galamb

te a bal én a jobb szárnyát
fogtam meg a galambnak
recsegett ropogott majd
röpképtelen lett a jövőnk

hanahaki

mióta eltörtek a szárnyak
és nem érdekellek többé
virágok nőnek a tüdőmben
rózsák tulipánok nefelejcsek
az infúzióban kőolaj bugyog
sötét és ragacsos mindennapok
ritkuló emelkedők a monitoron

ma van a műtét napja
altatás előtt szirmokat köhögök fel
még így utoljára értünk
majd sötét lesz és sűrű csend

mire felébredek
virágmentes lett a tüdő
már nem szereti ugye
kérdezi a doki
már nem szeretem nem
csak a varrások szúrnak
mint a kiábrándulás

szabotázs

havi rutin volt az égés
ha fáztam mint jégcsap
felgyújtottam mindent

és volt merszem csodálkozni
azon hogy nem segítenek
pedig én locsoltam le
benzinnel a tűzoltóságot

önmegváltó

csontvázként remegek
a föld alatt két méterrel
rettegek a sírfosztóktól
nehogy megtaláljanak
és kifaggassanak

halványul bennem a hús
de nem hagyhatom
hogy megtaláljanak az ásók
erőt veszek magamon
és dörömbölni kezdek
kopp-kopp-kopp
kitörök a korhadó fából
reccs-reccs-reccs
sár zúdul koponyámra
mint dögbogár
elterülök a földön

idővel majd
visszanő a húsom
az indák és folyók
befedik csontjaim
idővel majd
legyőzöm az éjszakát
új szemekkel nézek
a vakító nap arcába

(Illusztráció: Travis Worden: Shattered Flower)