Az illusztrációkról.

Egy sokszereplős, több történelmi koron átívelő regényben különféle nézőpontok vannak. Nem monológok, hanem nézőpontok.

A nézőpontok közötti váltást fejezetek elején közölt képecskék, margináliák segíthetik. Nagyon jópofa középkori margináliák vannak, azokat könnyű a netről összeszedni, de sajnos ezek nem egységes stílusúak.

A következő nézőpontok vannak (a szerző által választott, eltérő stílusú képekkel bevezetve.

I.  Mindentudó, objektív (ráérős és nyugodt) elbeszélői hang, a középkori értelemben vett, “mesemondóé.” (Ilyen pl. a legelső és legutolsó fejezet)

 

De lehetne akár ez is.  Egy Cristian Schloe-kép (akár át lehetne variálni)

 

II. Katasztrófák bemutatásánál használt egzaltált, költői nézőpont. (Egy ilyen fejezet van, épp a regény mértani közepén: jelentkeznek a mórok táborában az árulók – a nagyvezér soha nem ér rá, pedig itt a világvége, szörnyű, szörnyű….)

 

 

 

 

 

 

 

De lehetne ez is:

 

 

III. A női főszereplő, Riolda nézőpontja.  érzékeny, ironikus nézőpont.  (Identitását kereső, saját származásában sem biztos, de azért meglepően gyakorlatias szereplő.) Én eddig ezt a képet használtam.

 

IV. Hildi, az örökös túlélő, trónharcokban megkeményedett, mindent a túlélésnek alárendelő királynő nézőpontja.

Ld. “Mutasd a tenyered” c. fejezet.

 

V. A regény legnagyobb tragikus hősének, Vilmos normann hercegnek a nézőpontja. Az igazi férfi, akit becsapnak, megcsalnak, elárulnak… és mégis igazán, örökre.

(Jobb képet nem találtam.)

 

Ld. “Szabad vagyok, és mégis meghalok”

VI. A regény történész-hőse, az idő problémájának kutatója, nagy kollaboráns, először normann, majd átállt mór tudós, Illighaen.

 

 

VII. Az őrült arab tudós, az állatok harci célú “továbbfejlesztésével” és időgépekkel kísérletező mór tudós, Hákim nézőpontja:

 

De akár lehetne ez a szürrealista festmény (Vladimir Kush):

 

Vagy ez a csodaállat?

 

 

VIII. Az apját gyűlölő, gyáva, Oidipusz-komplexusos királyfi, Báeldun nézőpontja:

Ld. Előjelek vagy Anyád, igen c. fejezet

Én eddig ezt a Klimt-képet használtam.

 

 

A többi nézőpont csak egy-egy fejezetben bukkan föl:

IX. Az őrült királynő, Urraca, aki egy szigetre száműzve szelek és virágmagvak segítségével kommunikál:

Ld.:

“A szél gyökere a tenger” c.

 

 

IX. A “béna” Gundur.  Kicsit túlképezte / túlreflektálta magát, nem a saját századában szeretne élni.

 

 

Ld.: “Örömmel tönkremenni”

 

X.  A regény titokzatos szexbombájának, Hispánia tönkretevőjének, a traumák által gonosszá lett, de mégis ellenállhatatlan Aldora királynőnek a nézőpontja.

Ld. “Megérik, mint a keserűség”

 

 

XI. Van még egy Normandiában élő, életunt, öreg, depressziós arab kém. Ld. “Allah mindenkit szeret” c. fejezet. De hozzá nem találtam soha jó képet.

 

Ha jól számolom, ez a 11 nézőpont van.

Azt gondolom, szépek ezek a képek, de túlontúl eltérő stílusúak. Én egyikhez sem ragaszkodom konkrétan. Csak ahhoz, hogy legyenek a nézőpont-váltásokat érzékeltető képek.

Számos bestiárium,  pl. a Luttrel Psalter anyaga fent van az interneten. Bosch örök ihlető. És még a facebookon is vannak kiváló, margináliákat gyűjtő, a középkori undergroundot bemutató oldalak.

https://www.facebook.com/pages/Medieval-Animal-Data-Network/490275581032323?fref=ts

https://www.facebook.com/MarginaliaMS?fref=ts

https://www.facebook.com/discardingimages?fref=ts

De akár a regény facebook-oldalán is található rengeteg ihlető, középkori marginália: https://www.facebook.com/pages/Patrick-de-Mela-Ford%C3%ADtott-fejezetek/679002518841709?fref=ts

 

És a névtelen középkori szerzetesek nyilván örülnek annak, hogy valaki újrarajzolja az ötleteiket.

 

Búcsúzóul ideteszek egy szépet:

 

 

 

 

 

 

“Akkor jöjjön az “útmutató”. Ez egy szövevényes, fantasy-elemekben is bővelkedő (azaz fantasy felé hajló) történelmi regény. Mivel az elbeszélés a VIII-X. (?) században játszódik, ezért valós történelmi helyzetek mellett szerepelnek benne kitalált lények is – többnyire nem az eseményeket mozgató szereplőkként, hanem a tudatalattiba száműzött démonokként / tündérekként.

A mű – a lovagregények többségéhez hasonlóan – igazi képeskönyv, ahol az illusztrációk (többnyire középkori margináliák) szorosan hozzátartoznak az elbeszéléshez. (A könyv formájú megjelenést is így képzeljük.) De ha a téma középkori is, a nézőpont nem. A főhős nem egy legyőzhetetlen lovag, hanem egy fiatal lány, akinek születése és a szülése közötti életét, és ezen keresztül a forrongó, démonjaival viaskodó, önmagát kereső, a mórokkal élet-halál–harcot vívó Európát mutatja be az elbeszélés. A női tematika miatt viszont nemcsak történelmi tablóként, hanem tiniregényként is olvashatjuk.