Sárváry Gabriella összes bejegyzése

Tesókám

A kihallgatás után teljesen kimerült. Nem volt választása – lefeküdt a kemény priccsre és behunyta a szemét. Kavarogtak fejében a délután eseményei, a lakásán megjelenő rendőr, aki bekísérte kihallgatásra, a lefoglalt laptop, amelyről állítólag veszélyes gázokra adtak le nagy mennyiségben rendelést Ukrajnában. A megállapodás szerint a magát Eagle néven azonosító megrendelő két hónap múlva személyesen jelentkezik a szállítmányért.  Micsoda képtelenség!  Az ő laptopjáról! Ki hackelte meg a gépét? Mert csak ezt tudta elképzelni. Mit fog szólni a bátyja, és a nagyszájú Lilian? Az a nő biztos üvöltözött volna a helyében, kiállt volna a jogaiért, nem lehetett volna csak úgy bekasztlizni. Bezzeg ő gyáván pislogott, meg se mert mukkanni, csak történtek vele az események. Most mindez egy katyvasszá állt össze a fejében és úgy hasogatta, mint még soha. Keservesen nyöszörgött, mozgolódott. Aztán kis idő múlva megnyugodott a légzése. 

Látta magát, amint meredek sziklán kapaszkodik fölfelé, az éles gránit teljesen lenyúzza a bőrt az ujjairól és a tenyeréről. Égő sebként sajgott minden tagja, de még félelmetesebb volt az érzés, hogy nem állhat, meg, a nyomában vannak, és akkor mindennek vége. Ifjúkori szerelmével, Viviennel hagyták el szülőfalujukat, hiába kérte a lányt, hogy otthon várjon rá. De Vivien nem sokáig bírta az iramot, belátta, hogy jobb visszafordulnia. Mert ő nem állhatott meg még Vivien kedvéért sem. Megígérte a lánynak, hogy egyszer visszajön érte, s azóta ez az ígéret egyszerre édes és keserű emlékként élt benne. Azt sem tudta, merre tart, hogy esküdhetett meg arra, hogy érte jön?

Egy örökkévalóságnak tűnt a mászás a sziklán felfelé. De a terep egyszer csak lankásabb lett, kitárult alatta a völgy, mélyén a sötét tükrű tóval. Valami a tó felé húzta, abban elrejtőzhet, gondolta. Rohant lefelé, bukdácsolt a köveken, az utolsó lépéseknél ledobta a ruháit és a vízbe ugrott. A víz körbeölelte, balzsamként hűsítette sajgó tagjait. Teste elernyedt, hosszú ideje először fogta el valami megfoghatatlan, kellemes érzés. Itt jó lesz, gondolta, nem találnak rám. Nézte az áttetsző ragyogást, a benne nyüzsgő életet. Aztán teljesen váratlanul balsejtelme újra visszatért. Homályos árny siklott a távolban, először nem zavarta, de egyszerre fenyegetően hatott. Úgy tűnt, mintha körülötte körözne. Lélegzetvisszafojtva figyelt, nem mert mozdulni, nehogy a víz örvénylése elárulja. Annyira kimerült volt, hogy megacélozta magát: kivárja, mi történik. Az árnyalak egyre közelebb úszott hozzá, hirtelen közvetlen az arca előtt, felnagyítva látta a bátyja arcát. „Tesókám!” – mondta, és kaján vigyorra húzta a száját. Amikor felriadt, kapkodta a levegőt, mint a fuldokló.