Sánta Anita összes bejegyzése

Malvin

I. fejezet

melyben tisztázódnak a tisztázatlan körülmények

 

 

 

Malvin 1993. október 1-jén született. Aznap abszolút nem volt az időjárás őszies. Sütött a Nap úgy, mint augusztus végén és még a szaga is olyan volt a levegőnek.  A parkban a lakótelepi házak között gyerekek szaladgáltak, babakocsiban aludtak már a még béna újszülöttek és fecsegtek fölöttük önfeledten a 10 kilóktól megfosztott friss anyukák. Malvin még béna volt és az anyukája nem egészen szabadult meg a 10 kilóktól. Valószínűleg soha nem is fog. Malvin már a méhszáj kapujában úgy döntött, hogy az anyjának nincs joga több súlyvesztésre, mint amit ő maga okoz neki. Tehát az újdonsült anyuka annak örülhetett, amit már eddig leadott. Másra hiába várt.

Malvin nem volt nehéz szülés. Minden úgy alakult, ahogy annak lennie kellett. Majdnem minden. A fényesen zöldre festett falak között egyszer csak kidugta a fejét egy aránylag szép, de középszerű fej. Nem sírt, és nem csak ez adott okot az aggodalomra az ott lévők körében. Azt gondolták – mivel az ultrahang azt mutatta –, hogy kisfiú fog születni. De útközben valahol a baba elhagyta a fiúságát. Az anyuka sokáig azt gondolta, hogy akkor, amikor egy pillanatra megállt a méhszájnál, beakadhatott és ekkor következett be a malőr. Mindenesetre Malvin kislány lett. Az érdekessége a történetnek azon felül, hogy nem sírt – később talán azt is elárulom, hogy miért – az, hogy ha kisfiú lett volna, akkor is Malvinnak nevezték volna őt. És ennek is megvolt a maga oka. Az anyukának arra már igazán nem volt ideje a kórházba sietés, a vajúdás és a szülés között, hogy még a gyerek nevén is gondolkozzon, tehát megkérdezte az ápolónőt abban a pillanatban, amikor a gyerek is pihent benne a méhszájnál, hogy milyen névnap van ma? Az ápolónő először értetlenül állt, majd elmosolyodott és valamiért érthetetlen izgatottság tűnt fel a kifejezéstelen arcán. Malvin, hát Malvin nap – mondta. Mint utóbb kiderült, a macskáját hívják így és ez nagy ünnepség egy egyedülálló, harmincas ápolónő életében. Tehát így alakult a Malvin első pár perce a szülőszobában. A nevét egy macskáról kapta, ha fiú lett volna, ha lány.

Mindezek ellenére Malvin igen jó kisbabának bizonyult. Az anyuka felkészült ugyan a legrosszabbakra, de teljesen váratlan módon Malvin úgy viselkedett az első pillanattól fogva, mint egy magányos, harmincas ápolónő. Reggel 7-kor kelt, nem sírt, reggelizett, de csak annyit, amennyi előtte volt, de nem is hagyott meg belőle semmit sem. Mikor az ápolónőnek nincs dolga és ügyeletes, alszik. Malvin is aludt. És éjszaka is aludt. Nem ébredt fel. Édesanyja ezért úgy gondolta, hogy Malvin már elég nagy ahhoz, hogy éjszaka egyedül maradjon otthon, így ő elvállalhatott végre éjszakai műszakokat a cipőfűző gyárban, ami már 3 hónapja oly hiányzott az életéből. Anyuka minden este 9-kor indult el otthonról, miután Malvinkát megetette, megfürdette, bepelenkázta és lefektette aludni. Szépen lassan osont ki mindig az ajtón, nehogy felébredjen a baba. Ettől egyébként nem igazán kellett volna tartania, hiszen Malvin nem aludt, de azzal tisztában volt, hogy ezt kell mutatnia az anyukának, különben soha nem menne el otthonról. Malvin szeretett egyedül lenni otthon. Pláne este. Ilyenkor mindig a hátára fordult és nézte a felette pörgő játékot, amit az anyukája készített színes cipőfűzőkből. Próbált egy hatszöget kifeszíteni ezekből és minden egyes csúcsnál lelógatni egy cipőfűzőt, aminek a végét összecsomózta. Más gyereknek pillangók repdestek a feje fölött éjszaka, de Malvinnak cipőfűzők. Talán emiatt volt az, hogy Malvin nem félt a kígyóktól, sem az infúziótól. Ez azért fontos, mert Malvinnál egy igen ritka betegséget, Kozmosz-szindrómát állapítottak meg.

Azt mondják, hogy az ilyen betegek sokszor a születés pillanatát sem élik meg, de Malvin megélte és még ezután sok mindent átélt, de ki tudja, hogy mi járt a fejében.

 

 

(Illusztráció: Palmeri)