vörösfenyők szürkületkor; jótanács

 

vörösfenyők szürkületkor

egy nyakszirt és az erdő
valaki az erdőben
a fejet hátulról, fölülről látjuk, a kép alján
vörösfenyők szálai és néhány tiszafa
állandó nyugalom, állandó veszély

hirtelen fekete alakok a fák mögött
elővillannak, de az már egyben az eltűnés is
lehet-e valamit csak az eltűnés pillanatában látni?
olyan röviden, hogy épp csak a létét érzékeljük, semmi mást
felismerés nélkül, pusztán, hogy valami: volt
mennyi az a minimum idő, ami a szemnek kell, hogy a létezést mint szétpukkanást (elővillanást és elvillanást) érzékelje?

az elővillanások és eltűnések fekete síkidomok
nagy, lapos lapok
nagyobbak, mint egy ember
végtelen sebességgel mozognak a fák közt
és ha szélesebbek is, mint egy vörösfenyő-törzs, mégis el tudnak tűnni mögötte

aztán emberek felülről
sokan vannak, nagyon elfoglaltak
talán keresnek valamit
talán azt az embert keresik, akinek tarkóját az első képen láttuk
és aki nem látja őket
miközben velük van tele az erdő

alkonyatkor a vörösfenyő-erdőben nincs fény
a fák a fény, a törzsek
erőt vesz rajtam a látási zavar
a sok egyforma rőt függőleges felszeli a képet
a tompa fényt mintha mindig lejjebb és lejjebb tekerné valaki
soha véget nem érő folyamat
a szemem szinte fáj
miközben épphogy elővillanó fekete síkidomok bukkannak el
halak
a vörösfenyő-erdő vörösebb, tehát szürkébb, mint bármely másik erdő alkonyatkor

aztán mindig eljön a pillanat, amikor az ember elkezd sietni kifelé
megszaporázza a lépteit, főleg, ha úttalan utakon megy
botladozva gyorsít dobozhangú, hengeres üregeken át, amikben egykori fák alusszák vízszintes álmukat
egyik a másik mellett, a rakoncátlan földben

 

jótanács

A rendkívülit a megszokottba betagozni
ne próbáld.
Ne fogalmazz.
Semmilyen módon.
Ne mondj semmit.
Köszönömöt végképp ne.
A köszönet már benne van abban, hogy megtörtént.
Veled.
Ne hálás légy: örülj.
Szívből.
És az egész mindenből, ami vagy.
És ha ez kifelé törekszik és láthatóvá akar lenni: engedd.
És menj vele.
Ki.

 

(Illusztráció: Lucas Jmieff: Ode to Larch)

Vélemény, hozzászólás?