Az embereknek, akik folyton az örökkévalóság után áhítoznak, vagy éppen értelmetlennek érzik az életüket, jól esik arra gondolniuk, hogy a tiszta szellemi, égi lények az ő életükre vágynak, az érzékelésükre, ami nekik, angyaloknak nem adatott meg. Jó arra gondolni, hogy a véges emberi életnek is vannak olyan értékei, amelyek irigylésre méltók. Amiért még az angyalok is meg/leesnek. Ezt a pszichológiai gyökerű, teológiai kérdéseket is felvető emberi fantáziát mind az európai művészfilm, mind a hollywoodi filmgyártás feldolgozta. Az angyalok a filmes fikcióban akár még egy olyan helyen is képesek földre zuhanni a körte ízéért, az esőben való elázásért, a bőr érintéséért, egy csókért, mint a nyolcvanas évek kettészakított, a háború nyomait őrző Berlinje, Európa egyik legnyomasztóbb helye. Mindez történik egy 1987-ből való fekete-fehér/színes filmen, ami már önmagában is lehangoló: ez a Berlin fölött az ég, Wim Wenders alkotása. Egy szerelemből emberré váló angyal története. A story a hollywoodi feldolgozásból (Brad Silberling, Cityof Angels) is ismerős, és talán onnan még ismerősebb, hiszen ott válik igazán szerelmi történetté (az más kérdés, hogy az angyalok és földi asszonyok szerelméről már a bibliai apokrif, Énoch könyve is említést tesz az angyalok bukásának okainál). Az 1998-as remake rendezője stílszerűen Los Angelesbe, az angyalok városába helyezi át a történetet, és így a címadáson sem kell hosszasan gondolkodnia.

Úgy látszik, már csak a címekből is, hogy ezeknél a filmeknél nagy jelentőséggel bír a hely, a város, ahol a transzcendencia, az égi lények világa találkozik az emberekével. Az egyik helyszín a történelemmel terhelt európai nagyváros, ahol a rendező szerint a háború után munkanélkülivé vált őrangyalok tevékenykednek, vagy inkább csak úgy bolyonganak. A másik helyszín, az Egyesült Államok második legnagyobb városa spanyol ajkú alapítóitól örökölt nevében (eredetileg: El Pueblo de Nuestra Señora la Reina de los Ángeles del Río de Porciúncula, magyarul: „A mi úrnőnknek, az Angyalok királynőjének faluja a Porciúncula folyón”) hordozza az égi lények potenciális jelenlétét. Los Angeles egy óriási agglomeráció, amely számos, a filmekből is ismert, filmiparral kapcsolatos városrészből áll: Hollywood, Beverly Hills, Santa Monica, Pasadena stb., magas épületei csak a központban, az üzleti negyedben vannak, hiszen földrengés sújtotta városról van szó. Domborzata az óceánparttól a hegyekig terjed – az életút-lehetőségek szinte korlátlanok. A luxus és a szórakozás fővárosa, de a film tanúsága szerint tele van boldogtalan emberekkel, akiknek szükségük van a csodára.

Az angyalok mindkét filmben magas épületekről tekintenek le az emberek világára. A Berlin fölött az éga címben jelzett látvánnyal indít, ugyanis felhőket látunk, majd egy szemet egész közelről, rögtön utána madár-, azaz angyaltávlatból a város utcáit, épületeit. Ezután meglátjuk az angyalt, kezdetben szárnnyal, majd a szárnya eltűnik. Újra az utcát látjuk, most közelebbről, az emberek jobban kivehetőek. Már tudjuk, hogy a nézőpont az angyalhoz köthető. Ekkor az utca emberei (a gyerekek) is visszanéznek: látszik, hogy az angyal egy csonkatornyú templom tetején áll. A következő kockákon az emberek nem fentről, hanem egész közelről látszanak, és belső monológjuk hallatszik. Közben a kamera leköveti egy madár mozgását, majd egy repülőgépét, amelynek fedélzetén a következő pillanatban magunkat is találjuk. Az angyal, a madár és a repülő izomorf motívumai sorban követik egymást, szárnyaikkal mintegy teljesen birtokba véve az eget a város felett. Innen újra a ködös városkép tárul elénk fölülről, majd folyamatos közelítéssel tekintetünk betéved egy tömbház ablakán és ott körbejár, ismét a belső monológokat hallva. Egy beteggel együtt száguldunk kórházba a mentőautóval, az égi mozgások után a földön is elképesztő gyorsasággal haladunk. A gyors mozgás végül leáll. Két angyalt látunk ülni egy autóban, akik arról beszélgetnek hosszasan, hogy mi figyelemreméltót láttak az emberek körében. Az amerikai remake ellenben a földről indít. Az angyalt szolgálat közben pillantjuk meg először, egy haldokló kislány betegágyánál, akit végül kézen fogva elvezet a fényre. Ezután az eredetiből ismert angyal-angyal párbeszéd jelenete következik, de a Los Angeles-i angyalok egy közlekedési tábla tetején teszik mindezt. Majd a gyors kameramozgás bejárja a várost, a legkülönfélébb magas helyeken mutatva meg az angyalokat (felhőkarcolók teteje, Hollywood felirat stb.). A két városi miliő gyökeresen különböző. Berlin a fent leírt kezdéstől eltekintve lassú (ezt húzza alá a narráció is, a ráérősen, elmélkedve alámondott irodalmi betétek), elcsigázott, sötét, míg Los Angeles pörgős, színes, amilyen a hollywoodi filmek nagyvárosa lenni szokott.

A Berlin-film kezdőképei:

A Berlin fölött az égben nagy szerepet játszik a város tere, jelképes helyei. Ezért is meglepő, hogy az angol címből kimarad a városnév, és a hangsúly az elvágyódásra terelődik át (Wings of Desire). Berlin egy elpusztult, éppen alakuló, újjáépülő városként jelenik meg. De mintha ez az újjáépülés nem kecsegtetne semmilyen reménnyel, jobb jövővel. Az idős úr, akit az egyik angyal a könyvtártól követ, a Potsdamer Platzot keresi, amely a város egyik legfontosabb közlekedési csomópontja volt egészen a második világháborúig. A lerombolt teret 1990 után teljesen újjáépítették. A film idején tehát még nem kezdődtek el az építkezések, a kávéházakra, üzletekre emlékező férfi csak egy elhagyott, graffitivel teli falakkal körülvett teret talál. A többi megmutatott tér is sivár, egyhangú: tömbházak, sínek, bozótosok, leomlott régi épületek, a semmiben álló reklámtáblák. Ironikus és lehangoló, hogy az angyalok többször a Kétszárnyú Győzelem emlékművén pihenve tűnnek fel, mely a Győzelmi Oszlop tetején áll, és a nyolcvanas évek közepére restaurálták a háború után. A város egyéb képeit végignézve ugyanis nyoma sincs győzelemnek, a fekete-fehér kockákon elveszik az arany emlékmű csillogása.

Berlin fölött az ég – részlet, amelyben fontos szerephez jut a város tere:

A városban érdekes módon az angyalok egyik kedvenc helye a könyvtár, mindkét filmben. Valahogy a könyvek, ezek a szellemi termékek tudnak kapcsolatot teremteni a két világ között, létezésük megmutatkozhat egymásnak, ahogy Maggie (a Meg Ryan alakította doktornő) és Seth (a Nicolas Cage alakította angyal) számára is a Hemingway-könyv egy fontos kapcsolódási pontot jelent. Seth szerint Hemingway „sosem mulasztja el leírni a dolgok ízét”, s ezáltal az angyalok is ízelítőt kapnak az érzékelés szépségeiből.

Az Angyalok városában a könyvtári találkozó után hozza meg Seth a döntést, hogy lezuhan:

A Berlin fölött az ég egyik könyvtárjelenete – az angyal hallgatja az emberek olvasás közbeni gondolatait:

 

Az Angyalok városában minden eltűnik az eredetiből, ami egy könnyen emészthető, kerek történetbe nem illeszthető logikusan és hatásosan. Seth dilemmája jól kidogozott, minden ekörül forog. Angyalként segítő szerepe van az emberek életében, valamint örökkévalósága, emberként viszont a testi élvezeteket, az érzékelés különböző formáit is kipróbálhatja (legfőképpen a szerelem érzését), amely nélkül nem érzi teljesnek életét. Seth története lerázza magáról a város történelmének terhét, ő csak a saját döntéséért felelős, de egy mély filozófiai-teológiai kérdésben, test és lélek viszonyában kell állást foglalnia. Maggie tragikus halálával az is bebizonyosodik, hogy nemcsak a szerelem, hanem az egész földi, testi élet kedvéért megérte lezuhanni. Wenders filmjében a dilemma nincs így kiélezve. Az angyalok számára is sivár, fekete-fehér az élet Berlinben, ahol nem találják igazán a helyüket. Csak a szeretett nő (egyébként angyalszárnyú akrobata) megpillantása, majd az emberré válás hatására láthatunk színes képkockákat. Tulajdonképpen az emberi élet mozgalmassága, a fura, színes ruhák, melyekre korábbi egyszínű öltözetét lecseréli, visznek színt az angyal életébe.

 

A városokban feltűnő angyalok egyrészt emlékeztetnek a kereszténység őrangyalképzetére (és a mitológia lélekvivőjére), másrészt kiüresítik, illetve felülírják azt, a test és lélek viszonyáról való keresztény tanítással együtt. A Berlin-film munkanélküli angyalai azt sugallják, hogy az adott történelmi helyzetben még az Isten és küldöttei is tehetetlenek, nem lehet már megvédeni a világot és az embereket a tragédiáktól. Emellett a keresztény tanítás szerint a tiszta szellemi lét felsőbbrendű, az embereknek is arra kell vágyakozni, a test pedig a bűn forrása. Ehelyett a filmek az érzékek apológiáját nyújtják, a napfelkelte hangjánál többet ér a pucér hajnali fürdőzés a tengervízben. Fontos elem, hogy mindkét filmben szerepel egy-egy ex-angyal, aki már bizonyítani tudja, hogy megéri embernek lenni, így a főhősöknek nem kell zsákbamacskát venniük, nem zuhannak bele a semmibe, hanem egy érzetekben tobzódó városi létbe esnek, ahol a sok fura (Sethet drogosnak nézik lezuhanása utána extázisában a felhőkarcoló munkásai), egymás számára ismeretlen ember között ők is nagyon jól el tudnak vegyülni, sőt még testhezálló munkához is jutnak (pl. felhőkarcoló-építkezés). A filmbeli angyalok biztosak az emberi élet szépségében, biztosak az örökkévalóságban is, döntéseiket mindezek tudatában kell meghozniuk. Azt hiszem, irigylem őket ezért.