Válóczi Teri összes bejegyzése

Magyarország háromszor

1 jelenet

Hangosan zötykölődő vonat, 2. osztályú kocsi. Két férfi ül egymással szemben, mindketten elmélyülten tevékenykednek. Az egyik olvas, a másik laptopján babrál. Nyílik az ajtó, belép a kalauz.
Kalauz: – Jó napot kívánok, új felszállók menetjegyeit kérem kezelésre.
Síri csend, mindenki ”dolgozik” tovább. A kalauz megköszörüli torkát: – Új felszállók menetjegyeit kérem kezelésre, Uraim.
Az Író, felnéz a könyvből: – Máris adom. – a zsebeiben kutat, majd elővesz egy kissé gyűrött menetjegyet. – Parancsoljon.
Kalauz: – Ez a jegy kérem, tegnap lejárt.
Író: – Az nem lehet, nekem azt mondták szerdáig érvényes.
Üzletember felnéz a laptopja mögül: – Jó ember, ma csütörtök van.
Író: – Csütörtök, hogy én milyen ostoba vagyok!- kacag saját magán – Akkor szeretnék vásárolni egy jegyet Bécstől Budapestig.
Kalauz: – Semmi akadálya. – előveszi a jegyadó kis automatáját – 5820 Ft lesz.
Író: – Mennyi? 3320 Ft-ot szoktam fizetni!
Kalauz: – Elhiszem, de mivel nem volt érvényes a jegye rájön még 2500 Ft pótdíj.
Író: – Ez nem igazság! Nem tudom kifizetni, akkor mi lesz?
Kalauz: – Kénytelen lesz leszállni a következő állomáson.
Üzletember: – Olyan szép nap ez a mai, nem engedhetné el a pótdíjat? Nézzen rá, elég baja van, és amúgy is olyan kedves embernek tűnik.
Kalauz: – Én kérem, komolyan veszem a munkámat. A szabály, az szabály. – kissé felháborodottan. – Még hogy szép nap. Vajon mitől szép ez a mai nap? Tudja, mit? Ha elmondja nekem, mitől szép ez a nap, talán, elengedem a bírságot.
Üzletember: – Nemsokára átérünk a határon, belépünk Magyarország lelkivilágába.
Kalauz: – És az magának mitől jó?
Üzletember: – Két éve nem jártam Magyarországon. Pedig nagyon szeretem ám! Csodálatos egy ország.
Az író és a kalauz összenéznek, homlokukat ráncolják.
Kalauz: – Csodálatos Magyarország? Na, és mitől olyan csodálatos? Mert én bizony, hiába keresek, semmit nem találok benne.
Író: – Hát, én sem nagyon találok benne csodálatraméltót.
Üzletember: – Szép. Még a nevének csengése is bájos. Magyarország – szinte énekhangon ejti ki.
Író: – Én nem így látom. 59 évet töltöttem el ott, és meguntam. Néha átutazom a közeli országokba, ott vagyok néhány napot, dolgozom. Jól érzem magam, visszamegyek és unalmas. Sőt, felháborító, ami abban az országban zajlik!
Kalauz: – Ebben egyetértünk. – helyesel.
Üzletember: – Ugyan, a politika! Azzal sehol sem elégedettek az emberek.
Író: – És a közbiztonság, az ablakon kidobott szociális segélyek?
Üzletember: – Ezekre bárhol panaszkodhatnak az emberek.
Kalauz: – Kedves Uram, Magyarországon senki sem elégedett semmivel. Nemcsak a politika, közbiztonság és a szociális témák. Semmivel nem lehetünk elégedettek. Még én sem. Olyan munkát végzek, amit szeretek, utazgatom, ismerkedem, se kutyám, se macskám. Megélni még sem tudok. Nyakamban egy halom kölcsön, amit törlesztenem kell. Amíg az életem egy része sínen van – kacag egyet a saját kis mondásán, majd szétnéz, de rajta kívül senki sem érti, min kacarászik – Mondom: sínen van. – a hatás ismételten elmarad – a másik része lassan eltűnik az ország süllyesztőjében. Ahogyan nagyon sok más is.
Író: – Jó orvos, az ritka, mint a fehér holló, ha van, megfizethetetlen. Mindenki, akire azt mondták, tehetséges, külföldre ment dolgozni. Jól járt vele más ország, mert ott megfizetik, elismerik.
Kalauz: – Sajnos, ez gyakran előfordul nálunk. Maga alig tud valamit az ottani helyzetről, mégis szereti?
Üzletember: – Külföldön élek, külföldön dolgozom, de a szívem mindig odahúz. Ott érzem magam otthon. Ott vagyok felszabadult. Ott születtem, az a hazám, az otthonom. Mert Magyarország, szép. Csodálatos, fenséges, bájos.
Kalauz: – Azért, ne olvadjon el tőle.
Üzletember: – Engem mély érzések fűznek hozzá.
Kalauz: – De hát, ez egy ország!
Üzletember: – Csodálatos ország, tele lehetőségekkel.
Író: – És tehetségekkel, – magára mutat – akik nem haladnak semmire. Mert Magyarországon élnek.
Üzletember: – Maga mivel foglalkozik?
A vonat sípol, lassít, a kalauz elmegy.
Író: – Író vagyok.
Üzletember: – Miket ír?
Író: – Novellákat, verseket, könyveket.
Üzletember: – Miről szólnak az írásai?
Író: – Érzelmekről, természetről, a világról.
Üzletember: – Van belőlük magánál? Szívesen beleolvasnék néhányba.
Az Író előveszi táskáját, és átnyújt egy papírköteget. Az üzletember beleolvasgat. Mosolyog.
Író:- Valami baj van?
Üzletember: – Nem, dehogy. Épp ellenkezőleg. Ez a pár sor megdobogtatta a szívemet.
Író: – Melyik pár sor?
Üzletember – felolvas- : – „ A térképre nézek. Magyarország úgy hever a kopott térképen, mint gyermek az édesanyja karjaiban. Álmodom, vagy valóban vonz magához, és azt suttogja fülembe: gyere, várlak, haza…”
Fantasztikus, maga érti, miről beszélek, mit érzek! Ezt érezte maga is! Mi változott meg Önben?
Író: – Kiábrándultam. Tudja, amikor az érzéseimet, és a mások érzéseit kívánom átadni a világnak, hogy mindenki érezze és értse a gondolatokat, de a saját országában nem támogatják, és nem ismerik el alkotásainak szépségét, segítséget nyújtó lényegét, viszont egy másikban szeretettel fogadják, úgy gondolom, érthető a kiábrándultságom.
Üzletember: – Semmi lehetőség? Hiszen ezek csodálatosak.
Író: (mosolyogva) – Csakúgy, mint Magyarország. Nem, szinte semmi.
Üzletember: – Alkotói ösztöndíjak, egyebek?
Író: – Ugyan, nézzen csak rám. 59 évesen bezárultak a kapuk előttem. Nem vagyok milliomos, nem vagyok a felső tízezerből való, mit akarok én Magyarországon érvényesülést?
Üzletember: – Segítség?
Író: – Ugyan, kitől?
Üzletember: – Irodalmi magazinok, újságok, internet?
Író: – Minimális esély.
Üzletember: – De lehetséges. És a minimális is egy kis esély. Szerintem próbálja meg, ezeket az alkotásokat kár lenne a tűzbe dobni.
Író: – Tudja, mennyien vagyunk, akik hátráltatva érzik magukat? Rengetegen. A művészlélek nehezen érthető. Pedig ez nem igaz, csak mások gondolják így. Mindenkit lefoglal a megélhetésért folytatott küzdelem, és közben elfelejti a kultúrát megismerni. Mindenki csak panaszkodik és inkább az alkoholban és az öngyilkosságban keres menedéket a válság és a saját problémái elől, ahelyett, hogy olvasna egy jó cikket, egy jó könyvet, vagy megnézne egy színdarabot.
Közben megérkezik a kalauz.
Kalauz: – Könyvet, cikket, színdarabot? Elég, ha szétnézek az országban, vagy bekapcsolom otthon a Tv-t látok én annyi színdarabot. Pénz mégsem potyog egyikből sem.
Üzletember: – Azért meg kell dolgozni.
Író: – Íróként sem lehet megélni, hacsak nem gazdag és van pénze hirdetni a műveit.
Üzletember: – Úgy érti, szükséges lenne hozzá egy jó marketing-terv?
Író: – Vagy egy menedzser, aki egyengeti az utat. Értse meg, Magyarországon csak hátszéllel lehet haladni.
Üzletember: – Vitába szállnék egy kicsit. Haladni mindenhol lehet. Csak meg kell ismerni a kiskapukat. Magyarországon is van, rengeteg kis kapu.
Kalauz: – Mondja ezt maga. Biztosan milliókat keres. Láttam már a jegyét?
Üzletember: – Igazolványom van.
Kalauz: – Erről beszéltem. Magának mindene van. Magyarországon, nem haladna semmire.
Üzletember: – Nem így gondolom. A millióktól távol vagyok, de éppen Magyarország jelenti számomra az ugródeszkát. Vetek az itt létem alatt, és aratok majd később.
Kalauz: – Vetés? Miféle vetés?
Üzletember: – Szeretem ezt az országot. Tisztelem. S mivel érzéseim tiszták, a vetésem méltó gyümölcsöt terem majd nekem.
Kalauz: – Úgy beszél róla, mintha egy nő lenne. A szerelme.
Üzletember: – Valóban. Magyarország számomra egy csodálatos nő. Akit tisztelni és szeretni kell, hogy édesdeden búgjon a fülembe, és forró csókot leheljen ajkaimra.
Író: (kalauznak) – Egy költő veszett el benne.
Kalauz: – Vagyis, beérjen a vetés?
Üzletember: – Igen. Ellenben magával én nem vagyok elégedetlen.
Író: – Jó magának!
Üzletember: – Én elfogadom a bőséget.
Kalauz: – Én meg, még le is hajolnék érte!
Üzletember: – Hol érezné jól magát?
Kalauz: – Spanyolországban. Oda vágyom. Megdobogtatja a szívemet.
Üzletember: – Ott született?
Kalauz: – Nem, de ott élnék szívesen.
Üzletember: – Mi van ott, ami a hazájában nincs?
Kalauz: – Boldogság, jóllét, gazdagság.
Üzletember: – Ha a jelenlegi hazájában elégedetlen, ott vajon nem lenne az?
Kalauz: – Nem, ott nem.
Üzletember: – Tudja, én azon a véleményen vagyok, hogy addig, amíg valaki a saját hazáját nem tiszteli, nem becsüli meg, és nem találja meg benne a mindennapi csodákat, addig máshol sem fogja megtalálni azokat az értékeket, amelyeket keres. Fogadjon meg egy tanácsot, akkor menjen Spanyolországba, amikor Magyarországot már megismerte és feltárta saját maga lehetőségeit. Akkor lesz csak boldog.
Kalauz: – Tényleg úgy beszél róla, mintha a szerelme lenne.
Író: – Mennyire romantikus, lehet, hogy megírom: Magyarország, egy férfi szerelme.
Üzletember: – Kérem, ne gúnyolódjon. Engem arra neveltek, szeressem a szülőhazámat.
Kalauz: – Ez az eszme már a múlté! Manapság minden gyereket arra nevelnek, hogy minél hamarabb menjen el innen.
Üzletember: – És erről azt gondolják, hogy helyes?
Kalauz: – A legtöbb ember így gondolja. Külföldön több pénz van.
Üzletember: – De hát, ez ostobaság!
Író: – Sajnos van benne igazság. Nekem a pénzzel nincs túl sok bajom, megélek én a jéghátán is, én az elismertséget unom. Viszont azzal, többlet pénz jár, és ez nem mellékes.
Üzletember: – Két év alatt ennyit változott az ország?
Kalauz: – Nem, nem kettő alatt. Folyamatában, hosszú évek leforgása alatt.
A vonat lassan átér a határon, már látszik a magyarországi táj.
Üzletember: – Én akkor is szeretem. Csodálatos ez az ország. Bőséggel teli, szépséggel, bájjal, varázslattal.
Kalauz: – Válsággal.
Író: – El nem ismertséggel. A kultúra iránti érzékenység hiányával.
Üzletember: – Szerelemmel, vággyal.
Kalauz: – Már megint kezdi. Én megyek. – Az íróhoz fordul – Tartsa meg a pénzét, legyen Önnek is szép nap ez a mai.
Elmegy. A kocsiban csend, az üzletember lehúzott ablaknál áll, és bámul kifelé. Az író előveszi könyvét és olvas. A kalauz megáll az előtérben, két idős beszélget:
Férfi: – Drágám, nemsokára hazaérünk. Azt hittem sosem telik le ez a néhány nap.
Nő: – Már nagyon vágytam haza. Ez az ország, csodálatos. Mennyi szépség! Nézd, őzek.
Férfi: – Madarak!
Nő: – Fák, bokrok.
Kalauz: – Síkság, dombság, hegység. Egy kutya. Csak Magyarország.
Férfi: – Csak Magyarország? Ha nem tetszik valami, arrébb lehet állni!
Nő: – Mit gondolsz Drágám, vajon ez a férfi, máshol megállna a lábán?