először egy varjú jött.
okos, mint egy hétéves gyermek
:ha engedik, akarják

aztán kacsák,
kikre vártak,
de nem gondoltak

végül egy sirály:
ha kettéválik a tenger,
anyám akkor sem
száraz lábbal kel át

szeptemberi levél
éjszakai áram

hogy saját vágyam
másnak tulajdonítsam, álmomban mással mondassam ki,
és tiltakozhassam, vagy csak egy
szerűen kitérjek, hogy ne szakadjon meg
a beszélő viszony, a szégyen
másik szintje, ami már elviselhető,
akkor is, ha már tudom,
mást is magamból álmodok,
ám ébredéskor már nem kell menekülnöm:
emlékszem rá. a harmadik személyre,
aki sok-sok álom múlva lesz
csak önmegszólító,
majd elsőszülött,
s most még azt sem tudom,
bűnvallás, vagy feloldozás
az első ima,
a felejtés fáziskésése
az éjszakai áramban.

októberi levél
murmuráció

oly erősen zavart,
hogy azt hittem, járulhatok úgy
hozzád, mint szent jegyekhez,
minden szín alatt.
de a szöveg murmurációja
szól rólam, nem maguk
az életnek értelmet hazudó szavak:
műveden kívül elérhetetlen vagy.
éjjel mégis te zokogsz álmomban,
s mint első felsírás után,
tódul a levegő a tüdőbe ébredéskor.
miért, hogy Istenről csak annyi tudható,
hogy vagy?

novemberi levél
mint arámit a hit

hogy beszéljek erről?
hisz túléltem a nyelvet, mint arámit
a hit, mikor arról álmodom,
szeretkezem veled,
és gyönyörre ébredek,
pedig csak két napos
nyelvemlék a mondat:
minket már befedett az avar,
annyi ősz volt azóta.
a felejtés őszi
idénymunka volna?
a levelek salome-tánca
keresztelő szent jános vérébe
mártva.

(Ország Lili képei adventben)

idén nincsenek karácsonyi 
mondatok: egy másik történet 
akusztikus terébe 
kitagadott részletek.

mintha többet tudna, 
mint bármely gyóntatófülke,
a dobüreg sziklába vájt 
üres betleheme:

a csonttanon túl 
is feloldozza a testet.

ami az egyik fülön be, 
s ki a másikon,
túl van két labirintuson.

„Nézegetés közben az egyik hengert véletlenül megrúgtam és abból a Magányos cédrus bontakozott ki.” (G.G.)

írhatná ezt
a magyar mondatot egy angyal is,
aki bukdácsol két pecsét
feltörése között, és a végszavazásért felel.
de hiába vele
történik meg,

most épp
a zsidó szavai jönnek németül a passióban:
vollbracht,
es ist vollbracht.*

a Példa maga a mondat. fiúalt.
a teremtettségnél nagyobb tér
-kiszorítással.

ezért arra bízza, ki két g-vel
zuhanva is életben marad.
lám, minden eredettörténet apokaliptikus.

s hiába, hiába törlünk mindent,
sosem lesz már üres a tárhely.

*Es ist vollbracht. (Elvégeztetett.)
2016. nov. 6.  Kocsis Zoltán halálának napján.

(A fotó a szerző műve.)

                (Sepsi Enikőnek)

az a furcsa staccato
a beszédében. s közben cigarettát
tartó keze egy másik parlando
dallamot vezényel. úgy, hogy
a hamu a mozdulattól sosem
esik le. őrizve a formát
egyben marad, mintha
minden mozdulat a Foucault-inga
ívén volna, s az egyetlen mégisben mozgó
égitestről  szólna. a hamut félteni, s nem
a gyúlékony jászolt:
ennyi az emberre szabott irgalom. csak a taps
tehetné meg nem történtté. ám egész életműve
belefér az eljátszott passió utáni
szinaptikus csendbe, amiben
még fent van
a karmester keze.

(Békési Sándornak)

végtére is, nasztaszja
filippovna, mindegy
mivel. azzal a kézzel-e,
amivel már fogni
sem lehet. s mindegy mi végre. hogy van-e
rá a jóváhagyás tereiben
papírfedezet. az írás
csak arra jó, hogy vallasson:
túl bármely hittétel harsogásán, úgy
hiszem-e a test feltámadását, hogy mindegy
a pont felett
van-e kérdőjel.