Kicsinyítőképzők, röppenők, kagylócskák, meleg és hideg

hullámok, tükrök szélére ragasztott, színes pillangók közt élt

a nagynéném. Valinak hívták, de a Gizi is ugyanolyan

jól állt neki – és ugyan melyik átutazó vendég jegyzi meg 

egy fodrásznő nevét, aki a vasútállomás mellett serénykedik?

 

Vidám volt, ropogós, míg a rák megette a kagylócskákat,

felzabálta a testét, lerágta a gyöngyházfényt a körmeiről,

végül a körmeit. És a rákosok szaga – tudod – borzasztóbb, 

mint a dauervíz, beleivódik mindenbe, nem lehet kiszellőztetni,

nem lehet tőle szabadulni, megül mindenen, mint a halálfélelem.

 

Én sem tudok már a vonásaira visszaemlékezni. Hogyan is tudnék?

Az arcán (a régi arca helyén) árnyékok, fekete-fekete pillangók .