Az EBTSZ (Európai Biokémiai Társaságok Szövetsége) 2005. július 17-én, Budapesten rendezett XXXIII. kongresszusán olyan dolgok történtek, amik örökre bevésték Budapest nevét a tudománytörténetbe. Persze, ahogyan az már lenni szokott, aznap még senki nem sejtett semmit: a budapesti konferencia tudományos és kevésbé tudományos résztvevőinek fogalmuk sem volt arról, hogy mi kezdődött el. A kongresszust Markus Strogowsky, az EBTSZ nagytekintélyű elnöke nyitotta meg. Kitűnő angolsággal beszélt a tőle pontosan elvárható dolgokról, miszerint az emberiség olyan korszakba lépett, melyben a tudomány (jelen esetben a biokémia) az emberek életminőségének ugrásszerű javulását fogja eredményezni, és így tovább, és így tovább. A beszámolók szerint Markus Strogowsky beszéde nem sikerült a legjobbra, az igazán emlékezetes esemény még váratott magára. Persze előbb Dobsai Árpád, a magyar tudományos miniszter tartott egy megnyitó utáni, annál azért hosszabb megnyitót. A miniszter tudatta a jelenlévőkkel, hogy a történelmet igazából mindig is a tudósok írták, csak mi, az egyszerű emberek (meg a tudósok) tanultuk azt, hogy a nagy, történelemformáló személyiségek a királyok, politikusok, hadvezérek voltak, pedig igazából mindig a tudomány hajtotta előre a világot, és ez így is lesz mindig, mondta Dobsai miniszter, és gyorsan elsietett, hogy megkoszorúzza a magyar szabadságharc egyik tábornokának emlékművét. Így már nem hallhatta ahogy Markus Strogowsky kitűnő angolságával méltatja Judith C. Nathony, a párizsi Pasteur Intézet 62 éves igazgatónőjének munkásságát, és átnyújtja neki az EBTSZ életműdíját. A professzor asszony a mintegy 1300 jelenlévő hatalmas tapsa kíséretében, arcán szerény mosollyal vette át a díjat, amit tanárainak, családjának, munkatársainak ajánlott, hiszen nélkülük soha nem kerülhetett volna még a díj közelébe sem. Majd immáron az EBTSZ friss életműdíjasaként kezdett bele életműdíjas előadásába. Judith C. Nathony valóban igen kiváló tudós volt, neve azonban mégsem forradalmi kromatin-szerkezeti kutatásaiért került be a tudománytörténetbe (és a hadvezérekkel teli történelemkönyvekbe sem). Hanem valami egészen másért. Az EBTSZ XXXIII. kongresszusának életműdíjas előadása az előzetes tervek szerint mintegy hatvan percig tartott volna, azonban Judith C. Nathony a kilencedik ábrájának kivetítése után, úgy a tizenkettedik percben egy elfojtott kiáltás hallatott, aztán némán kivonult a teremből. Azt nem tudni, hogy miért döntött a néma kivonulás mellett, igazság szerint másnap már senki nem gondolt arra, hogy mit érezhetett Judith C. Nathony. A Pasteur Intézet professzor asszonyának kilenc kivetített ábrája közül négyen, összesen hat darab nyíl jelent meg (nevezetesen: egy-egy nyíl volt a kromatin struktúráját bemutató ötödik, a hetero-, és az eukromatin szerkezete közötti különbségekkel foglalkozó hatodik, valamint a kromatin és a nukleáris mátrix kapcsolatát szemléltető nyolcadik ábrán, a kromatin fehérjéinek a génszabályozásban betöltött szerepét bemutató kilencedik ábrán pedig mindjárt három is), mind ugyanazzal a felirattal: hülyeség! A legelső nyíl olyan állításra mutatott, melynek nyilvánvaló hamissága nyilvánvalóan elírásból adódott, Judith C. Nathony mormogott valamit maga elé (a közelében helyet foglalók megesküdtek volna rá, hogy a professzor asszonyi szájból a következő mondat jött: „Elképesztő, hiszen a laptopomon nem is látszik, csak kivetítve!), majd kiváló érzékkel csinált könnyed tréfát az esetből. Ekkor még mindenki azt hitte, hogy Judith C. Nathony szándékosan ejtette ezt a hibát, és persze a nyilat a felirattal is ő rajzolta, mintegy ezzel is színesítve az előadását, így aztán az első nyilat, és Judith C. Nathony kommentárját hangos derültség fogadta. Annál kínosabb volt a csend a következő nyilaknál, mindegyik a professzor asszony saját kutatásaiból levont, a modern biokémia dogmatikussá vált állításaira mutatott. Hülyeség! Judith C. Nathony becsületére legyen mondva, hogy a kilencedik ábráig bírta, csak azután hagyta ott a nagytekintélyű Markus Strogowskyt és az EBTSZ XXXIII. kongresszusának mintegy 1300 tagú hallgatóságát. A teremben döbbenet, zavarodottság és hangzavar maradt. Egy fiatal szervező (valami olyasmit motyogott a mikrofonba, hogy a professzor asszony előadásának előzetes áttekintéskor az ábrákon nem volt semmi oda nem illő) kezéből Markus Strogowsky ragadta ki a mikrofont, mire a hangzavar némileg csitult. Az EBTSZ elnöke felháborítónak és elképesztőnek nevezte az esetet, majd az egész EBTSZ és külön a saját nevében bocsánatot kért a francia professzor asszonytól. Ezután a szervezésért felelős Dajka Sándor akadémikus, biokémia professzor nevezte botrányosnak és szégyenletesnek a történteket, és kért bocsánatot Judith C. Nathonytól az ország, a szervezők, az EBTSZ és külön a saját nevében. A hangzavar ismét teljessé vált: a résztvevők találgatták, hogy mi történhetett, a leendő előadók az ábráikat bújták, vajon nincsenek-e azokon is olyan nyilak, a szervezők fejvesztve rohangáltak: ilyen kis ország! ekkora konferencia! mekkora botrány! Néhányan kéjes mosollyal figyelték a magyar szervezők futkosását: micsoda rendezés! pompás konferencia! bezzeg, ha mi rendezhettük volna! Időközben visszaért az emlékművet koszorúzó Dobsai Árpád miniszter, a másnapi híradásokban nem szerepelt, hogy megtörtént-e a koszorúzás, avagy a miniszter a koszorúzás előtt (és így helyett) igyekezett vissza a konferenciára, felkapta az asztalon heverő mikrofont, és az egész tudományos világot lejáratni szándékozó arcátlan terrorakciónak minősítette az esetet, amely ellen azon nyomban föl kell venni a harcot!, mondta, és katonásan dobbantott. Az EBTSZ mosolygásra még képes résztvevői (sokan voltak) mosolyogtak ezen az erős túlzásnak tűnő kijelentésen. Az egész tudományos világot lejárató terrorakciónál egyes jól értesültek sokkal valószínűbbnek tartották, hogy a tudományos elismertsége mellett egyébként kiállhatatlan nőszemély hírében álló Judith C. Nathonyt személyes ellenfelei (két-három név is elhangzott) akarták lejáratni. Mások azt vélték tudni, hogy magát a nagytekintélyű Markus Strogowskyt akarta valaki (három-négy név is elhangzott) fölöttébb kellemetlen helyzetbe hozni, mivel, egészítették ki és erősítették meg ismét mások, Strogowsky ragaszkodott annyira Judith C. Nathony kitüntetéséhez, akinek kétségtelen tudományos érdemei mellett, tette teljessé a gondolatmenetet pár bennfentes, a legnagyobb érdeme mégiscsak az, hogy régebben gyengéd szálak fűzték Strogowskyhoz. Szóval alig vette valaki komolyan a miniszter látnoki kijelentését. Pedig pár nap múlva hasonlókkal telt meg a világsajtó. A budapesti szervezőket némileg megnyugtatta a hír, miszerint a fél órával később Madridban kezdődött Meteorológiai Világkongresszus megnyitó előadásán a budapestihez kísértetiesen hasonló események történtek (a madridi szervezőkbe minden bizonnyal azonos mértékű megnyugvást öntött a budapesti eset híre). A magyar szervezők, bizonyságát adva annak, hogy a tudomány művelői mennyire fontosnak tartják az újonnan szerzett ismeretek szabad áramlását, önzetlenül, egyetlen árva percig sem tartották vissza eme értékes információt, rögvest tájékoztatták az EBTSZ még jelenlévő résztvevőit. A másnapi san diego-i Magfizikai Világnapokon, az osakai Embriológiai és Őssejtterápiás Konferencián, a buenos aires-i Fertőző Betegségek Világkongresszusán, a július 19-én megnyitott san fransisco-i Amerikai Daganatterápiás Napokon és a Londonban négy nap múlva kezdődött, a Föld klímaváltozásáról tartott tudományos konferenciákon megismétlődtek a budapesti és a madridi események. Minden előadó ábráin nyilak jelentek meg hülyeség! felirattal. A legtöbb előadás félbeszakadt, kínos magyarázkodásokba torkollt, vagy bohózattá fajult. Ezen történések utólagos ismeretében igencsak furcsának tarthatjuk, hogy miért lepte meg annyira a tudományos (és nem csak a tudományos) világot, amikor a Nature július 22-én és a Science július 23-án az interneten és nyomtatott formában megjelenő legfrissebb számaiban 389-szer, ill. 423-szor jelent meg a nyíl. Azt hiszem, ez tulajdonképpen teljesen várható volt. A nyíl előfordulása július 17-e után igen gyakorivá vált, de jellemzően a tudományos életre koncentrálódott. Szinte az összes tudományos (és csakis a tudományos) konferencián kivetített ábra, és valamennyi július 17-e után megjelenő tudományos folyóirat internetes és nyomtatott formája tartalmazta a hülyeség! feliratú nyilat. A nyíl hallatlan következetességgel az ábrákon kizárólag az előadáson való kivetítés pillanatában, a folyóiratokban pedig csakis a web-re való feltöltés után, ill. a nyomtatott példányok kézhezvételekor jelent meg. Viszont (az egyetemi hallgatók legnagyobb bánatára) megkímélte az egyetemi előadásokat és tankönyveket; valamint az intézeti referátumokat, és persze a beszélgetéseket. No meg minden egyebet is. A The New York Times példátlan, világméretű tudományellenes terrorakcióról beszélt. E véleményen volt a The Washington Post is, és a titkosszolgálatok felelősségét firtatta. A Financial Times szerint a nyíl a tudományos élet teljes bénultságát okozhatja; a szerző a károkat dollár százmilliárdokra becsülve a világgazdaság elhúzódó recesszióját jövendölte. A Frankfurter Allgemeine Zeitung száraz tényként közölte, hogy a következő hetekben világszerte 59 jelentős tudományos konferencia marad el. A Le Monde felszólította a világ országait, hogy nemzetközi összefogással derítsék ki, hogy honnan jött a nyíl és mit akar, milyen hatással lehet az emberiség fejlődésére. A Blikk csak két okot tartott elképzelhetőnek: ha nem egy óriási hacker vicc az egész, akkor a nyíl minden bizonnyal az Antikrisztus eljövetelét jelenti. A Kurír felállította a nyíl horoszkópját és megállapította, hogy az a kissé fallikus alakját meghazudtolva csakis nőnemű lehet, szereti az állatokat, sajnos az embereket már kevésbé, sőt, a tudós embereket kifejezetten utálja (ennek oka a Kurír szerint ismeretlen), mindenesetre a csillagok állásából egyértelműen kiolvasható, hogy a nyíl komolyan veszélyezteti az emberi faj fennmaradását. Tudósítások, riportok, elemzések, publicisztikák, összefoglalók tízezrei foglalkoztak a nyíllal, minden más téma háttérbe szorult. Ritkán (legjobb tudomásom szerint sohasem) fordul elő, hogy egy napilapban megjelenő publicisztika bekerül a tudománytörténetbe, azonban július 31-én ez történt: a Chicago Tribune aznap reggeli számában James Coltright, fiatal amerikai publicista föltette a következő kérdést: mi van akkor, ha azok az állítások, amelyekre a nyíl mutat, tényleg hülyeségek? Pár nappal később a China Today angol nyelvű kínai portál mutatta be Wang Choapung munkáját, amelyben a kínai doktorandusz hallgató 65, a nyíl által hülyeségnek aposztrofált állításról bizonyította be, hogy azok tényleg hamisak, minden kétséget kizáróan hülyeségek. Ezután mind több és több nyílról bizonyosodott be, hogy valóban valótlan állításra, következtetésre, tényre, adatra mutat. Igazi tudományos áttörésnek számított a német Susan Ramoner közleménye (Science, szeptember 18.), mely csupán 46 olyan egyszerű állítást tartalmazott, melyekről világosan eldönthető, hogy igazak, vagy nem igazak (pl.: Susan Ramoner nő nemű, Susan Ramoner férfi, Susan Ramonernek van lába, Susan Ramonernek nincs lába). A közleményben 23 nyíl jelent meg, mégpedig csakis a Susan Ramoner által várt helyeken. Ettől kezdve nevezték a nyilat Hülyeséget Megmutató (HM) nyílnak (az eleinte használt Nathony-nyíl elnevezés hamar kikopott a köztudatból). Jó pár újabb bizonyító jellegű közlemény után egyre több tudományos lapban jelentek meg Susan Ramoner közleményét alapul vevő (Ramoner-módszer) publikációk, melyek immáron tudományos kérdésekkel foglalkoztak. És az eredmények igazolták a módszert, a tudomány lendületes fejlődésnek indult. Lassan a szkeptikusok is kénytelenek voltak elhinni, hogy a nyíl csak a valótlan állításokat bélyegzi meg. Új korszak köszöntött a világra. A The New York Times a tudomány világméretű fellendüléséről írt, mely az emberiség sosemlátott jólétét alapozhatja meg. Ezzel teljesen egyetértve a The Washington Post szorgalmazta, hogy az egyetemek sokszorozzák meg a tudománnyal foglalkozó szakemberek képzését. A Financial Times szerint a nyílnak köszönhetően valóságos tudományos reneszánsz indul meg, mely a világgazdaság minden képzeletet felülmúló szárnyalását fogja eredményezni. A Frankfurter Allgemeine Zeitung közölte, hogy a következő hetekben világszerte 348 jelentős tudományos konferenciát tartanak. A Le Monde felszólította a világ összes kutatóját, hogy erejét megfeszítve dolgozzon, árasszák el a Ramoner-módszernek megfelelően írt tudományos közleményekkel a világot. A Blikk szerint a nyíl kinyitotta a Paradicsom kapuját, az emberiségnek már csak be kell lépnie. A Kurír legfrissebb HM nyíl horoszkópjából bárki megtudhatta, hogy a nyíl annyi pozitív energiát és jóságot sugároz az emberekre, hogy attól egyszerűen nincs is több. Az emberek kiragadták a tudomány fogságából a nyilat: A HM nyíl hülyeség! feliratával baseball sapkák, pólók, labdák, hamutálak, kitűzők, stb., stb., stb. millióin jelent meg, visszapillantó tükrökön fityegett, kortárs szerzők verseiben, zenekarok szövegeiben bukkant fel, a londoni Pen Club az év drámájává választotta Henry Brock kitűnő, HM című drámáját, egy Joseph Bertacca nevű férfi pedig megalapította a HM NYÍL Egyházát. 2005-ben a Time a HM nyilat választotta az év emberének. 2006. július 17-én, a HM nyíl megjelenésének évfordulóján, hatalmas méretű ünnepi konferenciát rendeztek a nyíl születésének városában: Budapesten. Ahmut Romille ENSZ főtitkár rövid beszédében kifejtette, hogy mi mindent köszönhet az emberiség már eddig is a nyílnak, majd Dobsai Árpád Magyarország miniszterelnöke mondta el némileg hosszabb beszédében, hogy mi mindent köszönhet a miniszterelnök országa a nyílnak. Ezután Markus Strogowsky, a WHO frissen kinevezett főigazgatója beszélt arról, hogy ilyen tendenciák mellett 2020-ra a világból eltűnhet a szegénység, a fertőző betegségek, legyőzhetővé válhat a rák, a Parkinson és az Altzheimer kór, megszűnhet a környezetszennyezés, és így tovább, és így tovább. Markus Strogowsky után Dobsai Árpád, a WHO HM nyíl az emberiség szolgálatában elnevezésű tagozatának igazgatója, az EBTSZ nemrég megválasztott elnöke, tudományos összefoglaló előadása következett, melyben a 2005. július 17-e és 2006. július 17-e között a HM nyílnak köszönhetően felfedezett tudományos eredményeket, és azok máris megvalósult, ill. várható áldásos hatásait összegezte. A résztvevőkben némi rosszérzést keltett, hogy egy éve ez volt az első tudományos előadás, amelyben nem jelent meg a nyíl. Dobsai Árpád mindezt annak tudta be, hogy előadása tévedésektől mentes, tökéletes volt; nagy megelégedettséggel fogadta a tapsot. Hamarosan azonban Dobsai Árpád is gyanút fogott, ugyanis a következő előadó (Lévay Sándor András akadémikus, biokémia professzor, főszervező) ábráin sem jelent meg a nyíl. A szervezők közben értesültek arról, hogy a budapestivel párhuzamosan rendezett konferenciák közül egyetlen egyen sem mutatkozott a nyíl. A HM nyíl soha többé nem jelent meg. Újra új korszak köszöntött a világra. A világsajtó értetlenül állt a történtek előtt: okokat, miérteket keresett, felelősöket követelt, reményvesztett jóslatokba bocsátkozott – most eltekintenék ezek unalmas felsorolásától. A Newsweek szerint tökéletesen fejezte ki az emberiség tragikus életérzését Luis Frances Collado, angol-portugál festő Szögletes című absztrakt képével (2006, Tate Gallery, London). A képen hosszú, szögletes vonal ágazik ketté: felső folytatása erősen le van satírozva, de kivehető, hogy itt az addig szögletes vonal elsimul, hullámossá válik; az alsó folytatás továbbra is hosszú és szögletes, egy labda „gurul” rajta. 2006-ban a következő, talán még említésre érdemes események történtek: a sportolók, énekesek, színészek arcai visszavették a hatalmat a kitűzőkön, pólókon, labdákon, hamutálakon, a búskomor kortárs szerzők verseiben még jó darabig tartotta magát a nyíl, a zenekarok szövegeiből viszont teljesen kiveszett, Henry Brock újabb kiváló drámája (Eltűnés) sajnálatos módon kiesett a londoni Pen Club látóteréből, a HM NYÍL Egyháza pedig a nyíl újbóli eljövetelét kezdte hirdetni. Egyesek azt mondogatták, hogy az emberiség csak álmodta a HM nyilat. És az élet lassan visszatért a régi kerékvágásba.

* * * * * * * * * * * *

3108. (földi időszámítás szerint) – Hát ez itt meg micsoda?! – kiáltott fel Yank, aki a gépházban ücsörgött, mert itt volt elég meleg, hogy a számítógépét üzemeltethesse. Yank előtt egy lapos üvegtálban lepényhalszerű élőlény úszkált. A hal uszonyához valószínűtlenül nagy tulipán virágszirom hártyaképernyő csatlakozott. A képernyőn egy teljesen közönséges exponenciális felfutású grafikon volt, a tudományos közlemények számát ábrázolta a Földön eltelt évtizedek függvényében. Az exponenciális görbe egyik szakaszán furcsa, hatalmas kiugrás látszott, melyet apró nyilacska külön is jelzett. Yank, bár gondolati úton is tudott volna érintkezni a hallal, rátette a csápját a hal szemére és bekeretezte, majd kinagyította a grafikon furcsa részét. – Yonk, gyere ide! – szólt Yank társának, aki épp a gépház ajtaja előtt ment el. – Mi az? Mit nézel? – kérdezte Yonk. Yank eltorzult fintort vágott. – Tudod, hogy rám bízták ezt a baromságot! Meg kell vizsgálnom ennek a kihalt fajnak a történelme során keletkezett összes gazdasági, szociális és tudományos eredményét. Tiszta statisztika az egész! Yonk tréfásan közbevágott: – És azért hívtál ide, hogy átvegyem tőled? Ne is számíts rá! – Ugyan, hagyd már… Inkább nézd meg ezt a grafikont! – Miért, mi ez? Yank ránézett a képernyőre, a grafikon visszaugrott az eredeti méretére, s most a teljes időköz látszott. – Ez az ábra mutatja a faj tudományos fejlődését. Látod, az elején elég laposan halad, majd a kihalásuk előtt pár száz évvel hirtelen meglódul, és erősen emelkedik… – Mi ebben az érdekes? – ásított Yonk. – A miénk is valahogy így nézhet ki. – Áá! Nem ez a fontos! – mordult fel Yank. – Nézd ezt a részt földi időszámítás szerint 2000 környékén! Yonk guvadt szemmel meredt a képernyőre. – Nagyítsd csak ki! – kérte Yankot. Most már havi bontásban látszott a kérdéses szakasz: a megfelelő statisztikus zajjal terhelt, emelkedő görbe egyszer csak megtört, és vagy 100 pontot esett, majd pár hónap után megint emelkedni kezdett, de sokkal magasabbra ugrott, mint ahonnan elindult. Maximumát körülbelül egy évvel az első törés után érte el, aztán exponenciális lecsengéssel elérte a törésnek megfelelő értéket, ahonnan a változás előtti pontsorozatnak megfelelően haladt tovább. – Ennek az egyéves periódusnak az okát még könnyen meg lehet magyarázni. – ecsetelte Yank. – Biztos valami háborúval kapcsolatos hirtelen fejlesztés történt, majd a sok haláleset miatt ez a fellendülés megállt, és a háború végével szépen folytatódott az egész tovább, ahogy azelőtt volt. – Igen, ez lehetséges. Én is hallottam, hogy sokat háborúskodtak, és az utolsó a vesztüket is okozta. Bár legalább a bolygójukat megkímélték, nem úgy, mint a calterienek. – Csak egy valami nem stimmel. Mi a fenét keres itt ez a nyíl a grafikonon, és pont a kérdéses időpontban? – Micsoda? Azt nem te tetted oda? – kérdezte Yonk. – Dehogy! – Azt hittem, ezzel akarod felhívni rá másnak a figyelmét. – A francokat! Amikor elkezdtem elemezni az adatokat már ott volt. – Hogy a fenében? – Na ez az, amit én sem értek. – Várj csak! – kiáltott fel Yonk. – Ezen a nyílon van valami írás! Ráadásul a helyiek egyik nyelvén. El tudod olvasni? – Tényleg! – nézte meg jobban Yank. – Hmm… – És? Mit ír? – kérdezte Yonk izgatottan. – … ez … ez … hülyeség! – …