A FEKETERIGÓK MEGPILLANTÁSÁTÓL, este,
a rácsozatlanon keresztülnézve, ami
körülvesz engem,
fegyvereket reméltem.

 A fegyverek megpillantása kezeket ígér,
a kezek megpillantása azt a régi sort,
azt a kisimult, szikrázó
kavics írta sort

 – tenger hulláma, te
hordoztad, hozzácsiszolódtál,
te elveszíthetetlen, benne
moccansz, benne nyugszol el,
part homokja, te elrejted,
magadba fogadod,
nád, lobogd el
neki, amit adnál –, 

a sort, csak azt a sort,
amit egymást ölelve átúszunk
kétszer minden évezredben,
az ujjaink között átfutó énekeket,
amit az általunk élő,
isteni és megfejthetetlen
áradás sem hisz el nekünk.

 

 (Atemwende, 1967)

 

András Orsolya fordítása