Szofinak

Rosszul teszem fel a kérdéseket,
mikor múltam ázott kartondobozait darabolom.
Puhák, nyákosak, mára ízléstelenek.
Sokáig őrizgetem a lomokat.
Kiábrándult az emberért és miatt vagyok:
dagályos képességeinek határa apályos természete.
Leibniz tolla végét rágcsálom, és rágcsálom,
és nagy duzzogva csak rágcsálom…

Sohasem leszek boldog,
de mindig kiszolgáltatott – gyenge gyilkolni.
Hiszen nem lehetek felelőtlen: a teljességgel tartozom
példát mutatni mindazoknak, akik megkárosítanak.
Ők azok, akik a tiszta szobába rondítanak,
mikor Istennél vendégeskednek.