Kacsa Tóni harmincéves, tipikus újgazdag volt, vastag aranyláncot és márkás napszemüveget hordott. A hasa nagy volt, ennek ellenére Tóni meg volt róla győződve, hogy csakis a fehér izompóló és a szűk farmernadrág áll jól neki. Néha elment a szoláriumba, a haverokkal motorozott, és minden este ellátogatott a legfelkapottabb szórakozóhelyekre, ahol az apja pénzét szórta, akinek több nagy gyára is volt: különféle tápokat állítottak elő szarvasmarhák, sertések, és háziszárnyasok számára; még külföldön is ismertek voltak, rengeteget exportáltak, így a család röpke pár esztendő alatt meggazdagodott. Az apa ugyan tudta, hogy fiacskája nem túl eszes, és abszolút tudatlan üzleti téren, de vígasztalta a tudat, hogy intézői majd csak eligazgatják a céget Tóni idején is. Pénzből meg úgyis volt elég, ha a Tónikának jól esik, csak szórja két marokkal…

     Természetesen a sok pénz, a motor és az autó mellé egy megfelelő kinézetű barátnő is dukált. Tóni hamarosan erre is szert tett, a szőke cicababa, Poszáta Terézia személyében, aki korábban egy éjszakai szórakozóhelyen sztriptíztáncosnő volt, itt figyelt fel rá Tóni, aki gyakran töltötte a bárban az estét. Terézia kapott az alkalmon, és otthagyta egykori munkahelyét, hogy ezentúl főállásban költhesse Tóniék pénzét, és első feladata az volt, hogy felfrissítse ruhatárát, amely ezentúl a Kacsa-villa egy teljes szobáját elfoglalta, majd elrohant a kozmetikushoz és a fodrászhoz. Tóni szüleit különösebben nem érdekelte a lány, hiszen alig találkoztak: Tóni apja a gyárban töltötte minden idejét, anyja egy szanatóriumban pihent, más meg nem volt a családban. Terézia természetesen kitűnő háziasszony is volt: nagyszerűen értett az instant kávé elkészítéséhez, például. A többire meg ott volt a személyzet.

     Tóni egy napon a szokottnál később, délelőtt fél tizenegykor ért haza egy buliból, és meglepte, hogy milyen csöndes a ház: a bejárónő már elment, a kertész szabadságon volt, a szobalány pedig nyilván vásárolni ment a szakácsnővel. Tóni belépett a villa ajtaján, és nem értette a dolgot. Halkan felosont az emeletre, és közben fülelt, nem hall-e valamit. “Mi ez má’, há’ nincs itthon senki? Ammeg hogy lehet?” egyre csak ez járt a fejében, miközben elhaladt a két fürdőszoba, a billiárdszoba és a konditerem mellett. Aztán hirtelen hangok ütötték meg a fülét, méghozzá női hangok.

     – Ó, igen… igen… még… még… most jó… igen… – Tóni döbbenten ismerte fel a női nyögdécselésben Terézia hangját. Mintha villám csapott volna bele, majdnem összeesett. A helyzet nyilvánvaló volt: Terézia, ez az aljas kis liba visszaélt a szeretetével, a pénzével, és most éppen csalja őt… A saját házukban! Felháborító! Tóni keze ökölbe szorult. Azon tűnődött, mit tegyen, de semmi nem jutott eszébe, így csak várt, egy könyvespolc mögé bújva: legalább most az egyszer hasznát tudta venni ennek a bútrodarabnak. Aztán kisvártatva megjelent egy férfi, aki sietve távozott a házból. Tóni eltátotta a száját meglepetésében: hisz ez Mókus Bandi volt, a legjobb barátja! Legalábbis eddig az volt… A szemétláda! Aljas kis csóró, mindig tőle kért kölcsön, és soha nem is adta meg a tartozását… A mocsok, hogy dögölne meg! Nem szégyelli magát, hogy idejön és… Tóni agyát elöntötte a vér, és elrohant. Hú, ez a két mocsok, most megfizetnek azért, amit vele tettek! Lement a garázsba, és először megeresztett egy telefonhívást: felhívta egy pár gorilláját, és kiadta nekik, hogy még ma végezzenek Bandival, lehetőleg nyom nélkül, aztán felkapott egy baltát, és elindult, hogy maga gondoskodjon a hűtlen Teréziáról.

     – Te aljas ribanc! – üvöltötte Tóni, amikor berúgta Terézia ajtaját. A lány az ágyon ült, és a körmeit lakkozta elmélyülten. Ruha nem volt rajta, és az első, ami felkeltette Tóni figyelmét, a melle volt. “Még a mellnagyobbítást is én fizettem neki!” gondolta keserűen.

     – Mi az, cukinyuszim? – érdeklődött nyugodtan Terézia, és a körmeit tanulmányozta. – Valami baj van talán?

     – Hogy tehetted?! – kiabálta Tóni, és lesújtott a baltájával. Poszáta Terézia még mindig értetlenül nézett rá, és hamarosan több darabban, egy tápszeres zsákba csomagolva, a szeméttelepen végezte be rövid földi pályafutását.

     – Na, ezzel meg is volnánk. – állapította meg elégedetten Tóni, amikor visszatért a szeméttelepről, és megivott egy vodkanarancsot: nagyon megszomjazott a hőségben, pláne ilyen izzasztó tennivalók után. Ekkor csörgött a telefonja, és emberei jelentették: immár Bandi is halott, a dolgot balesetnek álcázták. – Nagyszerű. – dőlt hátra Tóni a nyugágyában.

     Ebben a pillanatban megszólalt a kapucsengő. Mivel egyedül volt a házban, Tóni kénytelen volt felkelni és személyesen ajtót nyitni. A masszőr volt az, Terézia masszőrje.

     – Maga meg mit akar? – förmedt rá barátságtalanul Tóni.

     – Terézia kisasszony küldött el egy órája, hogy hogy hozzak át neki abból az új kenőcsből, és azzal folytassam a masszírozást. – felelte a férfi. – Bemehetek?

     Tóni nem mondott semmit, de továbbra is elállta az utat. Elsápadt: olyan volt, mint a frissen meszelt fal. “A francba, hiszen a masszázs…” jutott eszébe.

     – Ezek szerint maga itt volt korábban, és Teréziát masszírozta? – kérdezte. A masszőr bólintott.

     – Negyed tíztől, mint minden nap. – felelte. – És most szeretném folytatni.

     – És találkozott Bandival? – folytatta a kérdezősködést Tóni. A masszőr ismét bólintott.

     – Igen, a kisasszonnyal beszéltek, miközben én masszíroztam. Azt hiszem, valami partiról, amit a kisasszony akart rendezni a hétvégén.

     – Ezek szerint maga végig ott volt, amíg beszélgettek?

     – Igen, mivel a beszélgetés alig tartott vagy fél óráig. Amikor András úr jött, már a javában folyt a masszázs. Azt mondta, csak beugrott, mert erre volt dolga. –      felelte a férfi, és látszott rajta: nem érti a faggatózást.

     – Elmehet. – közölte Tóni. – Teréziának időközben dolga akadt.

     A masszőr ezek után – bár nem értette a dolgot- elment, Tóni pedig felpattant a motorjára, és elindult az apjához, a gyárba.

     – A francba, ezt elszúrtam. – állapította meg.

     Az apa nem értette, mi ütött a fiába, hogy felkeresi a gyárat, hiszen utálja a munkát, tehát kíváncsian fordult egyszem gyermeke felé. Amikor Tóni előadta, mi történt, egy ideig hallgatott, aztán így szólt:

     – Ezt jól megcsináltad, te marha! De remélem, tanulsz belőle, és legközelebb gondolkozol, mielőtt cselekszel.

     – Megígérem, apu. – mondta megszeppenve Kacsa Tóni.