A reptéren

 

– Foglalkozása?

– Herc… ööö, heringvadász.

– Hol?

– Skóciában.

A kopasz határőr kinézett a fekete keretes szemüvege fölött a vele szemben ülő vörösesszőke fiatalemberre. Az az érzése volt, hogy ismeri valahonnan, de ez megszokott volt az ő szakmájában. Ezreket látott naponta, s már régen rájött, hogy minden nap van vagy száz olyan utas, akit mintha már látott volna korábban.

– Miért szeretne beutazni az Egyesült Államokba? – folytatta tovább az unalmas kérdések sorát.

– Új életet akarok kezdeni! – válaszolta teljes eltökéltséggel a hangjában a fiatal férfi.

A határőr felvonta a szemöldökét, s magában már nyugtázta, hogy na, ezt is küldheti vissza oda, ahonnan jött. Csak kevés az olyan bolond, aki turistavízummal érkezik, és erre a kérdésre nem azt a választ adja, hogy a Szabadság-szobrot szeretné látni. S ez meg itt őszinteségi rohamot kapott, amatőr.

– Nézze, fiatalember – folytatta volna a határőr, amikor kollégája belépett a helyiségbe.

– Figyu már, John, neked van még abból a zöld nyom… – majd félbehagyta a mondatot és tekintetét a fiatalemberre szegezte.

– Milyen zöld? – kérdezett vissza a kopasz határőr.

– Ki ez a férfi? – mutatott az asztal túloldalán ülőre.

– Valami heringvadász Skóciából, irtó hosszú a neve, itt akar új életet kezdeni, de majd nekifut újra, most igencsak megy vissza oda, ahonnan jött. Turistavízuma van. Na, milyen zöld nyomtatvány kell neked, Tom?

– Te, figyu már, nem lehet, hogy ez valami színész vagy sportoló, nekem olyan ismerős – súgta oda Tom a kollégájának.

– Nekem is az, de fogalmam sincs, hogy honnan. Sportol valamit, fiatalember? – fordult a férfi felé John, a kopasz határőr.

– Lovaspólózom – válaszolta szerényen a férfi.

– Akkor nem sportoló – súgta oda kollégájának John. – Játszott már filmben? – tette fel a következő kérdést, a lehető legközönyösebb hangnemben.

– Igen, az Elfeledett királyságban – válaszolta alig hallhatóan a vörösesszőke.

– Láttad? – fordult oda John Tomhoz.

– Nem tudom – vonta meg a vállát határőr kollégája –, talán abban volt az a frigyládás történet?

– Mondja csak, fiatalember, valami kincsről szól az a film? – igyekezett hivatalosan feltenni a kérdést a kopasz, mert már lassan túllépett a kihallgatás keretein, de annyira kíváncsi volt, hogy miért lehet mindkettőjüknek olyan ismerős ez a jelentéktelennek látszó férfi.

– Igen, a legnagyobb kincsről, a gyermekekről! – válaszolta türelmes hangon a férfi.

– Figyu már, John, abban nincsenek gyerekek!

– Igen, tudom, én is láttam azt a filmet.

– Járt már a Közel-Keleten? – tette fel hirtelen a szokásos kérdések közül a következőt a kopasz határőr.

– Nem, még nem – válaszolta nyugodtan a férfi.

A kopasz határőr kivette a férfi aktájából a vízumkérő papírokat és automatikusan a 11. oldalra, a külföldi utak felsorolásához lapozott.

– Itt a vízumkérőjében az áll, hogy már járt Afganisztánban – most másodszor is megfogtalak, gondolta John. Tom a háttérből figyelte az eseményeket és közben a nyomtatványok között kutakodott.

– Ez így van, uram, jártam Afganisztánban, de az nem a Közel-Kelet – a férfi továbbra is ugyanabban a nyugodt hangnemben válaszolt.

– Igaza van – lökte meg kollégája vállát Tom.

A kopasz határőrt nem lehetett könnyen feldühíteni, így a finom kioktatás sem zökkentette ki nyugalmából. Ismét lapozni kezdett a férfi vízumpapírjaiban és csodálkozott, hogy Skóciát vagy a heringvadászatot még véletlenül sem említette meg a férfi.

– Nézze, uram – kezdte volna mondani a visszautazási teendőket a kopasz határőr, amikor megszólalt a telefonja.

– Igen, uram, persze, máris küldöm – s még le sem tette a telefont, már fordult is a székkel együtt a háta mögött matató kollégájához. – Tom, siess a hetes kapuhoz, mert a londoni járatról valami csinos színésznőcske balhézik, hogy a férjét nem engedték át már egy órája, pedig ő Sussex hercege s az angol királyi család tagja.

A két határőr szinte egyszerre nézett az asztal túloldalán ülő férfira.

– Csak voltam Sussex hercege, s már nem vagyok tagja a királyi családnak sem, az is egy elfeledett királyság.

 

A szerző blogja: Link

A borítókép forrása: Link

Vélemény, hozzászólás?