Minden nap a villamos kerekeinek csikorgása ébreszti. Belehasít a puha, reggeli némaságba, aztán a távolodó zakatolás ütemére ő is lassan megérkezik az új napba. Most is erre az ismerős zajra ébredt. Ez lehet az első villamos, gondolta, és lassan kimászott az ágyból, ügyelve rá, nehogy felkeltse a mellette horkoló férfit. Mezítláb, az előző este felvett, kinyúlt, szürke pólóban osont ki a konyhába. Jólesett bőrének a piszkosfehér járólap hűvössége. Megállt a konyhaablak előtt, és mélyeket lélegezve kémlelte a hajnali szürkeséget. Napok óta alig tudott aludni, annyira izgatott volt. Már az első tesztnél biztos volt benne, de azért megcsinált még egyet, és amikor bebizonyosodott, amit már előre sejtett, nem tudta, hogy sírjon-e a kétségbeeséstől vagy ugráljon örömében.

A farsangi céges bulin történt. Kicsit többet ivott a kelleténél, és a tőle jóval fiatalabb, jóképű kollégájának nem kellett sokáig győzködnie arról, hogy igazából már hónapok óta vibrál közöttük a levegő. Igaz, hogy a férfi nős (még) és Anna is házasságban él (egyelőre), de majd minden megoldódik, hagyniuk kell, hogy megtörténjenek a dolgok. Anna végül hagyta, és a dolgok megtörténtek a külvárosi étterem nem túl elegáns női mosdójában. Nem merte még elmondani a férfinak, hogy aznap éjjel teherbe esett. Várt, de nem tudta mire. Két napja elkezdték gyötörni az émelygés-hullámok. Most már nem sokáig titkolhatja a férje előtt sem a történteket. Ettől a gondolattól izzadni kezdett. A férje úgysem hinné el, hogy az övé a gyerek, hosszú hónapok teltek el azóta, hogy ők ketten utoljára egymáshoz értek. Már évek óta nem szerette a férjét, és mióta először megütötte, azóta biztosan tudta, hogy egyszer összeszedi minden bátorságát, bepakol az ócska utazótáskájába és elmegy. A közös gyereket is magával viszi. Tudta jól, mire számíthat egy folyton alkoholtól bűzlő férfitól. Az apja éppen ilyen volt, tulajdonképpen őelőle menekült egy ugyanolyan ember karjaiba, és amikor először meglátta a sörtől és rövidektől tántorgó férje szemében azt a furcsa, félelmetes, de mégis ismerős villanást, rögtön tudta, hogy előbb-utóbb innen is mennie kell.

Érezte, hogy újra elhatalmasodik rajta a hányinger, homlokát a hűs ablaküvegnek nyomta, mögötte a csapból hangosan csöpögni kezdett a víz. Minden vízcsepp fülsiketítő zajt keltve csapódott a bádog mosogató aljának, legalábbis ő így érezte. Végigsimított a hasán. Meggymag, suttogta. Az apja mondta mindig ezt gyerekkorában, amikor az utcán sétálva terhes nővel találkoztak. Nézd csak, lenyelt egy meggymagot, azért nőtt ekkorára a néni hasa, mondta az apja és közben hamiskásan rákacsintott. Ilyenkor mindig nagyon megijedt, mert vele is sokszor előfordult, hogy lenyelt egy-egy meggymagot, mikor ő és a húga nagyanyjuk kertjében a fákról tépték-szakították az érett meggyszemeket.

Amikor biztossá vált, hogy azon a február végi éjszakán teherbe esett, az első sokk után elgondolkodott azon, hogy mi lenne, ha elvetetné ezt a nem várt gyereket, de valamiért nem volt benne erős az elhatározás, hogy megszabaduljon tőle. Tulajdonképpen boldog volt. Úgy érezte, ez a kisgyermek majd erőt ad neki ahhoz, hogy végre elmenjen innét. Soha többé nem akar visszajönni a szűk panellakásba, az italgőzös konyhába. Ahogy teltek a napok, egyre jobban ragaszkodott az új élethez a hasában, és egyre erősebbnek érezte magát, hogy végre a férje elé álljon, és közölje a hírt. A férfi először majd biztosan jót nevet rajta, hiszen mindig is gyengének, gyámoltalannak tartotta. Aztán majd feldühödik, törni-zúzni kezd, és újra megüti, az is lehet, hogy a gyerek előtt. De most már ez sem fogja érdekelni, bármit is tesz, akárhogyan üvöltözik majd a férje, ő elmegy innen.

Ahogy ezeken tűnődött, észrevette, hogy valaki figyeli. Először azt hitte, a férje az, önkéntelenül kisebbre húzta össze magát, és érezte, hogy ismét szédülni kezd. Aztán meghallotta az apró gyerektalpak hangját a konyhakövön. Hátrafordult, a férjével közös kislányuk álmosan állt előtte, kezében egy plüss nyulat szorongatott. Anyu, suttogta a gyerek, és átkarolta anyja térdeit. Vizet engedett egy csorba bögrébe a csöpögő csapból, megitatta a bágyadt gyereket, és leültette az egyik székre a konyhaasztalhoz. A hűtőből kivett egy kis vajat és rákente az előző napi kenyér maradékára. Gyorsan, mégis hangtalanul mozgott a konyhában. A gyerek majszolni kezdte az egyszerű reggelit, ő pedig nekidőlt a konyhapultnak az ablak előtt. Mosolyogva nézte a kócos, álmos kisgyermeket. Most már biztos, hogy megteszi, gondolta, még ma összeszedi a bátorságát, és a férje elé áll. Elmondja neki, hogy elege van, elmondja, hogy már régóta nem szereti. És azt is elmondja, hogy őt nem lehet megfélemlíteni, gyermeket vár valaki mástól, őt pedig elhagyja. Elmegy, a kislánnyal és a másik, még meg nem született gyermekkel együtt. Ahogy ezen gondolkodott újra csikorogni kezdtek a távolban a villamos kerekei. Egy újabb hajnali üres járat zakatolt el az ablakuk alatt. Hirtelen melegséget érzett a combján, lenézett. Sűrű, piros vér folyt végig a lábán, le, egyenesen a piszkosfehér konyhakőre.

 

 

 

Illusztráció: luckycharmznet.