Téli ébrenlét

 A domboldalra szarvasok jönnek.
Füvet találnak a hó alatt,
rágásuk neszét felszívja a délután.
Patanyomaikat cinkék figyelik,
drótháló feszül a völgyben,
kakaskukorékolás.
A viadorok tudják, kinek hol a helye.
„Háza” elé kötnek minden kakast.
Raklapok alá húzódnak a vihar elől,
addig mehetnek, amíg enged a lánc.
Csak hangjuk nyúlik át a négyzetmétereken,
megtelik vele a fakéreg.
Berezegnek a gallyak,
csupán a kerítés hallgat úgy,
mintha őt csípnék halálra minden viadalon.

 

A fiúk

Taréjunkra fagy a januári reggel.
Tegnapi nyomaink a havon.
Hajnali három után előjövünk házainkból,
nem zúdult le újabb hidegség.
Mikor nyakunk a sötétségbe nyúlik
tojókról álmodunk.
Kiállunk az elképzelt fényre.
Ölnénk, de visszahúz a lánc.

 

Darázsmagány

Ellazulunk a napsütésben,
hallgatnak riválisaink.
Tollászkodunk, mintha tavasz lenne.
Miután a szépítkezés abbamarad,
nyakunk kiegyenesedik,
tollas minaret.
Követjük a darazsak röptét.
Ahogy kimerészkednek a fényre
csápjaik elérik a dróthálót.
Utánuk indulnánk,
a feszülő láncszemekbe
tojók arcát képzeljük,
ahogy szárnyuk fölemelkedik,
és a hátsóudvari nyárban
szöcskéket hajkurásznak.

 

(Illusztráció: Safarova Sabina: Cockfight)