Címke: tudomány / kritika

Az Enns folyón innen és túl (Bene Zoltán Rózsasándoráról)

A modernitás ellen lázadók nem feltétlenül múltból ittmaradt kövületek, hanem maguk is eleven részei, sőt a Bene-regény alapján azt is gondolhatjuk, aktív formálói a modernségnek.

Ebben a zavarba ejtő műfajú, letehetetlenül mulatságos, nem is a történelmi betyárokat, hanem a mitikus betyárságot középpontba állító regényben Rózsasándor először nem is lovon, hanem vonaton bukkan fel. Nincs egyedül, vele utazik egy gömbölyded, köpcös betyár is: Panzasándor (!), a hűséges fegyverhordozója. És Rózsasándor később sem marad egyedül – a pusztába „zárva” – jó cimborái, Csonkaferencz, Veszelkakoma, Tombáczgyerök a XIX. századi modernitás majd minden anomáliájáról tudósítanak. Így aztán falusi szegénylegények, Pandúrsándor (lehetne akár Labancsándor is) esküdt ellenségei szörnyülködnek az amerikai feketék kirekesztésén, a Monarchia más népeinek elnyomásán.
Egy szögedi kocsmában így elmélkednek a betyármítosz történelmi hátteréről:

„– Azt állította, az Óperencia nem egyéb, mint az Ober Enns, azaz az Enns folyón túli vidék. A legtöbben, köztük mi ketten, elfogadtuk a logikusnak tűnő magyarázatot, Rózsasándor azonban azt mondta…
– Ha azonban én, teszem azt – vágott közbe Panzasándor – Nurembergából szemlélem a világot, a mi országunk az, ami az Enns folyón túl van…
– És ezzel vitatkozni lehetetlen volna – tódította Csonkaferencz.
Panzasándor újabb ibrik boritalért kiáltott, aztán nekiszegezte a kérdést a társának.
– Minden attól függ, honnan szemléljük?
– Viszonylagos a világ – tudálékoskodott Csonkaferencz – Viszonylag jó nekünk a császár birodalmában, viszont sokkal jobb lenne a saját országunkban.”

A betyár szó egy olyannyira lefordíthatatlan hungarikum, hogy még a szótárakban is – legjobb esetben – körülírással találkozunk.  Cowboy lenne a betyár? Vagy rabló? Népi szabadságharcos? Ezt a sajátos körül-írást, a számtalan intertextus játékos felvillantását maguk a társalgó betyárok végzik el ebben a különösen szellemes és szórakoztató regényben. A betyárok képviselte „magyar ügy” mögött – Pandúrsándor, népemnek nyúzója és más hasonlók mögött – felsejlik nemcsak a magyar, hanem az emberi autonómia törékenysége.
Így a sok intertextus, „párhuzamos történet” révén a délibábos magyar puszta – Rózsasándor és Pandúrsándor összecsapásainak helyszíne – tényleg Petőfi pusztája lesz, a szabadság helye, ahol a „népek” (lázadók, elnyomottak kisemmizettek) találkoznak – ha a valóságban nem is, de legalább álomban vagy kocsmai beszélgetésben. A megidézett hősök (sokszor popkulturális ikonok, mint Dr. Acula) egymás mellett élnek, mint a délibábok vagy a kísértetek.
Bene Zoltán betyárjai jó fiúk. Nemcsak igazságosztó mesehősök, ikonok, hanem nyitott, érzékeny, a saját sorsukat is többféle nézőpontból látó regényalakok. Rózsasándor színházba jár, Panzasándor álmában spanyolul beszél, mert hiszen Don Quijotét kísérgeti Kasztíliában. Ezek az autonóm, gondolkodó „betyárok” felvillantanak valamennyit a spontán polgárosodás (jobbágyfelszabadítással és nemzeti függetlenséggel együtt megvalósuló) lehetőségéből is, amelyet a szabadság bukása akasztott meg – talán ama bizonyos „kidőlt fa” a legelső történetben. A hajdani 48-asokból 49-esek lettek, azaz saját életidejükből kihullott szegénylegények – vagy éppen Rózsasándorhoz hasonló mitikus hősök.
Ez a zavarba ejtően színes regény nagyon sok értelmezési lehetőséget kínál, és a műfaji besorolást is bizonytalanná teszi. Olvasható olyan szórakoztató magyar ponyvaként, amelyet Móricz Zsigmond akart a történelmi Rózsa Sándor alakja köré kerekíteni. De tekinthetjük egy olyan Don Quijote-parafrázisnak, amely a Cervantes-mű – egy szintén igen bonyolult, az emberi reflexiót barokkosan problematizáló szöveglabirintus – politikai utalásait bontja ki. A Bene-regény amúgy nemcsak a spanyol barokknak vagy a magyar népiességnek, hanem a kortárs magyar prózának is görbe tükröt tart.  A pikareszkregény-forma, a sok átgondolt társadalmi és politikai utalás lehetővé teszi, hogy akár történelmi regényként olvassuk. Egy igen eredeti történelmi regénynek, amely a mitikus történelmen keresztül láttat valóságos történelmi-társadalmi törésvonalakat.
Én amúgy egy kilencéves kislánynak olvastam fel a regényt fejezetenként. Ő igen sokat derült a harcoló délibábokon, a bajuszra akasztott vödrökön, a számtalan betyárpárbajon. Szerinte ez olyan mulatságos és agyafúrt regény, mint az Alíz csodaországban – csak nem lányokról szól.
És szerinte nagyon jó, hogy „fiús dolgokon” is ennyit lehet nevetni.

16117447_1701093173554483_931295926_n