A magány, mintha zivatar volna.
Esténként emelkedik a tengerből,
Távoli, kívül rekedt sík felől.
Az égbe ér, mely az övé igazán.
És az égből zuhan a városokra.

Zuhan alá ezen a féreg-órán,
mikor regellé fakulnak az éjjeli utcák.
és mikor a testek semmit sem találnak,
csalódott bánatot hagynak egymásnak
és mikor, akik egymást gyűlölik,
együtt alszanak, közös ágyban:

a magány a folyókkal távozik…

Meiszterics Adrienn fordítása