Sosem volt még ilyen egyszerre –
A blagoevgradi színházban,
miközben három macedo-bolgár lány énekelt,
állandóan be- és kiugrott, húzódott
a zsigerien kellemesen bizsergő gyomrom,
s folyt a könnyem.
Ottani arcok, Zdravka, Kiril és Hristina szerint
előző életemben bolgár voltam.
Az a dal megrázó, és elképzelhetetlenül mély,
mint számtalan szakadék a Pirinben.
Ismerős, meghatározhatatlanul régről.
Őserő-hordozó, zsigerekbe hazataláló.
Lidérces, mégis otthonos.
Nem szabadulok tőle a továbbiakban.
Nem is akarok.
Ülök a pincében
Felsétálsz a lépcsőn
Elegáns terpeszben állsz
Háttal nekem
S a szemközti ház bejáratának fénye utat tör
farmerbe foglalt szeméremajkaid alatt –
Nekem ez is az otthon
és a világmindenség kicsiben
Még démonaimat is kiírom magamból
Olvashatjátok e-mailjeimet,
hallgathatjátok hívásaimat,
nem sokat értek vele –
Még démonaimat is kiírom magamból,
egy-kettőt leszámítva, versbe foglalom
S az egy-kettőről
igazán még én sem tudhatok,
nemhogy ti…
