Anyu, drága

– Mindenki élni akar, nemde? És vannak, akik csak úgy tudnak, ha ők vannak fölényben. Ha elmennek szülinapozni, akkor rosszul lesznek, valamijüket eltörik-elvesztik, csak hogy hogy mindenki rájuk figyeljen. Elmennek megnézni egy újszülöttet? Rá se pillantanak, inkább elmesélik, milyenek voltak ők kiskorukban. Ha valakinek fáj a lába, akkor megsértődnek, hisz az övék sokkal jobban fájt – bizony, hogy fájt, csak ők nem kerítettek ennek ekkora feneket! Az emberek utálják az ilyen nőket, utálják az ilyen „kimegyek pisilni”-fajtát, akik mindig akkor mennének pisilni, ha a másiknak öröme van, vagy valamije fáj. De azt ki tiltja meg, hogy egy ilyen nő gyereket szüljön?

Marika szünetet tartott, és ivott egy pohár vizet a csapból.

– Az ilyenek csodagyerekekről álmodnak, fantasztikus úszókról, fantasztikus zongoristákról, akik a kamerák kereszttüzében kijelentik, hogy mindent az anyukájuknak köszönhetnek. Az én anyukám, mondják, és könny szökik a szemükbe… Diadal! Világhír! Könnyek! De sok anyának nincs ideje megvárni az aranyérmet. Mert a gyereknek lóg a cipőfűzője, a gyerek felesel, nem eszik, nem úgy eszik, nem annyit… Hát másfajta kereszttűz jön, a mártír anyáé. Csattognak a szemrehányások, mint a pofonok, a gyerek vonul az anyja mellett, hallgatja, hogy ő semmire nem jó, bezzeg a másik gyerek! Anya kidolgozza magát érted, de cserébe még annyit sem várhat el… Neked aztán hiába beszélek… És tényleg hiába beszél, most már hiába, a gyerek szétszórt, figyelmetlen, elmúlt tíz éves, de még bepisil. Vonulnak az utcán, a szegény mártír-anya, a szegény mártír-gyerek: te még arra sem vagy képes, hogy a lábad elé nézz? És igen, a gyerek arra sem képes. Egy ilyen gyerek a saját utcájában megy. Egy tökéletes, boldog életről álmodik, ahol őt, az elátkozott királykisasszonyt egy herceg felismeri, kastélyába bevezeti, és jó szülő módjára becézgeti… Mi másról álmodozna egy ilyen kislány, mint a szexualitásról? Ott vonul hát az álruhás szent mellett egy álruhás szépségkirálynő, aki majdan a világot elbűvölni. Az egész világot! Mért nem nézel a lábad elé, rikácsolja anyuka. Mért nem figyelsz? Mért hozol rám szégyent? Az egésznapos litániát egy kis színésznő hallgatja. Akinek ott hever a lába előtt a világ …

– És akit egy strici indít el a pályán…

– Hát persze – bólogatott Marika. – Jó szülők nélkül nincsenek prostituáltak. Gyeregyeregyere! Most majd te is megmutathatod. És a gyerek megmutatja, ha kell az első szembejövőnek. Nem kell agyba-főbe verni egy kislányt, hogy felkészítsenek a prostituált-pályára. Ezt megteszi egyetlen mártír a családban.

– Ezek szerint Dohákné agyba-főbe szidta a lányát, akire aztán lecsapott egy héja…

– Nem, nem! Én nem állítottam ilyet! Én csak bizonyítani próbáltam, milyen keskeny a határ a rossz szülő és a bántalmazó között. Mit csináljon egy védőnő egy anyával, aki a saját gyereke áldozatának érzi magát? Vagy egy kislánnyal, aki éjjel-nappal csodálatos férfiakra vár? Dohákék itt laktak fölöttem, és ha találkoztunk, csak annyit mondhattam nekik, hogy jó reggelt. Dohákné kiváló pedagógus volt. Az iskolájában ki is tüntették.

Katja bólogatott. Milyen szomorú, milyen felfoghatatlanul szomorú dolog! Vajon ez a dagadt Marika ki mindenkinek beszélt erről a szomszéd kislányról?

Micsoda fojtogatóan kicsi, elátkozott város!

– Ez az Évi se zongorázni, se úszni nem tudott, de nagyon különlegesen lány volt. Egy kislány, aki ketteseket hoz haza az iskolából, egy kislány, aki ha nézik, még egy összeadást sem tud megcsinálni. De azért a Marson felépített magának egy kitalált várost. Egy kockás füzetbe végtelen történeteket írt egy Illova nevű sziget elfoglalásáról. Erre az Illovára csak madarak és gyerekek juthatnak el, de ő berendezte a sziget vezérlőpultját itt a ház pincéjében. Hát nem egy különleges gyerek…?

Marikából, a szószátyár, öreg védőnőből csak úgy áradt a büszke szeretet. Mért is ne? Olyan házban élt, ami egy láthatatlan szigettel volt titkos összeköttetésben.

– Ugye, Bagolán is élnek rokonai? Ugye, ismerte személyesen Gyöngyikét is?

A védőnő felhorkant. Hogy jön ez ide? Mégis mit akar? Kit érdekel, hogy hol élnek az ő rokonai?

Katja előredőlt a székén: – És találkozott Dohák Évával, mikor az nemrégiben visszatért a városba…

Mégis mit képzel? Marika dühösen rámeredt. Igen, vagyis nem. Most már veszélyt sejtett. Igen, hallott arról, hogy a kislány kereste, igen, üzenetet is hagyott a postaládájában a gyerek. Semmi különös: itt jártam, Marika néni, szia. De ő éppen egy konferencián ült, amit az anyatejes táplálás előnyeiről rendeztek Balatonfenyvesen.

Konferencia! Anyatejes! Katja felállt, megköszönte a felmérhetetlen, komoly szakmai segítséget. Ahogy felemelkedett a hokedliről, a piciny babakonyha a hűtőszekrénnyel, tűzhellyel szinte megfordult körülötte. A felmérhetetlen segítséget, hangsúlyozta, aztán kifordult a lakásból, végigment a pinceajtó előtt, ahol a gyerekek hajdan egy elvarázsolt sziget vezérlőpultjáról álmodoztak. A Déli krónika pattogó hangjai mellett kisétált az utcára.

Gondolkodnia kellett. Illova, Illova. Anya és lánya. A mártír anya és az ő fantasztikus felfedezésre vágyó kislánya.

Muskátli utca, Tulipán utca, Rózsa utca. Forrt a levegő, szellő sem rezdült, az őrskútiak a titkaikkal együtt behúzódtak a házaikba. Micsoda név: Illova! Most már egyre valószínűbbnek tartotta, hogy a kereskedők ennek a védőnőnek a segítségével akadtak rá a kislányokra. Marika, a minden lében kanál Marika nyilván vadidegeneknek is kifecsegte, milyen őrjítő, milyen borzasztó szülők élnek egymás hegyén-hátán egy ilyen kisvárosban. Ám ez a Marika csak fecsegőnek tűnt – igen, fecsegőnek, de nem gonosznak vagy ostobának. Akkor pedig mért nem aggódik, hogy mi történt a lányokkal? Olyan önelégült büszkeséggel beszélt erről az Évéról, mint akinek a sorsát végérvényesen sikerült sínre tennie.

Sínre tenni, sínre tenni… No de hol van az a sín?

Vagy nemcsak öt áldozata volt a gyerekrablásnak, hanem hat? A hatodik ez a kövér, gyerekvédő, akit valakik meggyőztek arról, hogy másutt jobb helyük lesz a lányoknak?

Szenczi Dóra, akit szexuálisan kihasznált az ő emelkedett családja. Kemény Rita, akinek a háború összedöntötte az életét. Szabó Gyöngyi, akit csak külföldön lehet megműteni. És Dohák Éva, ez a kis marslakó, akit a saját anyja terrorizált.

Lángolt a nap, de Katja mégis visszafordult a társasházakhoz.

Mert hogy került a kitűnő, sőt, még annál is kitűnőbb Marika pártfogoltjai közé a „nagyzoló”, a „hatalmaskodó” Dér Krisztina? Volt valami titok a pincében, ahova a lányok felszerelték a vezérlőpultot?

Megint becsengetett a parányi lakásba.

–Most már csak egyetlen kérdésem van. Ugye, Dohák Éva és Dér Krisztina barátnők voltak?

A védőnő ugyanúgy megrémült, mint mikor először érdeklődött Krisztináról.

– Honnan tudnám? Honnan? Honnan a fenébe? Eltelt húsz év! Hogy emlékeznék rá? – Elefántkarjaival szinte eltolta Katját a küszöbről. – Azt hiszi, nincs jobb dolgom?

Katja bólintott, és szinte a bőrén át érezte az öreg védőnő riadalmát.

Na de mit képzel? Nademitképzelmaga?

Katja a rendőrség felé indult a szúrós melegben. Nademitképzelmaga? Tényleg, mit is képzel? Dér Krisztina anyjával valami nagyon furcsa dolog történhetett. Talán őt okolták a balesetért? A kislányt vádolták gyilkossággal? Egy tizenkét éves gyereket?

Még két sarok. Aztán három. Ibolya, Petőfi Sándor, Virág Benedek. Át a melegen. Át a reménytelenségen.

A Petőfi utcában egy csapzott, ideges anyuka rángat egy nyolc-kilenc év körüli gyereket.

Most már csak egy sarok. Micsoda rikácsolás! Át a reménytelenségen.

Csúnya, csapzott, kövérkés kislány. Ugyanolyan ideges, ugyanolyan formátlan, mint az édesanyja.

Míg szidta az anyukája, ő ábrándozott.

Korábbi részek:

http://ujnautilus.info/j-sibelius-hol-keresselek/

http://ujnautilus.info/sibelius-lanyok-kotve-fuzve/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-itt-elned-halnod-kell/

http://ujnautilus.info/sibelius-tuzet-viszek-langot-viszek/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-halottakhoz-dorgolozni/

http://ujnautilus.info/j-sibelius-husz-lepes/