Az a Temető utcai gangos ötemeletes mindig csendes volt, családok és öregek lakták. A legfelső emeleten, a korlát mentén kiégett virágok sorakoztak. Ide a nap csak délben sütött be, amikor a legmagasabban járt, ezzel pusztítva el a korábban virágzó növényeket. A szomszéd idős hölgy gyakran szóvá is tette az ott lakó színes férfiingeket viselő egyetemista lánynak, hogy arrébb kellene őket húzni, mert meg fognak égni. A válasz mindig ugyanaz volt: Jól vannak azok ott, ne tessék aggódni. – Az anyja hozta fel a növényeket, még mikor beköltözött. Sosem öntözte őket, mintha megfeledkezett volna a létezésükről. De egyébként sosem volt baj a lánnyal, csak kicsit furcsa volt.

Éjszakánként különös neszek érkeztek a lakásból, mintha egyik szobából a másikba szaladgáltak volna, de érthetetlen beszélgetést, veszekedést is lehetett hallani néha. A lakóközösség eleinte nem vett tudomást a jelenségekről, csak akkor, mikor egyre gyakrabban érzékelték őket. Egyedül lakott, mégis többször látták egy másik, idegen lánnyal. A közvetlen szomszédja, nem az idős hölgy – az félig süket volt -, hanem a másik panaszkodott is rá titokban a többi ott élőnek, hogy túl hangosak. Az alsó szomszéd azt nem értette, hogy miért kell az átkozott madarakat etetni, amikor az ő ajtaja elé piszkítanak. Nem szóltak semmit, ha összetalálkoztak vele az udvaron, vagy a kapuban, akkor is csak feszengve köszöntek neki, majd tovább álltak. Fészekhagyó bővebben… →