A lift egy hatalmas toronyházban könnyítette meg az emberek számára a közlekedést. Erre szükség is volt, hiszen a ház emeleteit nem csupán lakások (nem is akármilyen lakások), hanem irodák, üzletek és éttermek foglalták el, és naponta több száz, sőt ezer ember is megfordult itt. A lift csak egy volt a többi között. Szép, ezüstösen csillogó fémből készült, nyolc személyes lift volt, az ajtóval szemben, a falon nagy tükörrel. A kapcsolótábla csak abban különbözött a falaktól, hogy a fémfelület matt volt, nem csillogott, a gombok feketék voltak, és rajtuk ezüst számok jelölték az emeleteket, illetve az olyan funkciókat, mint például az ajtónyitás és –zárás. A világításról beépített fénycsövek gondoskodtak a falak felső részén. Ugyanolyan lift volt, mint a társai: ide is behallatszottak a ház hangjai; emberek beszédfoszlányai, a zene a hangszórókból, de minden hang tompa volt, az ember itt úgy érezte, kilométerekre van a külvilágtól.

Elsőként Kae szállt be. Gondosan hidratált ujjával benyomta az egyik gombot, és érdektelenül nézte, amint becsukódik az ajtó. Az utolsó, amit még látott, egy hatalmas szobanövény volt. Valami pálmaféle.

Kae körme frissen volt festve: halványrózsaszín, felül pedig egy fehér csík; francia manikűr. Ő is a körmét nézte, és arra gondolt, hogy három-négy nap múlva újra kell majd festeni, mert addigra elkerülhetetlenül elkezd majd lekopni. Nem baj, majd megoldja. Úgyis el akart menni abba az új szépségszalonba. Elvégre az teljességgel kizárt, hogy a kolléganői csinosabbak legyenek nála! Egyértelmű, hogy nem hagyhatja! Belenézett a tükörbe, és elégedetten nyugtázta, amit látott: tökéletes smink, gyönyörű, csillogó haj, tegnap vágatta le, mert a fodrász meggyőzte, hogy ez az új fazon milyen jól áll majd neki, és tényleg… A ruhájával is minden rendben volt: a piros kosztüm talán most van rajta harmadszor, a cipő és a táska pedig vadonatúj, tegnap vette, az egyik itteni üzletben. Ó, de a szemfestékkel valami nagyon nem stimmel! Igen, bár csak egy icipicit, de mégis elkenődött! Te jó ég! Gyorsan, itt a tükör (legalább végre valaki értelmes dolgokra is használja…), de még kell egy zsebkendő is. Aztán csak óvatosan… Igen, igen, sikerült eltüntetnie az árulkodó foltocskát, a hiányt pedig villámgyorsan helyreigazította. Ilyen vacak szemfestéket viszont nem vesz többet, abszolút megbízhatatlan: mi van, ha egy kényesebb helyzetben hagyja őt cserben?

Ismét leellenőrizte magát a tükörben, és megkönnyebbülten felsóhajtott: minden rendben. Lehunyta a szemét, de ekkor érezte, hogy a lift megáll, az ajtó pedig kinyílik. Méltatlankodva nézte, amint egy középkorú férfi beszáll. Persze tudta: esély sincs rá, hogy az egész utat lefelé egyedül tegye meg, a dolog mégis kissé felmérgesítette. Természetesen arca ezt nem tükrözte, hogyan is tette volna, hiszen akkor ráncolnia kell az arcbőrét, azt pedig ugyebár nem tanácsos. Csak annyit engedett meg magának, hogy egy megrovó pillantással végigmérje új útitársát.

Nyilván rengeteg pénze van, gondolta Kae. Ez látszott a férfi öltözködésén: méregdrága öltönyt viselt, és a nyakkendője… Elegáns volt, és fiatalos, nyilván festeti a haját, vonta le Kae, mert ilyen barna színe ugyebár a természetes hajnak nincsen, pláne nem egy ötvenes férfinál. És milyen arcátlan, hogy nem szégyelli megbámulni őt, Kaét sem!

A férfi valóban alaposan megnézte magának a fiatal nőt. Egészen olyan, mint Sue, csak a lába hosszabb, és kicsit vékonyabb. Ő, Wan a teltebb nőket szereti. De azért ez sem rossz itt, szívesen elszórakozna vele. Na, mindegy, erre most nincs idő. Sietnie kell, nem ér rá holmi nőcskéket nézegetni. Este úgyis találkozik Sue-val. Visz is neki valami szépet. Mondjuk egy nyakláncot. Nem, nem már a múltkor adott neki egy fehérarany nyakláncot, amit egyenesen Firenzéből hozott… Megvan! Akkor kapjon egy hozzávaló karperecet, és hogy ne tűnjön olyan kevésnek, még egy pár szép fülbevalót is, nagy, fényes hegyikristályokkal, az egészen olyan, mintha briliáns lenne. Biztosan örülni fog neki. Olyan jó látni a kis arcát, amikor boldogan mosolyog, és megcsókolja, úgy mond köszönetet minden ajándékért. Olyan fürtös, göndör szőke haja van és bájos arca, mint egy angyalnak. Igazán nem nagy dolog az a kis pénz és az ajándékok, amiket ad neki, cserébe a szeretetéért. Nem úgy, mint a felesége, Seira, aki állandóan veszekszik vele mindenért, és csak a hibáit képes felhánytorgatni. Nem baj, ma este találkozik Sue-val, és ez mindent megér. Sue szép, még ennél a nőnél is szebb.
Újabb megálló, pedig még az épület közepén sem tartottak. Az ajtó ismét kinyílt, és ezúttal ketten szálltak be: egy fiatal lány, és egy fiatalember. Kae szeme ismét villant egyet, elvégre ő siet, nem igaz, hogy mások is használni merik a liftet!

A rövid szünet után a lift továbbindult lefelé. A bent lévők csak egy hangot hallottak: a lift búgását. Monoton volt, de korántsem idegesítő, inkább álmosító. Kae lehunyta a szemeit, és újra sóhajtott. Remélte, nem áll meg a lift többet, hanem majd csak a földszinten. Hiába: búgás, a lámpa villant egyet, a lift pedig megállt. Újra, gondolta Wan. Pedig nem mentek még négy emeletet sem! Felháborító! Miért? Miért nem juthat le a földszintre kicsit gyorsabban?

Az ötödik utas egy negyven év körüli nő volt, a kezében két hatalmas szatyorral. Látszott rajta, hogy nagyon kimerült, és hatalmas sóhajjal lépett be a liftbe. Kae hátrébb lépett. Túl sokan vannak már bent, gondolta. A lift ajtaja pedig becsukódott, és ismét érezték, hogy indulnak lefelé. Aztán hirtelen egy kattanás hallatszott, és a lift megállt. Kae megengedett magának egy dühös arckifejezést, Wan pedig hangot adott csalódottságának:
– A fenébe is! Hát mindig meg kell állnia ennek az átkozott liftnek? Hát sosem jutunk le a földszintre? Elegem van ebből az egészből! Inkább gyalog megyek!

És mintha csak erre várt volna, a lift megállt, az ajtók kinyíltak. Wan, aki a lift hátuljában állt eddig, most nem törődve a többiekkel, előrefurakodott, hogy elsőként léphessen ki. Kint jól hallhatóan fellélegzett. Nyomában kilépett a fiatalember és a lány is, nem éppen jókedvűen, nyilván Wan viselkedése miatt.

Az idősebb nő két emelet múlva szállt ki. Kae felsóhajtott. Nem tetszett neki, ahogy a többiek nézték: főleg Wan. Lerítt róla, hogy milyen gazdag, és mennyire lenézi őt, valószínűleg családja van, és mellette szeretője, aki nyilván szép, fiatal, és csak Wan pénze kell neki. Persze neki sem lett volna nagyon ellenére, ha egy ilyen férfi tartja ki. Egészen jóképű, végül is…, gondolta, és tűnődve nézte az éppen aktuális emeletet kijelző piros fényt a gombok mellett. Azért imponált neki, hogy mások is elismerik, milyen szép. De jó lenne végre találni már valakit… Aki jóképű, sok pénze van és fiatal, és lehetőleg nincs családja. Ez olyan nagy kérés? Kae szeretett volna férjhez menni, persze csak majd úgy harmincéves kora után. Addigra úgysem dolgozhat már a cégnél titkárnőként, és semmi kedve sincs komolyabb munkát végezni, mint kávét főzni, és irodadekorációs feladatokat ellátni (természetesen Kae ezt komoly, fontos, sőt, nehéz munkának tartotta, amely gondos felkészülést követelt tőle nap mint nap), így ha a cégtől „kiöregszik”, háziasszony szeretne lenni, természetesen házvezetőnővel és nagy személyzettel, akik feltétlenül engedelmeskednek neki. Hogy gyereket akar-e majd, még nem tudta. Nem akart elhízni.

Valósággal sokként érte, hogy a lift ismét megállt. Ezúttal egy harmincas férfi lépett be, egyszerű ruhában, és Kae igyekezett minél feltűnőbben fintorogni, hogy jelezze, mennyire terhes számára a másik jelenléte. És ez a ruha? Nyilván valami vacak turkálóban vette… Uramisten, én inkább megenném a szempillaspirálomat, minthogy valaki is rájöjjön, hogy egy ilyen helyen vásárolok ruhát… Kae hálát adott az égnek, hogy még sosem kellett ilyen alja üzletekben vásárolnia. Ha ilyenre kényszerülne, elbujdosna szégyenében.
És ez is bámulja? Jó, lehet, hogy szép vagyok, de attól még ne bámuljon rám így! Milyen közönséges! És milyen szaga van! Nyilván ivott… És ilyen büdös cigarettát… Remélem, nem fog érződni rajtam a szaga… De így is vennem kell egy kiadósabb fürdőt, ez a levegő nem tesz jót a bőrömnek… szárítja…

A férfi érdeklődve nézte, ahogy Kae megvetően biggyeszti a száját, és megállapította, hogy nagyon kedvére való egy hölgyemény. Közelebb húzódott hozzá, és élvezettel figyelte, hogy a nő undorodva hátrál a fal felé. Hamarosan olyan közel volt hozzá, hogy Kae arcát csiklandozta a lehelete. A nő már nem is rejtette véka alá undorát, de a fal miatt sajnos nem léphetett hátrébb. A férfi ekkor kinyújtotta a kezét, és megérintette a ruháját.
– Elnézést, hölgyem. – mondta szemtelen vigyorral. Kae igyekezett nem levegőt venni. Te jó ég, egyáltalán hogy engedhetnek be ilyen embereket ide? Jelenteni fogom!

A férfi keze lejjebb csúszott, a szoknya tájékára. Kae nem bírta tovább: felsikoltott. És éppen ebben a pillanatban nyílt ki ismét a lift; Kae hatalmasat lökött a férfin, aki kiesett a nyitott ajtón, majd meg sem várta, hogy feltápászkodjon, villámgyorsan lenyomott egy gombot, mire az ajtó bezárult, a lift pedig elindult tovább.

Ekkor eszébe jutott, hogy így mégsem léphet a világ elé, ezért leállította a liftet, kifújta magát, majd a kézitáskájából elővett egy illatosított törlőkendőt (fahéjas illatút), és alaposan megtörölgette a kezét, különös tekintettel az ujjaira. Ezután szemügyre vette az arcát a tükörben: szerencsére nem történt semmi. Kis híja, hogy meg nem izzadt… (De szerencsére nem: erre a deostiftre mindig számíthat.) Nagyot sóhajtott, ismét. Aztán észrevette, hogy a szoknyáján egy aprócska folt van: a férfi keze nyilván mocskos volt, amikor hozzáért! Nyilván azt sem tudja, hogyan kell kezet mosni…
– Istenem, ez… ez nem lehet igaz… Koszos szoknyában emberek közé menni… – suttogta rekedten Kae. – Inkább a halál!
És mintha csak erre várt volna, hangos kattanás hallatszott, és a lift lezuhant, mielőtt Kae még elgondolkodhatott volna azon, mit tegyen a szoknya-probléma orvoslására.

VÉGE