Első elégia

Ajánlom Daedalusnak, aki megalapította  a művészek híres nemzetét

I.

Önmagával kezdi és önmagával
végzi.
Nem hirdeti semmilyen dicsfény, nem
követi semmiféle üstökös csóvája.

Belőle kifelé nem árad
semmi, ezért nincs arca
és alakja sincs. Hasonlítana valamelyest
a gömbhöz,
amelynek legnagyobb testfelületét
a lehető legszorosabban borítja
be bőr. De őneki még annyi bőre sincs,
mint a gömbnek.

Ő a tökéletes – belső,
és,
bár határai nincsenek, mélységesen
korlátozott.

De látni nem látható.

Saját mozdulatainak a történetét
nem követi azonképp, ahogy
a patkó nyoma követi
bizalommal
a lovakat…

II.

Nincs neki még jelene sem,
habár nehéz azt elképzelni,
hogyhogy nincs neki.

Ő a tökéletes belső,
a pont belseje, jobban önmagába
gyúrva, mint maga a pont.

III.

Nem ütközik ő senkibe
és semmibe, mivel
kívül semmi odaadhatója nincs,
amibe beleütközhetne.

IV.

Itt alszom én, körülvéve tőle.

Minden mindennek a fordítottja.
De vele nem ellenkezik, és
még kevésbé tagadja:

Nemet csak az mond, aki
ismeri az Igent.
De nála, aki mindent tud,
a Nem és az Igen kitépett lapokon áll.

És nemcsak én alszom itt,
hanem a férfiak egész sora,
akiknek a nevét viselem.

A férfiak sora benépesíti
egyik vállamat. A nők sora
másik vállamat.

És nincs is helyük. Ők
a tollazat, a láthatatlan.

Verdesek szárnyammal és alszom –
itt,
a tökéletes belsőben,
amely önmagával kezdi
és önmagával végzi,
semmilyen dicsfény nem hirdeti,
semmiféle üstökös csóvája
nem követi.

Kiss Zsuzsanna fordítása