Az érem mindkét oldalát megkapod,
ha lesz kitüntetésed.
Beléd karol a szél, madárijesztő
leszel, hiába lázad
szívedben hullámverés, homokvihar:
napra jön az éj, ne félj.
Gügyögve, ha gyermek újra és újra
előveszi, lapozza,
mint legelőször nézi, mondogatja
a kedvenc képeskönyvét.
Fiú, villám, kerék, piros autó.
Virágba borult a föld.
Ez a piros biztos a villám párja,
Kígyó csúsz kerekeken.
A barlangban van valami, pedig van
valami félelmetes.
Sétáljunk. Ennyi az egész. Nem lehetsz
rongyod alatt selejtes.
Most te jössz. A zöld ász, tök alsó, felső.
Mindenkinek van lába.
Most mesélj. Távcső, tányér, mért engedte
meg? az üzemanyagok.
Most éhes vagyok. Hmm. Kefír. Mesterkedés.
Megint bemondták? Mama.
Most komposztolunk. Mit sütsz, mit sütsz, Fújjál.
De meg akarom látni.
Meleged van, mama? Neked. Nem alszom!
Számolok százig máris.
Mért van a sínen virág? Nézd, milyen szép
- Megszagolhatnánk.
Majd otthon. Csak a csípő, harapó,
mosolyt jegelő hiány
a hiány szétszaggatja agyam, ruhám.
Metszetlen szőlőt érlel
zörgő hátú csősz, sivít tarlón a nap.
Napra érdemtelen éj.
Fény ásít az érem mindkét oldalán
tátongó seb: ebvilág,
hűlő buzgalom hű párája ápol.
Mért harag itt nem segít?
nyomorgat szelídet is kaloda, légy
te érdem nélkül boldog.