Piszkos, piszkos másnapok
mikor a Nap kajánul beragyog egy égi tivornyát
amint a hajnalt gyötrik portyázó szolgák
s alkonyszín rúzsfoltos kupákból
hörpintik az utolsó fáradt, langy, gyémántkásás kortyokat
Mikor a múzsák is szederjes
gyomorszagú felhőket hortyognak,
s a fáklyatartók is csak kihűlt
koldusmarkokként remegve bólogatnak
a porló lösz-puha felhőkön
akkor csillogó fekete horgokként köszönnek fel
az éjszakák falat karéjai
Istenek ébredő tekinteteit várva
– mi tudjátok olyan védtelen és puha
mint Sámson Delila karjaiba fúlva –
hogy aztán mohón szökjön a vér
a nehéz borostyán kő kezekbe
s már szorítják is, várják,
hogy emelje őket újabb éjszakákba
hol a pápaszemek
az arcokon örök hegek
bíboros bibircsókok
a szemfehérjén sárgafoltok
a hínáros visszerek
– ó hát titeket is – utolérnek görnyedt istenek!

(Illusztráció: Veronica Winters: Lotus Chalice)