Szemétdomb (részlet) II.

Egy bitang gyerek éppen rézdrót és ilyesfélék után kutat az egyik eldugott sarokban. Nem látja senki, olyan kifinomult ügyességgel rejtőzködik. Már harmadik napja tanulmányozta a bejutást a szemétlerakóba, míg nem talált egy jókora hézagot a drótrácson, és már csak jobban szét kellett ollóznia egy kölcsönkért drótvágóval és szétfeszítenie.

Kissé hideg van a sötétben.

Idővel minden rothadásnak indul. Ennek is eljött az ideje.


Katt.
Éppen átfért.
Műanyagtasakok határolnak el élő és élettelen anyagokat egymástól, bennük rothadó titkok fejlődnek.

Alrendszerek.

Íjjjjjjjjjjjjjjjjjj.

Itt valami gennyes folyadék folyik valahova.
Esztétikus.
Szün.
A szél ma flegma.

Megtalálta, amit keresett!
A fiú körülbelül 9 évesnek látszott a testsúlyából ítélve, noha erős csontozatúnak tűnt, mégis nyurga, ilyen felemás, magasságra pont jó. Fekete haj. Térdig érő terepnadrág, lezser felső, mely mellzsebes, fehér tornazsák, már piszkos, csíkos zokni, amely speciálisan bokazokni, így tehát csak egy centire lóg ki cipője felsőszintjétől.
–   Mindenféle holmi a tornazsákban.
Egy nagyon régi analóg fényképezőgép a tornazsákban.
Az apjáé volt. Vagy nagyapjáé. Esetleg a…
………………………………..Egy elő nem hívott fénykép

……..Aktaszerű. Formanyomtatvány.
Elégedett mosollyal nyugtázta a műveletet.
Viszont ideje menni!

A lenyugvó Nap pompázatos sugárvetületei és a fiú közötti kölcsönhatás sziluett-darabot szült, amely távolodó mozgásával fokozatosan eltűnni kezdett vagy mi.

Fénydarab.
ÁÉúáéáé-íáúűő-áő-ü. Ez, így. Vergődik.

Piros, narancssárga, fekete.

Nem látták. Azóta se tudnak róla.

Az éjjeli őr most engedi el a kutyát.
Rákerült a lakat a fémkapura.
Szétszéledtek.
Tágulás.
Holnap új nap.
Monoton.
Pentaton
–Repeta.
– Az.

…………………………………………..Most felnőttbeszédek

Ki az?

1. § E törvény célja

  1. a) az emberi egészség védelme, a természeti és az épített környezet megóvása, a fenntartható fejlődés biztosítása és a környezettudatos magatartás kialakítása a hulladékgazdálkodás eszközeivel;
  2. b) a természeti erőforrásokkal való takarékoskodás, a környezet hulladék által okozott terhelésének minimalizálása, szennyezésének elkerülése érdekében a hulladékkeletkezés megelőzése (a természettől elsajátított anyag minél teljesebb felhasználása, hosszú élettartamú és újrahasználható termékek kialakítása), a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentése, a keletkező hulladék minél nagyobb arányú hasznosítása, a fogyasztás-termelés körforgásban tartása, a nem hasznosuló, vissza nem forgatható hulladék környezetkímélő ártalmatlanítása. …

    Továbbá:

    A hazai hulladékgazdálkodás jelenlegi helyzetét az elmúlt években egy erőteljes átalakulás jellemezte. Ezt az átalakulást a tágabb környezetből meghatározzák a globális gazdasági válság alatt lassuló európai gazdasági környezet, illetve a fenntarthatóság elvei mentén megfogalmazott új fejlesztéspolitikai irányelvek, amelyek egy új, környezettudatosabb, anyag- és energiatakarékosabb „magas forráshatékonysági szinttel működő, európai újrafeldolgozó társadalom” megteremtését vizionálják. Mindez segíti az élhetőbb, egészségesebb környezet megteremtését.”
    Az úgy komoly

    Sok sikert!
    Toljad neki.
    Én támogatom!
    Kamon

– Ahogy a tiszta formák is rothadnak, az a legtöbb esetben irónikus. Azaz nem minden esetben.

Mindenkinek van egy szemétdombja. Az enyém te lettél.

 Jó éjszakát!

– Jó éjt, én fekszem.

 Én is.

 Én még fennmaradok egy kicsit, olvasok ezt-azt.

(…)

 

Vélemény, hozzászólás?