1.

Kívánjuk, adjon életet, mi szép,
csodás rózsája hogy ne haljon el;
lehull idővel majd, ha már megért,
s emléke zsenge, friss utódra lel.
Szemeddel foglyul ejted önmagad,
s belőled él a fénylő láng belül,
és így bőségből éhínség fakad:
így önmagad kínzod, kegyetlenül.
Világunk hamvas dísze életed:
pompás tavaszról drága hírt hozol,
s bimbódba élve önmagad temet:
gyengéd fukar, ki féltve tékozol.
……….Szánj meg minket, vagy torkosan nyeled
……….világ javát, s a sír emészti meg.

2.

Ha negyven tél gyötörte homlokod,
s ha ráncok szántják bájos arcodat,
csodált, ifjú egyenruhád kopott,
hitvány rongy lesz, amely nem ér sokat;
ha kérdezik, hová tűnt vonzerőd,
szép napjaid száz kincse hol lehet,
majd megtört szemmel állsz e vád előtt,
mert szégyenedre vált dicséreted.
Sokkal jobban használhatod fel azt,
Ha így felelhetsz: „Itt e szép utód:
rendezte számlám, és ő nyújt vigaszt”:
szépsége jel: jogos leszármazott.
……….Idős korodban újul életed,
……….melegnek látod újra véredet.

Fazekas Sándor fordításai