Sötét van. Finom és puha. A lány szemei csukva. Egy kockás pléddel betakarva ül egy nagy fotelban. Itt töltötte az éjszakát. Arca halványan megrándul, vele együtt a feje is picikét. Szeme még csukva. Bal keze lassan becsúszik a takaró alá és izgatott keresésbe kezd. Megtalálta. Egy távirányító az; ujjai végigszánkáznak a gombsoron: megnyom egyet. A szobába hangok ezrei robbannak be, szinte arcul csapják a lányt: összerándul. A Tv villódzik és fura árnyékokat fest a falra de őt nem érdekli. Némítás gomb. Csend. Béke. Fáj a reggel. Puha léptek nesze hallatszik. Ez finom. Szereti. Ismeri. Apró tappancsok szelik át az ajtó és a fotel között elterülő nagy szőnyegtengert. Ő hallja. Minden egyes lépést. Elmosolyodik. Két gyors ütés a takarós térdére. Szinte visszhangzani hallja a tompa puffanásokat. A macska elrugaszkodik és az ölébe huppan. Hízelegve dörgölődzik az arcához. Bundája csiklandozza az arcát mosolyog, majd felnevet, szép fehér fogai kivillannak rózsaszín ajkai körül. Arcát az állat bundájába fúrja. Ujjai simogatják a cicát, végigszántanak selymes bundáján, a szőrszálak egyenként incselkednek az ujjbegyeivel. Lépések közelednek. Papucs talpa klaffog a meztelen talpak és parketta között.  Kilincs nyikordul, lassan, óvatosan. A zsanérok felsikoltanak ahogy az ajtó elfordul rajtuk. Tálcás kéz lép be. A tálcán kávécsésze egy csészealjon, tejszínes kancsó, egy ezüst kiskanál és egy kis tányéron pirítós kenyér és dzsem. Csilingelve koccannak össze az edények. A lány hátra dől és fejét a fotel fejtámaszára fekteti. Megjött a reggeli. Erős férfikéz húzza el a függönyt és az ablakon beömlik a reggeli napfény. A meleg simogatja a lány arcát, aki élvezettel tartja oda és élvezi a korai kényeztetést. A fiú odahajol a lányhoz. A lány mélyet szippant a fiú nyakáról párolgó parfümből. Ismét egy ismerős és imádott illat. Tenyerei közé veszi a fiú arcát, a borosták apró manócskákként harapdálják bőrét. Ajkaik egymásba kapcsolódnak egy végtelennek tűnő pillanatra. A lány puha szája szinte eltűnik a fiú erős határozott, picit cserepes ajkai közt. A fiú által elszívott cigi kesernyét hagy a szájában. Ezt is ismeri már, de nem szereti annyira, épp csak átsuhan a csalódás az arcán. De most ez is jó. Felhörpinti a fiú szája sarkában maradt kis csepp narancslevet, hogy édes ízzel mondjanak búcsút ajkaik. Kezei közül lassan kicsúszik a férfi arca, de még érzi ujjaival párja mosolyát. Az ölébe kerül az imént lerakott tálca. Halk lépések távolodnak tőle, majd az ajtó ismét bezárul. Csönd van. Fáj. Nem jó. A napfény irritálja most, arcát elfordítja az ablak felől. Ujjai a tányér mellé tévedve ráakadnak a két tablettára. Másik keze végig simít az arcán, a szemhéjain, az összes hegeken, forradásokon. Most kinyitja szemeit, ma először. Két forradásos üres, fehér szemgolyó mered a világba. Kövér könnycsepp jelenik meg szeme sarkában, megpihen pilláin, mintha csak tétovázna egy pillanatra, majd lecsöppen, kerek hullámokat verve az éjfekete kávéban. Ismét becsukja a szemét. Csend van. Üres, végtelen sötét csend.