A minap ember, a plafon majdnem a fejemre esett. S az asszonyt es majdnem hogy oda csípte. Nade osztán mekkora cirkusz lett belőle, hirtelen kilencen lettünk. Én, az asszony, s a hétszentség. Inkább csípett volna oda a plafon. De hát, én bűnös nem vagyok, semmit se tettem, éppen az esti híradót néztem. Na, az akkori este vót nekem a legfrissebb hír, s jó sok plusz munka melléje.

            Elhatároztuk az asszonnyal, hogy felújítsuk a házat, csak eppeg pénz nem volt amiből. Muszáj vót hát valahonnan keríteni. A komám azt mondta, hogy vegyek fel bankot, mondom te megbolondultále, de mikor már a verebek a fejemre kezdték rakni a fészket, akkor már muszáj volt. Bé mentem ebbe a Ráfázán bankba, s utána még vagy ötször, de mindig csak azt hajtogatták, hogy a báró listán vagyok. Azután egy darabig a blokkos meneten es gondolkodtunk az asszonnyal, de aztán hagytuk az egészet. Tudode métt komám? Az a baj az ilyen újabbacska blokkokkal, hogy olyan vékonyak a falak, hogyha elprüsszentem magam, a szomszéd fújja ki az orrát.

            Nade, mi addig min járkáltunk essze vissza, hogy ami pénzünk vót, az es elfogyott. S ez így van, met Karácsonykor es, az asszonytól, nem kaptam csak egy fej foghagymát. Na aztán nem lett lakás, s pénz se a Ráfázán banktól. Elhívtuk ezt a  Hájog Pista bát, s ő amennyire tudta, kijavította a hibákot. Csak azétt mondom, hogy tudjad komám.