Deres László összes bejegyzése

Deres László (1952) leszerelt magyartanár vagyok Miskolcon, az Avason, a Tűzkövesen. A tanítás kitöltötte az életemet, testhezálló volt, de ahogy az iskola bezárult, elszabadult a féken tartott írási ösztön. Kénytelen vagyok verset írni, mint ahogy kénytelen vagyok rászólni a buszon tomboló diákra, mégha viselkedésem kockázatos is. A "szükséges, hogy vers írassék" nem korhű jelszó, amikor nem szükséges már olvasni tudni sem. A hézagot annál inkább át kell hidalni valamivel. Miközben siratjuk a veszteséget és számoljuk a napokat Ninive pusztulásáig, jólesik, ha van fölöttünk egy töklevél. Árnyéka kellemes, és néhány kíváncsiskodót odavonz.

Egy sötét proli; Shopingolóknak; Eleje-vége megvan

 

Egy sötét proli
(Átrendeződés)

Alternatív utakon járó nonkonform startuposok,
rejtett és recens szélhámosok,
szélkakasok, -tolók,
haszonlesők, közönséges csalók,
Barátaim!

……..Igazatok van. Csak a világ bolond,
az emberek egytől egyig normálisok.
Egoisták, pszichopaták, narcisztikusok,
kormányhoz húzó narodnyikok, jurtások, tarsolyosok,
illetve neurodiverzek, konteósok (plural & singular),
a kozmetikusomtól / személyi tréneremtől
most jövök, jól áll, ugye?
kik azzal töltitek időtök jelentős hányadát
lázasan kutatva: mennyire vagytok normálisok,
naprakészek vagytok-e? Up to date?
Igen, persze.

……..Bár az én időmet fosztogatjátok,
tépitek miszlikekre, perceim vasszilánkok,
tüdőmet lélegzetvételenként hordjátok szerteszét,
három dimenziómat tapossátok laposra,
nyálcsurgatva, lógó nyelvvel arra vártok,
megerősítsem illúziótokat, tévhiteteket,
mániátokat, rögeszméteket,
hogy a hazugság,
szívtelenség, cinikus közöny
(hullarablás, dögevés, vérszívás, ingyenélés),
a törvényes átverés – legális mérgezés,
az éjjeli vasfűrészelés, szálkákat a szembe köpködés,
az empátiával megbolondított semmibevevés –
nem bűn, csak csínytevés,
jóízű viccelődés, hiszen minden viszonylagos,
vedd komédiára, legott szórakoztatni fog,
……..ti, megvilágosultak, világfiak, ti tudjátok ezt,
nem én, a sötét proli.
……..A hízelgésbombát elsütöttem, hiszen
jó haver hírében állok, ez szerepem,
funkcióm, álarcom, játszmám, attitűdöm:
viszontviccelődöm.
……..Persze hogy nem komolyan mondom,
csak így emelkedettebb a hangulat,
szóbélyeget akasztok, nyálazok és ragasztok,
de nem fogom postára adni, publikálni,
legfeljebb a fészbuk zárt csoportjában lájkoltatom,
hogy mily kitüntetés ért – baráti szelfi
egy jóízűen elfogyasztott ínyenc löncs után,
láthatod a kiürült tányérokon:
ó, mennyi büfögő büszkeség,
laza méltóság, kieresztett nadrágszíj,
Barátaim!
……..Éljen a séf!
Éljenek a jó borok és a bőkezű szponzorok!
Ja, és a csajok.
Fiú, még egy kört abból a /a szponzor neve beírandó/.

……..Most kívül vagy belül vagyok?
Ez már a gyűlölet, vagy csak irigység,
proligőg, megvetés, siránkozás, frusztráció,
epeömlés, szómenés, grafomán manír,
unaloműző nyelvi játék, begőzölés,
renyheség, gyengeség, gyávaság,
halkított sikoly?
Mindenesetre nem normális dolog,
és nem is kell több ide:
bocsánatot kérek, Uraim.

……..Moralizálás ez itt? Kreatív átrendeződés,
hol mindenki mást csinál,
legfeljebb világnyelven megnevezhető
szakmákat űz, keményen dolgozik.
Ennek megfelelően kell átírni
a szótárakat hamarosan,
és újratölteni a lélegzetet.

 

Shopingolóknak
(Moralizálás)

Nem a hatása érdekel (kit érdekel?),
jól van-e megcsinálva, azt keressed,
ha nem csak pépes táplálékra vágysz,
mi tested-lelked kényezteti.

Színig töltött kosaradat, feszülő bőrödet
tömni nem akarom, nem is tudom,
nem ellátásban, szolgáltatásban utazom,
rózsaolajjal sem ápolom hiúságod sebeit.

Ilyen és ilyen anyagból ezzel a technológiával
van összerakva, gombnyomásra működik,
aztán elkopik, vagy beüt az erkölcsi amortizáció,
a mém, a brand, logó mögött egy szorongó egó.

Megesznek tárgyaid, minek
megtanulni működésüket:
ami ma érdekes,
holnap felesleges.

Nálad okosabb szakértők kiötlik,
mi szerintük hiányzik és kell neked,
egy másik halmazban te is így töröd fejed,
előléptetésre gyúrsz, fogadod a vállveregetéseket.

Emészt a gond folyton résen lenni, megfelelni,
körömszakadtáig, kifulladásig versenyezni,
ki mit kíván, kit és mit szeret: vibráló vágyakra
épül és leomlik a napról napra rafináltabb szerkezet.

Elkápráztat, elbűvöl, lenyűgöz a kirakat kínálata,
táplálja kisebbrendűségi érzésedet, a tudat,
hogy messziről kiszúrják és lecsapnak a lúzerekre,
és a szégyen, hogy kinevetnek, belehajt a célkeresztbe.

És ez nemcsak a tárgyakra áll,
hanem a minden sarkon csábító fesztiválra,
rájuk költöd maradék pénzedet:
egyszer élünk! örül az asszony és a két gyerek.

 

Eleje-vége megvan
(Három sor hiányzik)

Mennyi jóindulat kell ide:
szűz igét találni, egy ártatlan
mondatot kimondani,
hogy kezdődjék már a lét,

az üres, süket, torz erőlködésből,
álmatlan forgolódásból elég legyen,
ébredjen már az Isten,
és kezdjen el teremteni.



És még mennyi minden
elmulasztva, összecsapva, ráhagyva
az eszeveszett létezőkre.

 

(Illusztráció: A Pair of Fighting Cocks)

Csendes éjszaka; Előrelátható véletlenek

 

Csendes éjszaka
(Éjféli mondatok)

Meleg odúmból az elhagyott ólakhoz
évente egyszer kimerészkedem,
mintha pislogó fényt követnék,
elindulok jóakaratú embereket keresni.

Körös-körül a közepes ipartelep népe
varázsütésre felkerekedik, a kinyílt ég alatt
rendeződnek a foltok, vonalak, évente egyszer
összegyűlve mind egy irányba tartanak.

Aztán mint szorzótábla elkoptatott dallama,
éjszakába sóhajtott elhaló fohász,
a sugáron áthaladva a sötét dombtető
elnyeli az engedelmes vonulást.

Odavetett szavak, félmondatok maradnak:
Ki az? Ki maga? Nem ismerem, nem itt dolgozik,
én még új vagyok. Külföldre költözött.
Előbb fel kell hívni a főnököt.

Be se tette a lábát évek óta.
Mobilomat ő nyúlta le,
szóljon, ha megtalálja,
a címét nem adta meg?

Hagyjon békén, nincs időm emberekre.
Maga az adóhivataltól jött?
Hé, Noémi, ellenőrök,
itt egy álruhás tekes!

A kocsmában megtalálja
hosszában a pult előtt.
A piacon keresse, a halsütő mögött,
ha látott már drogkereskedőt.

A fürdőben, a Fórumon, meleg
haverja számát nem kéri el?
Maga is olyannak látszik,
hajléktalan vagy mi az isten, libsi.

Majd ha égő lámpa lesz magánál,
elhiszem, hogy embert keres.
Meghalt. Ne keresse! Nincs itt,
nem is volt. Hívom a biztonságiakat.

A keresés iránti igényt írásban kell benyújtani,
adok tollat, űrlapot, a fülke mellett
megtalálja digitális rendszerünket,
nyomja meg a megfelelő gombokat.

A szám a biztos vonal embertől emberig,
higgye el! Ha keresni akar egy másikat,
adja meg a jelszót, töltse ki a biztonsági kódokat,
várjon a kezelő jelentkezésére. (Stille Nacht)

Az ünnepi műsor után évek óta nincs buli,
néptelen a placc, a jászol, bezárt a tarka csarnok,
a dombtető felől távolodó paták kopognak,
egy asszony kutyáknak gyűjt csontokat.

Talán nem volt térerő, karbantartás miatt
üzemen kívül a műholdas adóvevő,
lejárt a folyóévi kedvezményes akció:
Ezen a számon előfizető nem kapcsolható.

 

Előrelátható véletlenek
(Készenléti állapot)

Reggel-este sor kerülhet igazoltatásra,
megérinthetik a válladat, megzörgethetik az ajtót:
ki vagyok, voltam, leszek?
Mi kérdezünk, ne kérdezzen vissza, DNS!

Nem kell, hogy pirongassanak,
táskám okos rejtekeiből veszem elő
az igazolványokat, hasznos kártyákat
az akciós kedvezményekkel együtt.
Megpróbálok nem remegni, közömbös
képpel rendületlen őrzöm méltóságomat,
fejbólintással jelzem készségemet
a szervekkel való együttműködésre.

Közös érdekünk, sejtjeink közé nehogy
beszivárogjanak bomlasztó vírusok,
felforgassák kiérdemelt nyugalmunk
organizmusát idegbérenc árulók.
Hiszen az erre rendszeresített közeg
védi az autonómiát, identitást,
egyszóval az egységesen szabad létezést,
bármi legyen is az, amit tisztelek.

Aki beleszületett, annak természetes,
vannak erre szolgáló, már örökölhető zsebek,
de én két világ határán szorongok,
izgulok, hogy valamit elfelejtek,
vagy elejtek és nevetséges leszek,
nehéz fejemmel elvétem az aktuális illemet,
az értéket és a rendet, a feljebbvalót,
a táplálót, a kedvem kereső szórakoztatót.

Sötét képemből ítélve folyton
a halálon jár eszem,
a mindenkit megillető,
előrelátható véletlenen,
a csak nekem kitáruló
nagy, szálkás kapun.

Pesszimizmusommal mintha
semmibe venném az egészség-
és szociálpolitikát, a gondoskodás egész
diszkréten humánus rendszerét,
mely leltárba veszi az elesetteket,
őrzési listán naponta átsorolja
az elengedhetőket, elhanyagolhatókat
és akik rászolgáltak, a VIP-eket.

Az, hogy saját halálra gondolok,
elvonja a figyelmet a többiektől,
elbizonytalanítja az igazoltatót,
arra kényszerítheti a szolgáltatót,
hogy rám törjék az ajtót,
ezért előrelátó udvariasságból
éjjel-nappal nyitva tartom magam,
és nem kérek a szokásos zárszavakból.

 

(Illusztráció: Irina Afonskaya: Dark blue hills)