tengerben?
Senki sem érti, miért prüszköl és rángatózik a tenger megállás nélkül.
Vajon igaz-e, hogy hajdan mind a tengerben éltünk, és nem is volt szárazföld? És minthogy nem tudtunk beszélni, világosan láttuk egymás álmait?
Miért lettek a szárazföldek, a tengerek, hegyek, sivatagok, ha a tengerben mind boldogabbak voltunk?
Hogyan, hogyan, hogyan…? Miért szeretünk egész életünkben annyira kérdezősködni?
És miért alszunk egyáltalán? Mi értelme a napjaink egyharmadát kábult kiszolgáltatottságban tölteni?
Ahogy senki sem érti, miért ragaszkodunk a másikhoz akkor is, ha elboldogulunk nélküle?
Egy öregedő férjhez.
Egy álomhoz.
Vagy egy beteg kisgyerekhez.