Alkonyi Vilmos Mór összes bejegyzése

Négy éve írok komolyabban, azóta publikáltam az ÚjForrásban, a Félonline-on, a Napkeleten. Többnyire novellákat írok, hosszabb elbeszéléseket. A Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakos hallgatója vagyok.

Eltűnik minden

 

Eltűnik minden

…Kafka óta…

 

Megkérem őket, hadd nyomhassam a fejemet a víz alá. Huzat van, nem fordítottam el a kulcsot, épphogy benyilall a fény, a lépcsőházban lassan elalszanak a lámpák. Remegek, megfulladnék. Szégyellem, ha látják a kifacsart szemgolyóimat, remélem az se baj, ha a halántékommal megkoppantom a kád alját és kifújom az összes buborékot.…

Árnyék

            Kénytelen vagyok kerülőutat tenni. Le kell mennem a föld alá. Mintha az eső jóízűen ropogtatná az állomás ablakait, miközben öblöget, majd kiköpi a csatornákból a szennyet. A párás időtől, a zuhatagtól, vagy az egyre hűlő verejtéktől, nem tudom, még azon is elgondolkozom, hogy talán cukorbeteg vagyok, mindenesetre szédülten és csatakosan haladok a mozgólépcsők felé.…

Ajándék

Éjjel, vagy nappal van, nem tudom, épphogy kilátok  a pokróc alól, nézem a homályos ajtót, az összes redőny leengedve, félek… főleg itt a hűvös csempéken, az üres fürdőszobában, egy alak járkál le-föl, egy ismeretlen recsegteti a felázott padlót, barátkoznom kéne vele, hogy barátok lehessünk, ne ellenségek…

Majd egy gyermeket hoz magával, kézen fogva nevetgélnek, nem látom az arcukat, egy falovat húznak maguk után, „ajándék az életnek”.…