Kezdem az első benyomással. Bárszínház egy kávézó alagsorában, a szereplők az első sorban ülnek sörösrekeszeken, zsúrkocsin az apróbb kellékek, minden egyszerű, közvetlen és kellemes. A Lakmusz csoport ismert workshop hangulatú előadásairól.

„Célunk olyan projektek, hagyományos és nem hagyományos értelemben vett előadások létrehozása, amely a nézőre nem csak befogadóként, hanem kérdések fölvetőjeként, kontrollszemélyként, esetenként alkotótársként tekint. Nem prédikálni és oktatni, hanem beszélgetni akarunk, inkább kérdezni, mint kijelenteni, igényeket támasztani és nem föltétlenül kielégíteni, hiszen a válaszok megtalálása együttes érdekünk és feladatunk” 

 /a Lakmusz csoport manifesztuma/ 

Valóban gyűjtögethetjük is kérdéseinket, hisz végig a valóságban maradunk, nem hagynak nagyon a történetbe feledkezni, mindig kizökkent valami. Ha nem a jeleneteket elválasztó közjátékok, nem is az épp nem szereplő színészek jelenléte, hanem a kávézóból lehallatszó zajok, zenék, a lépcső dobogása. Mindez miért egészíti ki remekül az előadást? Mert hatalmas felkiáltójelként áll elénk, hogy kérem, a valóság eközben is folyik, és érdekes módon ezúttal a vörös függöny a bejáratot takarja, nem a színpadot… Tehát a helyszínválasztás nagyon találó.

Kilenc rövid jelenet, kilenc pár különböző szexuális viszonyáról. Párbeszédek, amelyek elvezetnek az aktusig, és párbeszédek, amelyek utána megmaradnak. Eközben pedig elindul egy végtelen társadalmi hullámvasút, összemosódnak a fentek a lentekkel, és mindig oda jut ahonnan elindult.

Társadalom? Valami nagy massza, melynek senki sem tagja igazán, mégis mindenki bele van ragasztva. Valami, amiről csak csupa nagy betűvel lehet írni, nagy szavakkal beszélni… Csak típusokat mutat fel, valódi emberekről nem gondolkozik. Ha úgy közelítenénk Tóth András Körbe K című rendezéséhez, hogy itt most valami nagyon társadalmit akarunk látni, meg is kaphatjuk, érkeznek a különféle sztereotipikus alakok az utcáról, a színházból vagy épp a parlamentből. Ők mégsem elégednek meg ennyivel, a várvavárt sztereotipikus alakok helyett ugyanis meglepően valóságos és nagyonis összetett karakterek lépnek elénk.

Indulunk az utcalánytól, aki semmi mást nem bán már az életében, csak azt az egy meghitt pillanatot várja még, forrócsokival, Dunaparttal, szerelemmel… (ha aznap visszafelé folyik a Duna, utána akár meg is halhatna, a kurvák menyországa is szép lehet). Mégis ő tud a legőszintébb maradni az egész kavalkádban, amilyen nyíltsággal beszél testéről, olyan őszinteséggel vallja meg magának vágyait, neki nincs veszteni valója. Minél „magasabban” vizsgálódunk, annál több a korlát, az elfojtás, az óvatoskodás, mert esni is annál nagyobbat lehet.

De miért szeretünk annyira szintekre bontani, csoportosítani, különkezelni? Ha kicsit összekeverednek a kínosan szétválogatott csoportok, egyszerre láthatjuk a nagy társ(adalm)asjátékot, a hatalmi versengést, elnyomót, elnyomottat, feltörekvőt, áldozatot, bevállalót, beletörődőt és kiábrándulót. Ám mindezek mögött, előtt, fölött ott áll az egyén saját kis játéka is, a túléléshez, a maga apróbb vágyaihoz. Elérni, hogy szépnek lássák, elérni, hogy fiatalnak lássák, elérni az ezres facebook népszerűséget, egy beszélgetést Tarantinóval, a haverok elismerését egy jól sikerült éjszakáról.

De menekülnek is a Nagy Társadalom elől: az utcalány tetszésből választ magának ingyenmenetet, a tehetős házaspár elkeseredetten ugrik ki a hitvesi ágyból naiv kamaszok karjaiba, az író ihletként akarja megélni az életét, a színésznő feladja hírnevét bizonytalanabb, de igazi színházért, végül a politikus, aki utcalányok ágyában találja magát igazán vezető személyiségnek…

A színészek pedig látható lelkesedéssel vetik bele magukat a forgatagba. Látjuk őket játszóként és nézőként is, ez is erősíti bennünk a karakterek valódiságát. Mindenki két jelenetben szerepel, teljesen eltérő helyzetben, így több arcukat is mutathatják. Tóth Máté egyszerre lehet lekezelően elutasító és szégyellt vonzódását takargató biztonsági őr, Fekete Réka Thália duzzogó, kielégületlen feleség és csábító szépasszony, vagy épp Orbók Áron karaktere változhat fásult férjből fölényeskedő kalandorrá.

A darab többszörös feldolgozás, mert a téma újra és újra leporolható, mindig-épp-aktuális. A világ változik, ám ugyanazok a figurák mozgatják, így érdekes lehet összehasonlítani azt a világot, amit Schnitzler tár elénk az eredeti Körtáncban a századfordulón, amit Kornis Mihály magyar színekbe öltöztet a nyolcvanas években a Körmagyarban, végül amit Dóka Péter a Körbe K-ban napjaink kérdéseivel újjáéleszt.

A Körbe K talán nem is szorítkozik egészen a mai magyar valóságra, nyitottabb kérdéseket vet fel, amire tulajdonképpen bármilyen nyelven lehet válaszolni. Ezt a multikulti érzést váltják ki a jelenetek közötti, főként idegennyelvű közjátékok is. Az aktusok helyett felvillanó egyre szürreálisabb dalok, reklámok, főzőshow-k, pornómesék valami fékevesztett, furcsa tánc ritmusát adják a darabnak.

A feldolgozás másik újítása, hogy az eredeti tíz pár helyett kilenc van, egy jelenet kimarad, mivel egy homoszexuális kapcsolatot is belefűztek a láncolatba. A darabban ez egészen különleges szerepet kap. Kilenc találkozás közül ez az egyetlen, ami „szépnek mondható”, talán az egyetlen, ahol nem a birtoklás a cél, ahol a megszerzés után nem válik érdektelenné a másik.

 

Minden jelenetben mást jelent a szexualitás. Szinte nem is számít, mert munka, valami tiltott ismeretlen, ami elől jobb elmenekülni, képviseli az erőt, a dominanciát, szeretetet csikar ki a másikból, alázatot, közelebb juttat a célokhoz… szerelemről itt szó sem lehet. Ahol volna, ott csírájában fojtják el, mert a társadalom nem engedi. Ezért, vagy azért. Csakmert szajha, mert homokos, mert házas, mert fiatal, mert öreg, mert ismert, mert ismeretlen, mert szegény, mert gazdag, mert számít ha van, mert nem számít ha nincs. Látszólag minden a szexről szól, és mégsem, inkább minden másról, az előttéről és az utánáról, az emberekről.

Ez a színház valóban beszélget a nézőivel, minduntalan megáll és kiszól a szöveg mögül: ti mit gondoltok? És mi hazafelé, a buszról nézve a visszafelé folyó Dunát, talán megtaláljuk a magunk válaszait a számtalan kérdésre…

 

Írta                     Dóka Péter
Rendező            Tóth András

 

Szereplők:
Utcalány             Kovács Anni
Biztonsági őr      Tóth Máté
Diák                    Horváth András
Feleség              Fekete Réka Thália
Férj                    Orbók Áron
Jó csaj               Gergely Katalin
Író                      Csillag Botond
Színésznő          Koncz Andrea
Politikus             Fekete Zsolt