(…) Történt egy éjjel, hogy súlyos kísértés támadt rá a fiatal császárra. Úgy tűnt neki, belehal, ha húgával ki nem elégítheti vágyát. Fölkelt ágyáról, odament alvó testvéréhez, és felébresztette.

– Ó, uram, mit keresel itt ilyen késő órában? – raidt föl a lány.

– Életemet veszítem, ha nem hálok veled – válaszolta.

– Soha ilyen bűnt el nem követek! – kiáltotta a húga. – Idézd csak emlékezetedbe, hogy atyánk mielőtt meghalt, áldásával együtt azt is a lelkedre kötötte, hogy mindenben tanúsíts irántam tiszteletet. Ha ezt a bűnt elkövetnéd, sem Isten haragját, sem az emberek botránkozását el nem kerülnéd!

– Lesz, ahogy lesz! Amit akarok, végrehajtom!

És hált vele, Dolga végeztével pedig visszament saját ágyára. A leány keservesen sírt, nem akart megvigasztalódni, pedig a császármindent megtett vigasztalására, és ami még csodálatosabb: napról napra szerelmesebb lett belé.

Fél esztendővel a történtek után a lány karosszékében ült az asztalnál. Bátyja fürkészve vizsgálgatta, majd megkérdezte tőle:

– Mi bajod, kedvesem? Egészen megváltozott arcodnak a színe, szemed pedig sötéten karikás.

– Nem is csoda, hiszen teherbe estem, következésképpen most szégyenben vagyok.

Bátyja ennek hallatára hihetetlen mértékben elszomorodott, keserves könnyekre fakadt, és így szólt:

– Átkozott a nap, melyen születtem! Azt sem tudom, mihez fogjak!

– Uram – mondta a húga -, fogadd meg tanácsomat; ha megfogadod, nem fogod megbánni. Nem mi vagyunk az elsők, akik súlyosan megbántották az Istent. Nem messzire innét lakik egy idős lovag, néhai atyánk tanácsosa; apánk mindig az ő tanácsa szerint cselekedett. Hivassuk ide, és gyónási titok pecsétje alatt mondjunk el neki mindent. Hasznos tanáccsal fog szolgálni, hogy Istent hogy engesztelhetjük ki, és a világ megvetését miképpen kerülhetjük el.

– Helyeslem – válaszolta a király. – Ám előbb Istennel igyekezzünk megbékélni. – És mind a ketten tiszta szívből, mélységes bánattal bűnvallomást tettek. Gyónásuk után elküldtek a lovagért, félrevonták, és egész ügyüket könnyek közt tárták föl neki. (…)

Részlet Boronkai Iván fordításából. (In: A világirodalom legszebb elbeszélései I. Válogatta, szerkesztette és a jegyzeteket írta Domokos János. Európa Könyvkiadó. Budapest. 1977. 230-242.)