Megtámaszkodom a kocsma falában. Orromban érzem a füstöt. Mintha tűk szurkálnák a tüdőm. Nehezen veszem a levegőt. Mozognak, cérnával kötik össze a léghólyagokat. Karácsonyfadísz lesz belőlük. Nem tudom hova akasztanám. Tényleg rájuk gyújtottam a házat? Szúr a kezemre tapadt vakolatdarab.

Leporolom magam, bemegyek. Kikérek egy sört, és leülök. Elképzelem, hogy a szénsav pattogása olyan, mint a gerendák recsegése pár utcával arrébb. Nem bírtam fizetni a hitelt. Szabadulnom kellett attól a félelemtől, hogy kilakoltatnak. Ez a város el van átkozva. Nem itt kellett volna családot alapítani.

Nem akarok a fiam szemébe nézni. A kudarcot látom benne. Nem tudom neki megadni azt, amit más anya. A férjem elvesztette a munkáját, nem tudott elhelyezkedni. Tányérokat tört. Nem akartam megvárni, míg elfogynak. Gyűlnek a viharfelhők. Fel akarok mosni odafönt. Addig sikálni az égboltot, amíg el nem tűnnek azok a foltok, hadd legyen újra tiszta.

Bántja a szememet a neonfény, ebben a fehérségben látom az újjáépített házat. Két emelet magas, mogyoróbarna színe van. Előtte fenyők, kerti tó. Nagy ablakok, körben futónövény. Franciaágy, festmények a falon. Erkély, a reggeli kávé íze. Keserű és vizes. Nem tudok jó feketét főzni.

Elvágtam magam a családomtól, független vagyok tőlük. Nem kell visszamennem. Sosem figyeltek arra, amit mondok. Nem számítottam nekik. Bárhol vagyok, nem tudom letagadni őket. Az éveket nem lehet pár perc alatt megsemmisíteni. Hozzájuk tartozom, ők az otthonom. Senkim nincsen rajtuk kívül. Mihez kezdek nélkülük? Kétségbeesve futok.

Még nem értek ki a mentők, nem hallok szirénahangot. A szomszéd ablakban világító macskaszem. Fenyegető, mint egy mutatóujj. Remegek.

Gyerekkoromban láttam egy kiskígyót. Apám ásóval ölte meg, nem tudtam vele játszani. Mintha a testemben éledt volna újjá. Beszél, a sercegő gyufa hangja is az övé volt.

Állok az utcán. Tegnap egy galamb a kéményünkbe szorult, és most verdes a szárnyaival. A füst előbb fojtja majd meg, mintsem a lángok elérnék. Az udvart benőtte a fű, még lélegeznek, élnek. A szél fújja őket, úgy néznek ki, mint a riadt vad, aki felkínálja magát üldözőjének.

Az égő házat figyelem, mások a tűzijátékot nézhetik így. Holnapra tapintható hamu lesz. Be kéne mennem.

 

Illusztráció forrása: Link