Koromandel partvidéke
       töknövesztő partvidék:
               ott a sűrű fák között
       élt a Töpszli-Pöpszli Béb.
Csorba csupra, ócska széke
volt a háza minden éke,
               mással nem rendelközött
               ott a sűrű fák között,
               mással nem rendelközött
       ő, a Töpszli-Pöpszli Béb,
       ő, a Töpszli-Pöpszli Béb.

Piszkancsfáknak erdejében,
       hol a tök nő szerteszét,
               hol az ösvény dombra visz,
       járt a Töpszli-Pöpszli Béb.
S lámcsak, ott a domb tövében
négy fehér kis tyúk körében
               ült az Édi Lédi Szmissz.
               “Hol az ösvény dombra visz,
               ott ül Édi Lédi Szmissz!” –
       szólt a Töpszli-Pöpszli Béb,
       szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.

“Édi Lédi! Édi Lédi!
       Hadd kérjem meg a kezét!
               Lenne-é a hitvesem?” –
       szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.
“Nem jó itt magányban élni,
s úgy szeretném kicserélni
               bús, unalmas életem.
               Lenne-é a hitvesem?
               Beragyogná életem!” –
       szólt a Töpszli-Pöpszli Béb,
       szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.

“Koromandel partvidéke
       halnövesztő partvidék,
               s vízitorma is terem” –
       szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.
“Öné házam minden éke,
csorba csupra, ócska széke,
               mert szerelmem végtelen
               (s vízitorma is terem),
               mint a tenger, végtelen!” –
       szólt a Töpszli-Pöpszli Béb,
       szólt a Töpszli-Pöpszli Béb.