Okosfólia

Negyvenes férfi lép be a körúti üzlet ajtaján. Divatos szabású öltönyt és bőrcipőt visel. Fekete haja rövidre nyírva, a divatnak megfelelően. Az akváriumra emlékeztető, kicsi helyiségben egy fiatal nő ül, aki egy nagyobb méretű fóliát formára vág. Rámosolyog a belépő férfire.
    – Jó napot! Okosfóliát szeretnék vásárolni –  szólal meg a férfi.
    – Ismeri a terméket? – kérdezi a nő kedvesen.
    – Már hallottam róla.
    – Remélem csak jót! – nevet a nő. – Szeretne termékismertetőt?
    – Igen, kérek.
    A nő készségesen elkezdi sorolni az okosfólia legfontosabb képességeit.
    – Nem csak okos, intelligens is. Az adott környezethez maximálisan alkalmazkodik. Bárhova feltehető. Elrejt a külvilág elől. – Feláll, és a kirakathoz megy. – Jöjjön, mutatok valamit! – hívja a férfit. – Mi kilátunk, de az utcáról nem látnak be. Mutasson valamit a járókelőknek! Ott, valaki épp befelé néz. No, bátran! Nem látja magát – biztatja.
    A férfi bátortalanul grimaszokat kezd vágni, majd középső ujját felemelve mutogatni kezd. A nő mosolyog és folytatja.
    – Ha akarja, darabokra is vághatja az okosfóliát, aztán újra összerakhatja. Összeforr, akár a seb. Kommunikálni is lehet vele. Szövegeket és képeket képes megjeleníteni. Telefonon keresztül utasítások adhatók neki. Rendkívül tapintatos, a kényes pillanatban láthatatlanná válik.
    – Megveszem! Kérek tíz métert belőle – szakítja félbe a férfi, majd pár perccel később, bőrtáskájában az okosfóliával, távozik az üzletből.

    Egy hónap múlva a negyvenes férfi belép a körúti üzlet ajtaján. Láthatóan nagyon feldúlt és elszánt.
    – Emlékszik rám? – szegezi a kérdést az ott ülő fiatal nőnek. Tenyerével az asztalra támaszkodik, és a nő fölé hajol. – Mert én magára igen. Maga adta el nekem azt az átkozott okosfóliát egy hónappal ezelőtt.
    – Nincs vele megelégedve? – riad meg a nő. – Van rá garancia. Megjavíthatjuk, kicserélhetjük.
    – Eltűnt! – kiáltja a férfi.
    – Kicsoda?
    – A fólia! Eltűnt! Elnyelte a föld! Azt akarom, hogy térítsék meg a káromat! – üvölti a férfi.
    – Ha óhajtja, visszafizetjük az árát – ajánlja óvatosan a nő, közben kissé hátrébb tolja a székét. Mielőbb szabadulni akar a dühös férfitől. Az sem érdekli, hogyan tűnhetett el egy fólia.
    – Nem, hölgyem! Nekem nem a maguk rohadt fóliájának az ára kell, hanem annak a kárnak a megtérítését követelem, amit az okosfólia okozott!
    – Amit a fólia okozott? Hogy okozhatott volna kárt egy fólia? Attól tartok, nem értem a problémáját, uram – válaszolja a nő. Hangján érződik, hogy kezd ingerültté válni.
     – Maga csak ne értetlenkedjen! – ordítja a férfi. – Térítsék meg a káromat!
    A nő feláll, az ajtóhoz megy és kinyitja. Biztonságot ad számára a kinti forgalom.
    – Mondja el, mi történt – biztatja engedékenyebb hangon a férfit.
    A férfi kér egy pohár vizet. A nő hoz neki és magának is. A férfi egy hajtásra kiissza. A nő azonnal teletölti a poharat. A férfi hátradől a székben, vesz egy nagy levegőt, majd nyugodtabb hangon mesélni kezd.
    – Miután hazavittem azt az átkozott okosfóliát, pár napig minden rendben volt. Valóban okos, intelligens és alkalmazkodó volt. Észre sem lehetett venni a jelenlétét. Kérés nélkül is megvédett minket a kíváncsi és tolakodó tekintetek elől. Biztonságban éreztük magunkat mellette. Rendkívül figyelmes és szolgálatkész volt. Túlságosan is!
    A férfi iszik egy korty vizet, majd folytatja.
    – Két hét után észrevettem, hogy nekem nem engedelmeskedik. A telefonon adott utasításaimat nem hajtotta végre. A feleségemét bezzeg igen! Ha a feleségem nem volt otthon, láthatatlanná vált számomra. Velem egyáltalán nem kommunikált. A kérdéseimre nem adott választ, semmilyen szöveget vagy képet nem jelenített meg nekem. A feleségemnek azonban verseket is írt. Szonettet, ódát. A szépségét magasztalta és a világ legkívánatosabb nőjének nevezte. Nem hiszi? – néz gúnyosan az eladóra, aki semmit sem kíván jobban, mint, hogy minél hamarabb tűnjön el ez az elmebeteg, ezért türelmetlenül csak ennyit mond:
    – Folytassa!
    A férfi engedelmesen bólint.
    – Tegnap, amikor hazatértem a munkából, se az okosfólia, se a feleségem nem volt otthon. Azt hittem, vásárolni mentek vagy moziba, netán színházba. Gyakran eljártak együtt otthonról, mivel én késő estig szoktam dolgozni – teszi hozzá magyarázatként. – A hálószobába lépve, egy feliratot pillantottam meg az ablakon. Az okosfólia írása volt. Lelépett a feleségemmel meg a pénzemmel. A feleségemet bánja kánya! De a pénzem! A megtakarításaim, a befektetéseim! Csupán egyetlen hitelkártya maradt, de csak azért, mert velem volt. Ez az aljas szörnyfólia már el is adta a részvényeimet! Most meg, Isten tudja hol, költi a pénzem, és jól szórakozik a feleségemmel! – csap öklével az asztalra.
    Az eladónő nem tudja, hogy a mentőket vagy a rendőrséget hívja, netán mindkettőt. Sosem volt dolga őrülttel. Most is egyedül van az üzletben. Lassan feláll, hogy segítséget hívjon. A férfi elkapja a csuklóját.
    – Hova, hova? Addig sehova, amíg meg nem fizetik a káromat! – sziszegi a nő képébe. A nő kétségbeesetten tekint a nyitott ajtó felé. Az ablakon nem lehet belátni, okosfólia borítja.
    – Tudok várni –  dől vissza a férfi a székbe, majd a karórájára pillant –, mondjuk… egy órát.
    A nő kínban van.
    – Nézze, uram! Egy óra kevés. Talán, jöjjön vissza holnap.
    – Maga hülyének néz engem! Holnap? Épp elég időt vesztegettem! Óráról órára fogy a pénzem! – ugrik fel a férfi, majd visszaül. – Nos, ha nem hisz nekem, ám legyen! Szívem! – szólal meg a férfi kedvesen, és elnéz az eladó mellett. – Győzzük meg a hölgyet!
    A nő körbenéz, de senkit sem lát. Hirtelen nagy csattanás hallatszik, darabokra tört az üvegfal. A következő pillanatban üvegszerű árnyék fut végig a nő testén.
    – Mi volt ez? – kérdezi rémülten a nő. – Maga őrült! Hívom a rendőrséget! – kiáltja remegve.
    A férfi kitépi a kezéből a telefont.
     – A pénzemet akarom!
    – Honnan adjak pénzt? Én csak egy alkalmazott vagyok – védekezik sírva az eladó.
    – Az nem az én problémám. Oldja meg!
    A nő nem mozdul.
    – Úgy látszik, újabb meggyőzés szükséges – jegyzi meg a férfi a fejét csóválva. – Szívem!
    A felszólítást követően, levegőbe emelkedik a nő előtt lévő pohár, lassan megdől és a víz a padlóra folyik, majd az üres pohár a falhoz vágódik és összetörik.
    –  Elég! – ordítja a nő. – Rendben van. Megkapja a pénzét. Hadd, telefonáljak!
    Amíg várnak, a nő aggódva tekintget körbe.
    – Kit nevezett szívemnek?
    A férfi felnevet.
    – Nem csak maguk árulnak okosfóliát!

 

 

 

(Illusztráció: sf)

Vélemény, hozzászólás?